– Régóta dolgozunk közösen azon, hogy ez a pillanat elérkezzen és
Szerbia állampolgárai vízummentesen léphessenek az Európai Unió
területére – jelentette ki Balázs Péter magyar külügyminiszter
szombaton a röszkei határátkelőhelyen, amikor Forgács Imre igazságügyi
és rendészeti miniszter társaságában fogadta Vuk Jeremic szerb
külügyminisztert, Ivica Dacic szerb miniszterelnök-helyettest és
belügyminisztert, valamint Snezana Malovic szerb
igaz-ságügy-minisztert.


A magyar külügyminiszter – azt követően, hogy saját kezűleg látta el pecséttel minisztertársa útlevelét – örömét fejezte ki amiatt, hogy a találkozót a magyar-szerb határon tarthatták. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy Magyarország nemcsak fizikailag, hanem szimbolikusan is vezeti, segíti az európai integráció útján Szerbiát. – Mindkét országnak fel kell készülnie arra, hogy az állampolgárok élni fognak a vízummentesség lehetőségével, ezért több határátkelőre lesz szükség – hangsúlyozta Balázs Péter.
Jeremic azt mondta, hogy a vízummentességgel Szerbia közelebb került az Európai Unióhoz. A miniszter reményét fejezte ki, hogy néhány év múlva a két ország között már nem lesz határ.
Az adminisztratív korlátok lebontása után a fizikai akadályok következnek; fontos kérdés, hogy hány darab és milyen áteresztő képességű határátkelőhely üzemel Magyarország és Szerbia között – jelentette ki Balázs a röszkei határátkelőhelyen. Közös szándék a határátlépési kapacitás növelése – mondta a magyar külügyminiszter a szerb állampolgárok vízummentességének bevezetése alkalmából kollégájával, Vuk Jeremiccsel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón. A határátkelőhelyek ügyében létrejött szerb-magyar vegyes bizottság sürgősen összeül.
Balázs szerint soha nem volt olyan jó a viszony Szerbia és Magyarország között, mint most, s ez arra ösztönöz, hogy a megkezdett munkát folytatni kell. A külügyminiszter Szegeden, az Esély a Stabilitásra Közalapítvány megalapításának 10. évfordulóján rendezett konferencián azt mondta: Szerbiával nemcsak azért jó a kapcsolat, mert őszinte és gyakori párbeszéd folyik a két ország között, hanem azért is, mert néhány területen példa értékű módon halad a munka.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!