Ránk fér egy kis konstruktív ellenzékiség

Mit is válaszolhatnék?
Talán azt, hogy mi, kicsi baloldaliak, a többség, itt lent (pártomban szívesen hívnak minket talpasoknak, sőt, Zuschlag annak idején „lejárt a parasztjaihoz”) nem szoktunk sok-sok tízmillió-
nyi végkielégítést kapni, nem üldögélünk igazgatótanácsokban, pláne nem tízben-tizenötben egyszerre, nem vagyunk az igazság BKV-, vagy BA-jogászaként elismerést és/vagy milliókat szerzett bajnokai, nem kilincseljük véraláfutásosra  tenyerünket, hogy a szent listán, ha lehetne, ugyan már, az első negyvenbe kerülnénk?
Talán azt, hogy mi, kicsi baloldaliak kissé fejünket csóváljuk saját kongresszusunk előestéjén is, hogy e saját kongresszusunk szánalomra méltóan még nemhogy az egyébként nagyon is indokolt vezérkarcserét se vállalja be, hanem még azt a nyamvadt, helyette kitalált kis sápadtan vérszegény tisztújításocska-tervezetet se? Ugyan, minek ide vérfrissítés, hiszen olyan frankó minden… 
Talán azt, hogy ráadásul ennél már csak az indoklás volt szánalomra méltóbb: nincs rá igény a tagság köreiből, soraiból? Ugyan! Kevés MSZP-s
ismer olyan MSZP-st, aki ne támogatta volna a személyi kérdések előre vételét, legalább is szóba hozatalát.
Mi, itt lent, több száz helyen szokva vagyunk a megegyezési/egyetértési kényszerhez. Több száz helyen, a testületekben hol ilyen, hol olyan szavazási arányban, de dűlőre kellett jutnunk eddig is valahogy, s dűlőre kell jutnunk ezután is. Mert járdának, csatornának, óvodafelújításnak, satöbbinek, lennie kell!
Ezek után válaszolom a kissé már fárasztó, és lehangoló kérdésre: mi, a továbbiakban is fogunk szavazni. Szép, jó, hasznos, korrekt dolgokra ezután is. Vagyis: szokjunk újra, ízlelgessünk egy régi, már majdnem elfelejtett kifejezést: konstruktív ellenzék. Mi eszerint teszünk, ha ellenzéknek kell lennünk. Mindnyájunkra ráfér egy jó kis konstruktív ellenzék. Erre (is) készülünk.

Völgyi Lajos, Siófok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!