Közeleg a karácsony, talán a legmeghittebb családi ünnepünk. Ezeknek a
napoknak a nyugalma, biztonsága azoknak a közalkalmazottaknak a
„kezében” van, akik – valljuk, meg őszintén – nem kapnak túlzottan nagy
megbecsülést a mindennapokban. Pedig ilyenkor látjuk igazán, hogy
milyen nagy szükség van munkájukra, jelenlétükre. Rendünk és nyugalmunk
őrei ők. Nélkülözhetetlenül szükségesek a társadalom fennmaradásához,
az egyes állampolgárok létezéséhez.
Az önkormányzatokban a mindennapi ügyeink intézésében nélkülözhetetlenek. Nélkülük megállna az életünk, zavar keletkezne a társadalomban. Így kellene „kezelni” őket, hogy ők is érezzék a tiszteletet és a megbecsülést, melynek eredményeként nyugodt (már amennyire lehet) életre számíthatnak munkájuk eredményeként.
A megbecsülés két módon nyilvánulhatna meg: erkölcsileg és anyagilag. Az erkölcsi megbecsülésnek azt a formáját, melyet valamikor a Fidesz talált ki, hogy címzetes köztisztviselőkké neveznék ki az elsősorban hozzájuk lojálisakat, én magam nem tudom elfogadni, mert ez politikai megoldás.
Megbecsülés helyett számos esetben megalázzák őket gondoljunk a rendőrök, a mentősök, a pedagógusok, az orvosok szidalmazására, erkölcsi ellehetetlenítésére és „természetesen” fizikai bántalmazásukra is. Nem hallottam az utóbbi 20 évben olyan egyszerű közalkalmazottról, akit igen magas, állami kitüntetés „ért” volna évtizedes szorgalmas, kiemelkedő munkájáért. Többnyire szinte el kell „osonniuk” nyugdíjazásuk ürügyén a pályájukról, munkájukból. Az anyagi megbecsülésükről talán jobb nem is beszélni, mert egy „egyszerű” beosztott közalkalmazott ma akármelyik munkahelyen kb. 400 év alatt tudna annyi jövedelemhez jutni, mint ugyanazon a helyen egy vezér, „szakértő”, „szaktanácsadó”.
A rendszerváltás után 2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök tett egyedül tényleges lépést a közalkalmazottak munkájának anyagi elismerésére. Mindenki tragédiája ez, merem állítani. Utópia lenne egy olyan ország, mondjuk éppen a mi hazánk, ahol megbecsülnék azt a tényleges szakmunkát – és nem a szakértőit –, melyet a társadalom egésze igényel, és nélküle nem tudna egy ország sem működni?
Kérdések sokasága tornyosul az ember előtt. Miért nincs törvényes védelme a közalkalmazottaknak? Miért nem biztosítja nekik a társadalom a nyugodt, korszerű életre az esélyt? Nem lehet a társadalmat ésszerűsíteni? Miért van az, hogy egyesek közállásokat, beosztásokat halmozhatnak? Miért van az, hogy egyes emberek polgármesterek, országgyűlési képviselők, és még közalkalmazottak is egyszerre? Miért olyan emberek hoznak törvényt ilyen témákban, akik maguk is „vastagon” érintettek?
Az elmúlt év korrupciós és egyéb durva pénzügyei engem arra engednek következtetni, hogy talán azért kell ez az „egyszerűsítés” minden téren a közalkalmazottaknál, hogy több jusson a vezetőknek, a szakértőknek, a jó barátoknak, a párttámogatóknak. Szeretnék még életemben, olyan országban élni, melyben megbecsülik a tényleges szakmunkát végző közalkalmazottakat, és a törvényhozók, alkotók is belátnák – ha mégsem, akkor alkalmatlanok –, hogy csak így működhet egy tisztességes állam. És akkor reménykedhetünk a jövőben, egy valamivel tisztább, jobb társadalomban.
Ungvári Imre,Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!