Bozsik Yvette-nek saját színház az álma

– Nem vagyok az. Miközben tanszékvezetője vagyok a koreográfus tanszéknek, éppen most vagyok balettművész mesterszakon hallgató. Egy időben tanítok és tanulok a főiskolán. Erre azért van szükség, mert a főiskola célkitűzése, hogy egyetemmé váljon, és így lehetek egyetemi docens. Minden hétfőn a régi évfolyamtársaimmal ülök egy padban, és ez nagyon jó.
n Pontosan mit tanul?
– Táncesztétikát, filmtörténetet, táncterápiát…
n Ez ad valamit, amitől jobb koreográfus, táncos lesz?
– Olyan dolgokról hallok az órákon, amiket korábban nem tudtam. Meglepett például, hogy a XVIII. századig nem volt történelmi jelmez, mindig az adott kor ruháiban játszottak. Vagyis nem antik jelmezekben adtak elő, mondjuk egy görög darabot, hanem a saját koruk ruháiban. Emiatt, ha valaki mai ruhákban játszat egy Shakespeare-művet, az nem új találmány.
n És mit tanít?
– Egyrészt előkészítettem egy mesterfokú koreográfus osztály indulását, másrészt próbavezetési gyakorlatot, és koreográfusi ismereteket és gyakorlatot tanítok.
n Koreografált egy Csoportterápia, és egy Táncterápia című produkciót, ezekben a saját táncosai tapasztalatait dolgozza fel. És bemutatta a Lány, kertben című előadást, ami önmaga táncterápiája, egészen gyerekkorából kiindulva.
– És ilyen szempontból nagyon fontos a Lélektánc is, aminek most ért véget az országos turnéja. Ebben mozgássérültek, vakok, ép táncosok és terapeuták dolgoznak közösen.
n A táncosairól mi derült ki táncterápia közben?
– Miközben megmutatják a testüket, sokkal zártabbak voltak, mint a mozgássérültek. Rendszeresen volt egy terápiás találkozó, ami mindig azzal kezdődött, hogy körben ültünk, és beszélgettünk. Ehhez a táncosok nincsenek hozzászokva, volt, aki zavartan nevetett, nem akart megszólalni, olyan is akadt, aki kiült a körből. Aztán rájöttek, hogy itt más módszerekkel kell dolgozni, mint ahogy szoktunk. Nem jön a koreográfus, nem mutatja meg a mozgást, és nem azt kell utánozni, hanem közösen kell létrehozni a produkciót. Én például, először nem tudtam megmutatni a mozgássérülteknek, hogy mit kérek tőlük, hiszen nem tudtam, mire képesek. Figyelnem kellett őket, és a lehetőségeikre építve megcsinálni a darabot.
n Önmagáról mi derült ki, a Lány, kertben koreografálása közben?
– Kihullott a családi csontváz a szekrényből, és például kiderült, hogy anyukám minden tiltakozása ellenére, a keresztapám és a nagymamám titokban megkereszteltetett. Más furcsa dolgok is kiderültek. Igen rossz állapotba kerültem a darab elkészülte után. Ennek az is az oka, hogy megsérültem, most nem tudok táncolni. Mérföldkő lehet az életemben, hogy vajon fogok-e tudni táncolni vagy sem.
n A színpadon sérült meg?
– Nem. Egy címlapfotózáson, amikor sokáig lógtam kitekert mozdulattal egy hintán, megsérült a vállam és a nyakam. Nagy fájdalmam volt, most gyógytornászhoz járok. A sok jó mellett sok rossz is történt, nagyon fiatalon meghalt Matatek Judit, aki fellépett a Lélektáncban, a közönség a Vakványok című film főszereplőjeként is ismeri. Igyekszem feldolgozni magamban a történteket. Sok minden előtört belőlem. Például az, hogy nekem milyen szép, de kemény gyerekkorom volt, és, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetnem a fiammal kapcsolatban, amiket persze biztosan elkövetek én is.
n Nyilván a kisfia hatására koreografál több gyerekeknek szóló produkciót is. A Kolibri Színházban évek óta műsoron lévő Négy évszakot már csecsemők is nézhetik.
– A Gyermekjátékok, amit az ismert Brueghel-kép alapján csináltunk, nagyobbaknak szól. Január végén pedig a Trafóban lesz bemutatónk, aminek az a címe, hogy Újravágva. Ez önironikus, önkritikus előadás, az eddigi darabjaim részleteit keverem össze benne, és gondolom újra.
n Néhány éve megpályázta a szolnoki teátrum igazgatói posztját. Saját színházat szeretne?
– Egy saját színház az álmom. Remélem, hogy ez az álmom egyszer beteljesedik. Végül is, azt sem gondoltam volna soha, hogy abban az iskolában, ahol én fekete bárány voltam, főiskolai docens leszek és tanszékvezető.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!