Nagyanyáink még tudták, hogy a karácsonyi készülődést hetekkel korábban el kell kezdeni, és az ünnepnapoknak illik megadni a módját. Elsőként megsütötték a mézes süteményeket, és a szaloncukor házi készítése sem volt ritka. Hazánkban szentestén jellemző a halból készült vacsora: halászlé vagy rántott hal burgonyasalátával.



A halfélék könnyen emészthető, teljes értékű táplálékok, tartalmazzák az aminosavak teljes körét. Zsírsavtartalmuk (köztük az ómega-3 és az n-3) kiváló, ásványianyag- és vitamintartalmuk is jelentős. Gátolják a vérrögképződést, szabályozzák a vérnyomást, növelik a védő hatású koleszterin szintjét, és csökkentik a szívkoszorúér-megbetegedéseket, és nem utolsósorban a halpikkely a pénz, a gazdagság jelképe.

Milyen hal kerüljön
a karácsonyi asztalra?
Magyarország vizeiben több mint hetvenféle hal él, ebből harmincöt veszélyeztetett honos faj. A konyhaasztalra leggyakrabban a pontyfélék: ponty, keszeg, kárász, amur; sügérfélék: sügér, fogas, valamint csuka és  harcsa kerülnek, de felbukkanhat, főleg a nagy hideg télnek köszönhetően a menyhal, és nem ritka az angolna sem. Az angolna szálkamentes és finom, több országban füstölik, a britek főzik, sütik. Jó tudni, hogy nem fagyasztható, mert húsa bevizesedik.
A ponty felhasználása sokrétű, halászlevek kitűnő alapanyaga, rántva általában a karácsonyi asztalra kerül, sülve, főve, töltve, paprikásnak egyformán alkalmas. Némi elrettentésnek nem árt, ha tudjuk, mivel az erősen szennyezett vízben is megél, magas zsírtartalmú szöveteiben számos toxikus anyag is felhalmozódhat. Jó hír, hogy a pirospaprika fokozza a gyomornedvtermelést, serkenti a gyomorfal mozgását, étvágyjavító  és fertőtlenítő hatású. A süllő fehér húsában kevés szálka van, süthető roston, egészben. A csuka rendkívül tiszta fehér húsú hal, ez magyarázza, hogy szálkássága ellenére nagyon keresett. A tavaszi csukahús a legízletesebb, a más évszakokban fogott halakat kétkilós nagyságig használjuk csak fel. A harcsa is igen népszerű, főve, pörköltnek, mivel kevés benne a szálka.
Karácsonykor előszeretettel készítenek afrikai harcsát, mivel nagyon kevés szálka található benne, húsa pedig ízletes. A keszeg húsa szintén ízletes, ellenben nagyon szálkás, általában sütve fogyasztják. A sügér íze akár a fogasé, apró termete miatt inkább a halászléalapba dobják. A balin húsa szálkás, de nagyon jóízű, a kisebbeket egészben sütve, a nagyobb halakat filézve érdemes felhasználni. A kecsege szálka nélküli húsának köszönhetően igen népszerű. Tudják, hogy a menyhal az egyetlen édesvízi tőkehalféle, húsa kemény, kevéssé szálkás, jóízű. Leginkább a horgászok fogyasztják, mivel télen lehet fogni, mikor a víz hőmérséklete 10 fok alá csökken.

Tengeri halak és herkentyűk
Közülük ma már szinte mindent megvásárolhatunk. A lazacfélék édesvízi halnak számítanak, mert íváskor elhagyják a tengert, és felúsznak az édesvizekbe, mivel halászásuk ekkor történik. Ebbe a családba tartozik a maréna, a lazac, a pisztráng, a szemling és a pér is. Ezekre azért érdemes jobban odafigyelni, mert magas higanytartalmuk mellett olyan, a környezetben tartósan megmaradó mérgező vegyi anyagokat, növényvédő szereket és rovarirtókat is tartalmaznak, amelyek az élelmiszerláncban biológiailag felhalmozódnak és káros hatásaik miatt veszélyeztethetik az emberi egészséget és a környezetet. Károsíthatják az immunrendszert, az idegrendszert, a belső elválasztású mirigyek működését és a reproduktív funkciókat, gyaníthatóan rákot is okozhatnak. Hatásaikra a magzat és az újszülöttek a legérzékenyebbek.
Nem akarok ünneprontó lenni, de van még egy-két érdekesség. Aki szakít a magyar hagyományokkal és sushikedvelő, az jó, ha tudja, hogy a  sushiban rengeteg baktérium rejtőzhet, emellett apró féreglárvák is megbújhatnak az ízletes falatkákban, ez utóbbiak problémákat okozhatnak a bélben, ezért a sushit és a carpacciót fogyasztás előtt huszonnégy órán keresztül a mélyhűtőben kell tárolni. Érdemes az osztrigával is óvatosan bánni, könnyen romlik, elvétve előfordulhat benne tífuszbaktérium, valamint vírusok is. Fagyasztott vagy konzervhal esetén ellenőrizzük a szavatosságot.

Nézzünk a szemébe
Mikor friss a hal? Ha nem fagyasztott vagy konzervhalat vásárolunk, frissességére húsának színéből, állagából, szagából következtethettünk. Akkor friss, ha enyhén sós illatú, tömör húsú, egységesen kellemes rózsaszínű, szemei tiszták, kopoltyúja ép, pikkelyei erősen a testfelülethez tapadnak.

Allergiások figyelmébe
Allergéneket nemcsak a levegő, hanem többféle étel is tartalmazhat. Így a hal is egyre gyakrabban okoz érzékenységet, a hal fogyasztása után jelentkezhetnek tünetek: kipirulás, szédülés, vérnyomás-emelkedés, de az anafilaxiás sokktól kezdve az ekcémáig szinte minden betegség kialakulhat. A hal ugyanis magas hisztamintartalmú hús, ami kis tételben még nem okozhat problémát. Előfordulhat azonban, hogy emésztőrendszerünk nem minden esetben képes megbirkózni nagy mennyiségű hisztamin gyors lebontásával, így az felszívódva – annak ellenére, hogy nem a saját szervezetünk termelte – allergiás reakcióhoz hasonló tüneteket produkálhat. Leginkább lazac fogyasztása után tapasztalhatóak a fenti tünetek, húsában igen magas a hisztamintartalom. Antihisztamin-tartalmú gyógyszerekkel az ilyen esetek könynyen kezelhetők, sőt hőkezeléssel kiválóan csökkenti a hal hisztamintartalmát.
Rákok és a poratkák
A tengeri herkentyűk is egyre népszerűbbek az ünnepi vagy a hétköznapi asztalon. Mivel a rákok egy rendszertani családba tartoznak a házi poratkával, jobb, ha az atkára érzékenyek meg sem kóstolják. Sajnos a  kagyló  is okozhat allergiás reakciókat. Aki olyan szerencsés, hogy idén nagy mennyiségben fogyaszthat kaviárt és rákot, vigyázzon, mert mellesleg igen csak megemeli a koleszterinszintet.
A halakhoz a természetesen a zöldség és a saláta a legegészségesebb köret, de a rántott hall mellé én is a szalma- krumplit választom. Arról nem is szólva, hogy életem legfinomabb harcsáját Szarvason ettem, túrós csuszával.
A lényeg: érezzék jól magukat és felejtsék el a halakról írt szörnyűségeimet, sajnos a többi húsról is írhatnék, még cifrábbakat. Ezért idén is maradok egy jó kis hekknél, citrommal, tormamártással és az elmaradhatatlan sült krumplival tálalom. Békés, nyugodt készülődést kívánok!


Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!