Minden év végén a sportolók nagy izgalommal várják, vajon az ítészek, azaz a sportújságírók kit tartanak az egyes sportágakban, illetve az összes teljesítményt figyelembe véve az év legjobb sportolójának, mind a nőknél, mind a férfiaknál. Idén a gyengébbik nemnél az volt a kérdés, hogy Kati vagy Katinka kapja meg a megtisztelő címet. Katinka, azaz Hosszú Katinka világbajnoki címet szerzett az úszásban, míg Kati a kajakosok között ért el olyan eredményt, amely már csak a fantasztikumok közé sorolható. A világbajnokságon 4 aranyérmet szerzett, míg a kontinensviadalon három elsőséggel büszkélkedhetett ebben évben. Nem is beszélve arról, hogy Kovács Katalin beállított egy olyan rekordot, amit a kajakos sportágban behozhatatlannak hitt mindenki, ugyanis a magyar versenyző utolérte Birgit Fischert, a német szupersztárt, aki annak idején 27 alkalommal végzett a dobogó tetején a világbajnokságokon. Nos, ezt most már a mi sportolónőnk is elmondhatja magáról.
Hitte volna, hogy utoléri a német rekordját?
– Bármily furcsán hangzik is, ez sohasem foglalkoztatott, mindig az érdekelt csak, hogy az adott versenyen nyerni tudok-e vagy sem. De nagyon büszke vagyok arra, hogy elértem ezt a számot.
Igen gazdag nemesfémgyűjteményt tehet a karácsonyfa alá. Melyik győzelemnek örült a legjobban?
– Minden sportoló álma az, hogy az egyéni számokban teljesítsen a legjobban. Ezzel persze nem akarom lebecsülni a párosban vagy a csapathajóban elért sikereket.
Kiket tart legnagyobb ellenfelének, és mikor kezdi meg a felkészülést a következő idényre?
– A szokásosnál kissé hosszabb pihenőt tartottam a világbajnokság után, de két hete már elkezdtem az alapozást. Ami meg az ellenfeleket illeti, elsősorban a németek, de lassan már szinte minden résztvevő nemzet rendelkezik olyan kajakossal, aki beleszólhat a az elsőségért folyó csatába.
Ki az a versenyző, akit a legjobban tisztel a mai mezőnyben?
– Nem csak a kora miatt, az olasz színekben versenyző német Josefa Idemet, aki 45 évesen is a legjobbak közé számít a mai nemzetközi mezőnyben, sőt – mint hírlik – ott akar lenni még a londoni olimpián is.
Mi az érzése, hogy Kati vagy Katinka lesz-e az Év sportolónője? – ezt a kérdést, még az eredményhirdetés előtt tettük fel a bajnoknőnek.
– Eddig két alkalommal végeztem az élen, és többször a második helyen. Meg kell, hogy mondjam, Katinka sikere váratlan volt, és nagyszerű. Tőlem meg évek óta elvárják az aranyérmet. Hogy ezek ismeretében miként döntenek majd el a sportújságírók, ez az ő szuverén joguk.
A karácsony a családról és a szeretetről szól. A szüleivel tölti az ünnepeket, vagy pedig otthon a férjével?
– Még nem tisztázódott, hogy a szüleimnél vagy kettesben karácsonyozunk.
A karácsony nemcsak a fenyőfáról meg az ajándékokról, hanem a konyháról is szól, hiszen a magyar családoknál ilyenkor bizony kitesznek a hölgyek magukért a konyhában is. Ott hanyadik helyen végezne, ha „versenyen” kellene részt vennie?
– Férjem szerint a konyhában is dobogós vagyok, mert ha időm engedi, szívesen elpepecselek a tűzhely mellett.
Tudja, már, hogy mi lesz az ünnepi menü?
– Ha édesanyáméknál töltjük a szentesét, akkor biztos, hogy halászlé lesz, meg rántott hal, és töltött káposzta. Ha otthon, akkor sem változik a menü, mert ezeket én is el tudom készíteni.
Hogyan látja a szabálymódosítást, amelyet a nemzetközi kajak-kenu szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hozott közösen?
– Egyes változások az olimpiára mások a vébére vonatkoznak. Mi korábban, 500-on és 200 méteren szállhatunk vízre, ám mostantól lesz 5000 méter is, igaz ez a fiúknál is bevezetésre kerül. A férfiaknál például az olimpián megszüntetik a fél kilométeres számokat, maradtak az ő részükre az ezerméteres távok. Sajnos a 200 méteres versenyeknél törölték a programból a négyesek versenyét, pedig az talán a leglátványosabb volt az összes között. Ezzel szemben a vébén bővült a program a váltóval, és a hosszabb távokkal. A Vb-programot azonban nem érinti a változtatás.
Melyik a kedvenc száma?
– Az 500 egyes, sajnos a 200 méteres táv nem az én reszortom, mert nem vagyok sprinter alkat, én inkább gyorsasági állóképességgel rendelkezem.
Jelenleg ki az a versenyző, akivel a legnagyobb csatát vívja, ha egyéni viadalon áll rajthoz?
– Természetesen páros partnerem Janics Natasa, és a német Wagner.
Szóba hozta a váltót. Hogy tetszik ez a szám?
- Nagyon izgalmas, és változatos. Ám egy biztos, hogy ezt sokszor kell még gyakorolnunk ahhoz, hogy sikeresek legyenek a váltások, és ehhez bizony igencsak sprinter természet szükséges. Korábban ez a szám már szerepelt a világversenyek programján, és a régi elődök gyakran emlegették, hogy ez volt az egyik legkedvesebb számuk.
Jövőre mennek melegvizi edzőtáborba, ugyanúgy, mint korábban?
– Még nem tisztázódott, de több mint valószínű, mert ez hosszú évek óta szerepel a felkészülési programunkban.
Nagyon sok fiatal mutatta meg tehetségét ebben az évben.
– Nemcsak megmutatta, hanem érmekre is futotta nekik, és hál istennek elmondható, hogy ebben a sportágban meg van az az utánpótlás, amely majd egykor átveheti az idősebbek helyét.
Ugye az még távolabb van?
–- Úgy érzem, hogy fel tudom venni még mindenkivel a versenyt, és hasonló korú társaim is. Nagyon bízom benne, hogy ha nem is izgat annyira, hogy én legyek az abszolút csúcstartó, de néhány éremmel még gazdagítani tudom majd azt a 27-et, amelyet világbajnokként szereztem, ebben nagy segítségemre volt és lesz edzőm, Csipes Ferenc.
A cikkben fölvetett kérdésre, hogy Kati vagy Katinka, nos végül is a sportújságírók Hosszú Katinkára voksoltak, így ő lett az év sportolónője, míg Kovács Katalin a második helyen végzett.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!