Veszedelmesnek minősítve Teherán törekvését az atombomba
megkaparintására, Bush elnök októberben az ENSZ-ben azokhoz fordult,
„akik el akarják kerülni a harmadik világháborút”. Amivel
értelemszerűen Irán fenyegeti a világot. Korántsem először hangoztatott
hasonlót az elnök, csak az a bökkenő, hogy ekkortájt már tudhatott
volna arról a készülő jelentésről, amely e hét elején került
napvilágra, s amelyben a tizenhat amerikai titkosszolgálat összegezte
ama véleményét, hogy Irán 2003-ban leállította bombaprogramját. Bush
ugyan keddi sajtóértekezletén azzal védekezett, hogy csak az előző
héten szerzett róla tudomást, de ez nehezen hihető. Hiszen a
titkosszolgálatok kora nyári hírszerzési értesüléseikre hivatkoznak, s
még a tudatos megtévesztésnél is rosszabb fényt vet a – naponta
kémjelentéseket kapó – elnökre, ha fel sem figyelt ekkora fordulatra.
Mert fordulat ez a javából, s nem is csupán azért, mert a kémek teljes mértékben helyesbítették a saját két esztendővel ezelőtti – Teherán atomtörekvését állító – értékelésüket. Hanem azért is, hogy ezúttal nem adták be a derekukat a Fehér Ház „elvárásainak”, mint Tenet CIA-igazgató az iraki háború előtt, amit a titkosszolgálatok máig szégyellnek. Sokat elárul, hogy az egyik főhéja, Bolton volt ENSZ-nagykövet egyenesen Bush elleni puccsról lamentál: talán a lázadás találóbb kifejezés lenne, mindenesetre ez is a Bush-korszak végnapjairól árulkodik.
S arról, hogy a világ becsapása már nem folytatódik sokáig, az amerikai demokrácia nem először képes az önkorrekcióra. Az eset rettenetesen kínos a Bush-csapatnak, de jó hír Amerikának és Amerikáról. A Bush-korszak kártevését figyelembe véve: éppen ideje. S elejét véve még nagyobb károkozásnak. Mert ezek után aligha kell attól tartani, amint sokan tartottak is, hogy hivatali alkonyán az elnök újabb felelőtlen kalandba sodorja Amerikát és vele szövetségeseit. A londoni Times publicistája akként is fogalmaz, hogy „a harmadik világháború törölve”, szerinte a kémek megvalósították a tréfás falfeliratot: „Ferenc Ferdinánd él, az első világháború tévedés…”
Ám abban is egyetérthetünk a közíróval, hogy nem lenne szerencsés, ha most túlságosan lazítana a világ, amitől a teheráni ajatollahok vérszemet kaphatnának. Hiszen, amit 2003-ban leállítottak, az addig bizony létezett, s a fellengzős Ahmadinezsád elnök csak azért fecsegett róla – vérfagyasztóan – tovább, mert a rezsim félt a hazai tekintélyveszteségtől. Viszont 2003 tavaszán láthatta, hogyan járt a szomszédban a hasonlóan – és európai aggyal aligha érthetően – szintén alaptalanul a bombabirtoklás látszatát keltő (és akként Bushék kezére játszó) iraki diktátor. S nyilvánvaló, hogy a komoly szankciók kilátása is elvehette Teherán kedvét a bombaprogramtól. Viszont az urándúsítás folytatódik, ha egyelőre békés célokkal is, ám azok újfent módosulhatnak, amennyiben a világ elhamarkodottan fellélegez. Ehelyett most kellene elkezdeni a valóban megoldást ígérő párbeszédet Irán és a nagyhatalmak, elsősorban Amerika között, amit a Bush-kormány makacsul elutasított (például éppen 2003-ban, amikor az ajatollahok titkos ajánlatot tettek Washingtonnak). Bár valószínűbb, hogy ezzel ugyanúgy megvárják a következő amerikai elnököt, miként 1981. január 20-án a diplomata túszok elengedésével Reagan hivatalba lépésének óráját. A. J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!