Türelemre és bizalomra volna szükség

Dobszay János: Napjaink egyik égető társadalmi problémája a cigánykérdés. Nemrég egy írásában azt boncolgatta: vajon, ha Jézus a mai Magyarországon élne, hogyan viszonyulna a cigányokhoz, ő, aki egy asztalhoz ült a vámosokkal, utcanőkkel, megérintette a leprást, hogyan fordulna cigány testvéreinkhez? Ön szerint, hogyan kellene hívő lélekkel, keresztény szemmel és szívvel vélekedni, cselekedni ebben a mai, rendkívül feszült helyzetben?
Székely János: Jézus mindenekelőtt azt kéri tőlünk: reálisan, ne eltorzítva lássuk a tényeket, és nyújtsunk segítő kezet cigány testvéreinknek. Magyarország jövője igen nagy mértékben attól függ, hogy tudunk-e testvérként együtt élni romák és nem romák. Természetesen el kell ítélnünk minden embertelenséget – legyen az gyilkosság, védtelen emberek meglopása, kirablása vagy bármilyen, embertársaink ellen elkövetett támadás.A közbiztonság rendkívül gyenge állapota – gondolok itt különösen egyes kelet-magyarországi területeken a vagyonbiztonság szinte teljes hiányára – a magyar állam óriási felelőssége. Ugyanakkor azt is fontos világosan látnunk, hogy a média által gerjesztett feszültség nem mindig alapul valós tényeken. A statisztikák szerint például az 1990-es évek elején Magyarországon évente több mint háromszáz gyilkosság történt; 2007-ben „csak” százötvenkettő, 2008-ban ennél is kevesebb. Tehát mintha a média játszana az ország érzelmeivel, hogy más problémákról – az államadósság mértékének aggasztó növekedéséről vagy a gyermekszületések számának katasztrofálisan alacsony szintjéről – elterelje a figyelmet. Ugyanakkor kutatásokból azt is tudni lehet, hogy van a bűnözésnek egy olyan fajtája, amelynek egyik legfőbb oka a nyomor, és ez nem etnikai kérdés. Természetesen a nyomor nem ment fel senkit mások tulajdonának tiszteletben tartása alól – ezért is helytelen a „megélhetési bűnözés” kifejezés –, de felhívja a figyelmet az állam, illetve a társadalom jobb módú rétegeinek a felelősségére.
D. J.: Hogyan vélekedik a cigányság „történelmi” felelősségéről?
Sz. J.: Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a magyarországi cigányság csak alig hatvan éve került igazán közeli kapcsolatba a nyugati civilizációval. Addig többnyire vándor életmódot folytattak, vagy a települések szélén, elszigetelten, sokszor igen nyomorúságos körülmények között éltek. Alig hat évtizede kezdték el tanulni, hogy mi az idő, a munkahely, az írás-olvasás, a tisztálkodás, a magántulajdon. Úgy gondolom, nem várható el, hogy hatvan év alatt megtanulják azt, amit a magyar nép vagy ezer éve tanul. Kezdetben a mi őseink is gyakran „kalandoztak”, raboltak. Sok türelemre és bizalomra volna szükség, amellyel segíteni tudjuk a cigány fiatalok tanulását, társadalomba való beilleszkedését. Ha egy gyerek mindig azt hallja, hogy ő rossz, akkor valószínűleg azzá is fog válni. Nem volna szabad a cigányságot a bűnözéssel azonosítanunk. Egy nép identitásának mindig pozitív értékeket kell megfogalmaznia. A cigányságnak nagyon sok értéke van: a természetességük, gyermekszeretetük, zenei tehetségük, egyszerű, mély hitük. Sok nagy hősük is van. Boldog Ceferino vértanú, aki fiatalon odalépett egy vért hányó, idős emberhez, akitől mindenki rettegve elhúzódott, hogy megmossa az arcát, és akit azért öltek meg, mert egy fiatal papot próbált megvédeni a spanyol polgárháború idején. Sok 1848-as harcos és sok 1956-os hős, mint Sztojka László, Sörös József, cigányok voltak, és egyben magyarok is – magyarabbak, mint sokan mások.
D. J:  Milyen feladatokat lát az állam, a politika előtt ezen a téren?
Sz. J.: Először is úgy gondolom, látom, hogy rengeteg a bölcs nyilatkozat a szegregáció, a diszkrimináció ellen, de rendkívül kevés a cselekedet. A rendszerváltás talán legnagyobb vesztesei a magyarországi cigányok, akiknek nagy része néhány év leforgása alatt elveszítette az állását. Ma magyarországon munkát találni nem könnyű – cigányként különösen nem. Gyakran megtörténik, hogy valakit telefonon felvesznek, aztán amikor meglátják a bőre színét, azt mondják, sajnos az állás betelt. Nagyon fontos lenne például munkát adni a cigányságnak.
D. J.: Az egyház  nem rendelkezik olyan mértékű anyagi és egyéb eszközökkel, mint az állam. Mit tehetne többet mégis? 
Sz. J.:  Szeretnénk létrehozni például egy romabarát munkaadói kört, amelynek a tagjai munkát adnának a munkát kereső romáknak. Terveim közt szerepel egy szegények háza nevű központ létrehozása Budapesten, ahol bárki ingyenes orvosi ellátást, jogi és egyéb segítséget kaphatna. Az utóbbit elsősorban a katolikus egyház kapcsolatrendszerére szeretnénk építeni, vagyis a helyi karitászcsoportok, a helyi közösségek segítségére is számítunk. Bízom abban, hogy hamarosan már lovári nyelven és az ősi cigány dallamvilág segítségével megalkotott miseénekeket is énekelhetünk, ezzel is kifejezve a cigányság értékeinek elismerését, valamint azt, hogy igazi helyük van az egyházban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!