Egy nigériai diák pénteken – az amerikai hatóságok szerint – megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest egyik Airbus A330-as utasszállító repülőgépét, amely Amszterdamban szállt fel, és Detroitba tartott.



A nigériai illetőségű férfi közvetlenül landolás előtt próbálta meg meggyújtani a nála levő robbanóanyagokat. Az utasok azonban észrevették, mire készül és leteperték. A 278 utast szállító gép végül rendben leszállt a detroiti repülőtéren. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása folyik
Amerikai sajtójelentések szerint azt közölte a nyomozókkal, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel, és a nála levő robbanóanyagokat, illetve a robbantás végrehajtását segítő útmutatókat Jemenben szerezte be.
A 23 éves Umar Abdul Farouk Abdulmutallab – aki a merényletkísérlet során súlyos égési sérüléseket szenvedett – az utasok, valamint a személyzet tagjai legyűrték, miután észrevették, hogy valamit meggyújtott.
Egy nevének elhallgatását kérő illetékes elmondta, hogy a gyanúsított,  – aki egyes források szerint egy ismert nigériai bankár fia – szerepelt a terroristákkal vagy terrorszervezetekkel való kapcsolattartással gyanúsított személyek listáján. Az amerikai terrorelhárító központ által nyilvántartott listán mintegy 550 ezer név szerepel, de nem mindegyiknek tilos repülőgépre szállni. Abdulmutallab ez utóbbiak
között szerepelt.
A nigériai Lagosból érkezett és az amszterdami Schiphol repülőtér tranzit várójának biztonsági ellenőrzésein is keresztüljutott az a férfi, aki megkísérelte felrobbantani az amerikai Delta-Northwest légitársaság egyik repülőgépét – közölték szombaton a holland hatóságok. Az NCTb holland terrorellenes ügynökség közölte, hogy a férfi a KLM légitársaság járatával érkezett Lagosból Amszterdamba, ahol átszállt az amerikai Delta-Northwest légitársaság Detroitba tartó járatára. „Átjutott a biztonsági vizsgálaton Schipholon, holott a biztonsági ellenőrzést a megfelelő módon végezték el” – közölte az NCTb szóvivője. Az NCTb szerint nem zárható ki, hogy potenciálisan veszélyes anyagok a fedélzetre jussanak, főleg „olyan tárgyak, amelyeket a jelenlegi biztonsági technológiával, például fémdetektorokkal nem lehet kimutatni".
Megerősítették az Egyesült Államokban a légi járatokra vonatkozó biztonsági előírásokat – közölte az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (TSA) pénteken. Mind a belföldi, mind a külföldi karácsonyi vakációról hazatérő amerikaiak szigorúbb biztonsági intézkedéseket tapasztalhatnak ezentúl a repülőtereken. A Fehér Ház terrortámadási kísérletnek nevezte az esetet, és Barack Obama elnök elrendelte a légi járatok biztonságának megerősítését.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!