Az ördög soha nem a másikban van

Boldogság – legalábbis tartós boldogság – soha nincs is. Csak erőfeszítések vannak, amiket mi teszünk a boldogság reményében – vélekedik Vekerdi Tamás pszichológus. – És minél távolabb keresi az ember, és minél több külsődleges feltétel kell neki hozzá, annál kisebb az esélye, hogy ha nem is boldog, de legalább az emberi kapcsolataiban sikeres és elégedett lehessen. Igaz, hogy fontos az, legyen mit ennünk, legyen ruhánk, legyen fedél a fejünk felett, de egyáltalán nem biztos, hogy abból pont az és pont annyi kell, amire és amennyire nagyon vágyunk. Móricz Zsigmond Hét krajcárától Steinbeck Vidám csirkefogókjáig számos irodalmi műben olvashatunk arról: nem is annyira azon a sok külső dolgon múlik a boldogság, amiről azt hisszük, hogy feltétlenül kell hozzá, hanem inkább belsőkön.
Ezt tudva pedig bármelyikünk megtalálhatja a maga „boldogságát” – azt, hogy jó emberi kapcsolatokkal teljen meg az élete. Adhatok három kulcsot vagy inkább három kulcsszót ahhoz, hogy sikerüljön: intimitás, spontaneitás és decentrálás. Az intimitás lényege, hogy bensőséges hangulatban közeledünk a másik emberhez, nem játsszuk meg magunkat, és nem akarjuk átverni őt, hanem bátran ki merjük mutatni a valódi belső lelki állapotainkat, ki merjük mondani azt, amit gondolunk. Ha spontán módon – azaz nem „előre megfontolt szándékkal” és mesterkélten, valamiféle „alkalomra kihegyezett” taktikával – történik ez, akkor jó a reményünk arra, hogy vele tényleg tartalmas kapcsolatba lépjünk, vagy, ha ez már megtörtént, abban is maradhassunk. A decentrálás pedig azt jelenti, hogy amikor ilyen kapcsolatba kerülünk valakivel, akkor feladjuk az önzésünket – elhagyjuk azt a nézőpontot hogy „én vagyok a világ közepe” – és megpróbáljuk az ő szemével nézni önmagunkat és a világot. Ha erre a három dologra képesek vagyunk – és miért ne lennénk? – akkor biztos, hogy nagyon sok minden sikerülni fog – a személyes kapcsolatainkban egészen biztosan. De meg vagyok róla győződve, hogy társadalmi mértekben is rajtunk áll és ugyanígy működik a „boldogságteremtés”. Csak el kell fogadnunk hozzá a gnosztikus filozófia bölcs megközelítését: jó tudni, hogy az ördög soha nem a másikban van, hanem mindig mibennünk…
Ha az ember a neten körülnéz, csak úgy sorjáznak a – fizikai – jó tanácsok ahhoz, hogy miként együk, mozogjuk stb. magunkat „boldoggá”. Vagyis csupa olyanokat ajánlanak – akár egy egész heti boldogság-tervhez is, ami szervezetünkben a „boldogsághormonokat”, az endorfinokat előállítja. Jó, jó: az ember biológiai lény, de csak hormonokról lenne szó? „Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában” – mondta egykor az indiai Mahatma Gandhi, s ő gyakorolta is ezt.
Vajon valós ellentmondásban van-e e a valahol önző, boldogsággyártó élethabzsolás és az önfeláldozás? Mi kell a boldogsághoz? Egyáltalán: létezik-e? Erre Szabó Oszkár atyánál kerestünk választ. Szabó Oszkár római katolikus pap – immár őrnagyi rendfokozatú nyugállományú tábori lelkész – megjárta Koszovót is a magyar békefenntartó egységekkel, s szolgált Irakban is. Önként vállalta a második, veszélyes feladatot is, hisz’ aknavetőkkel lőtték táborukat… Amikor Irakban támadás ért egy magyar konvojt, a katonák kérték: áldja meg a járműveiket, őket. Aztán a küldetés után visszatért korábbi egyházmegyéjébe, a pécsibe, s jelenleg Pécs egyik lakótelepén, Kertvárosban káplán.
„Én amúgy nem pallérozott elméleti teológus vagyok, hanem gyakorlati lelkipásztor katolikus papként” – fogalmazott egy e-mailjében, még mielőtt Koszovóba ment volna az 1994-ben tábori lelkésszé, egyfajta „katona-pszichológussá” is vált pap. Ami a gazdasági dolgokat illeti, szerinte a kapitalizmus épp oly emberellenes tud lenni, mint a kommunizmus, hisz’ minden a profitról szól, és utópisztikus a jóléti állam, a fogyasztói társadalom által hirdetett pénzzel, vásárlással megszerezhető kérészéletű, mind többre vágyó és hajtó boldogsága is. Jézust idézte fel, aki szerint pedig „nem lehet egyszerre szolgálni a Mammonnak és Istennek”. Ezért küzdeni kell az emberért és az emberhez méltó életért, s aki ezt teszi – akár Istenben való hit nélkül is –, az az emberekkel közösséget vállalt és teljes életüket akaró Istennel van. Benne élünk a világban, ezért egyikünk sem objektív teljesen, s mindenki része egyszerre a jóakaratnak és a bűnre való hajlamnak; csak az nem mindegy, ki mit akar és tesz – véli. Ezért fontos segíteni egymáson, az embereken, hogy ne legyenek kihasználhatók, manipulálhatók és saját kezükbe is vegyék életük – összefogva kis közössségekben a jóért, mert egy életünk van, s az egyben a jövendő nemzedék öröksége is. „Jót tenni szerintem önmagáért is érdemes, akkor is ha kisebbségben van az ember” – fogalmazott Szabó Oszkár, aki katona-papként az egyház egyfajta „előretolt helyőrségének” tekintette magát a frontvonalban is. Most a panelházakban élő nyugdíjasok, nagycsaládosok, munkások és munkanélküliek gyóntatója, lelki támasza.
Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk – mondta el Oszkár atya, aki állítja: akkor tud az embereknek boldogságkeresésben segíteni, ha maga is az, ha a helyén van, ha béke van a szívében. Akkor már csak a találkozások, a leleményesség, az ötletek számítanak, amelyekkel segíteni tud. Ha már az Istennél, hite szerint mint a legfőbb „forrásnál” vannak hívei, ő bizony hátrébb áll. Hisz’ akkor már kevesebb támasz kell a paptól…
De hol keresi a boldogságot egy olyan milliárdos magyar, aki – bár kerüli a nyilvánosságot – lányával együtt köztudottan a leggazdagabb honfitársaink egyike?
– Az életem, még így hatvan felett is döntőrészt a munkáról szól – mondja az inkognitóját megőrizni kívánó hazai gyártulajdonos.
– Ragaszkodom megszokott munkatempómhoz és örömmel tölt el, ha  sikerül évről évre lépést tartani a műszaki innovációval – mondja, hozzátéve: a legnehezebb dolog számára az, hogy különválassza a valódi emberi kapcsolatokat a tágabb értelemben vett üzletiektől.
– Amikor azt látom, hogy ez sikerült, szintén boldogsággal tölt el – mondja. „B. úr” – nevezzük így –  fontosnak tartja azt is, hogy sikeresen és szeretetben egybentartsa a családot, de nem tagadja, ebben nagy segítséget jelent az anyagi jólét.
– Szerencsére az ünnepek nálunk nem a bevásárlási lázról szólnak, igaz, ha őszinte akarok lenni, ennek az is oka, hogy mindenünk megvan, és amire vágyunk, annak megvásárlásával nem kell megvárni az ünnepeket. Talán így könnyebb a valódi  emberi kapcsolatokra koncentrálni, legalább így az ünnepek környékén. Egy koccintással egybekötött jó beszélgetés ilyenkor többet jelent, bármifajta üzenetértékű ajándéknál és persze ilyenkor télen jólesik egy egzotikus utazás is – természetesen úgy, hogy velem tart az egész család.

(vgp-gm-bp)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!