A verhetetlen önmagát is legyőzte


Én, mint sportújságíró, Erdei Zsoltot tartom az év emberének, annak ellenére ,hogy az idén szerencsére komoly konkurenciája volt, mert a Madár becenévre hallgató öklöző olyan dolgot produkált, amelyre csak kevesen képesek ebben a sportágban. Zsolt hat évvel ezelőtt szerezte meg félnehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címét, a WBO szervezetnél, és azóta verhetetlennek bizonyult ebben a súlycsoportban. Eddig 31 mérkőzésen lépett a kötelek közé, és minden csatáját megnyerte, 17 alkalommal pedig K. O.-győzelmet aratott. Sokan fanyalogtak még a szakemberek között is, hogy Erdei milyen körülmények között s milyen ellenfelekkel, és milyen meccseken vívta ki, illetve védte meg világbajnoki övét. Úgy tűnik, savanyú a szőlő. Sajnos, klubja a hamburgi Universum sem menedzselte rendesen. Az év végén kényszerhelyzetbe hozták Erdeit, mert szinte kényszerítették arra, hogy egy másik világszervezetnél, a WBC-nél egy súlycsoporttal feljebb, a cirkálósok között lépjen szorítóba, az aktuális világbajnok ellen. A címet az olasz Giacobbe Fragomeni birtokolta. Ha ezt a mérkőzést elveszti, akkor már nem  tudhatta volna világbajnoknak magát mert ahhoz, hogy ezen mérkőzésen bunyózhasson a félnehézsúlyú világbajnoki címéről is, le kellett mondani a másik világszervezetnél. Nos, Madár bebizonyította, hogy kemény fából faragták, mert ha nagy csatában is, de sikerült megvernie olasz ellenfelét, aki jóval nehezebb volt nála (7-8 kiló volt a különbség s ez nem csak „élősúlyt” jelentett hanem kemény izmokat) és elhódította a világbajnoki övet. Emellett ő az első magyar olyan öklöző, aki két világszervezetnél is két súlycsoportban is a csúcsra jutott. Nem is beszélve arról, hogy Madár három súlycsoportban volt, illetve lett világbajnok, hiszen Erdei 1999-ben az amatőrök között középsúlyban is világbajnoki címet szerzett. Emberi tartásáról pedig csak annyit, hogy az olasz elleni nyertes meccse után őszintén beszélt arról, hogy a 7. menet tájékán egy olyan holtpont állt be nála, hogy egyszerűen úgy érezte, nem bírja tovább, és feladja a meccset. Nem szépített, nem dicsekedett, hanem őszinte vallomást tett, és ez még nagyobbá tette a sikerét. A jövőről egyelőre még nem nyilatkozott, de több mint valószínű, hogy visszatér eredeti súlycsoportjába, hogy újra megmérkőzzön a WBO félnehézsúlyú világbajnoki címéért, és ezt követően már az Universum is helyén fogja kezelni Erdei Zsoltot. Úgy gondolom, elhallgatnak a károgók is...

Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!