Amikor az iskola kitör az ördögi körből

Ezt tekinti – tekintik – a 2003-ban meghalt írónőről elnevezett gyermekbarát iskola vezérfonalának. Büszkék rá, hogy a nemzetközi gyermekirodalom-díjas magyar írónő János fia – aki maga is több gyermek édesapja – gyakran eljön hozzájuk, s mindmáig úgy érzi, édesanyja csak örülne, ha az itt folyó munkát, a mindennapi nyüzsgést láthatná…
Persze milyen lenne egy iskola, ha nem „gyermekbarát”? Hát… Mint tudjuk, nem „úgy általában” az mifelénk, Közép-Kelet-Európában, mind a mai napig. Merthogy Vekerdy Tamás pszichológus, oktatáskutató – négy gyermek apja –, évtizedek óta a gyermekközpontú iskola megteremtésének elkötelezetten békés harcosa szerint tőlünk északabbra és nyugatabbra már ki tudtak törni a hagyományosan „porosz utas” ördögi körből, ahol a börtön-kaszárnya-kórház-oskola négyes mind építkezésében, mind pedig szellemiségében hasonlatos egymáshoz – azaz az oda betérőt, beutaltat mintegy „foglyul kell ejteni”, így a gyereket is… Vekerdy amondó:  különösen jó, ha egy önkormányzati oktatási intézményben – azaz nem alapítványi iskolában – az első nagy alternatív oktatási gondolkozó mondatait használják mottóként, s mondjuk az iskolai tájékoztatóban a tinikről ezen idézetet az írónőtől: „Ha azt kérdezik tőlem, hogy mondd, édes fiam, mire használod te a fejedet? Én csak úgy magamtól azt válaszolnám, hogy azzal szoktam fejelni, azon növesztem a hajamat, és azon van a fülem is, amit mozgatni tudok.” – Mert – így az amúgy hívő református oktatási szakember – akkor annak az iskolának van légköre, az ott nevelőknek humorérzéke az élet dolgaihoz.  Ugyanis az iskolának kell lennie a gyerekért, s nem a gyereknek az iskoláért. A szerencsés eset az, ha a kettő egységet tud alkotni… Mert ott nem „beleverik” egyformán a fejekbe a tananyagot, hogy aztán kritikátlanul  mintegy visszaokádják a gyerekek azt az úgynevezett felelésben, hanem ki ebben, ki abban jeleskedhet, mert az iskola személyközpontú!
Nyáry Brigitta tíz esztendeje él a VII. kerületben, Erzsébetvárosban. Két iskolás gyermek, a negyedikes Detti és a másodikos Dávid mamája, ő maga – nem is olyan túlságosan régen – Angyalföldön járt egy nagyon erős gimnáziumba, magyar-matematikai tagozatra. Szülői munkaközösségi tag a kezdetektől, de mint mondja, itt minden szülő funkciótól függetlenül be-, sőt visszajár akárcsak azért, hogy néhány mondatot váltson gyermeke volt tanítójával, tanárával, mert „összenőttek”. Van olyan idősebb  pedagógus – maga is már réges-régóta nagymama – Magdi néni, Császár Józsefné, aki volt és jelenlegi diákjai-val otthonról este számítógépen cseveg. Detti örömmel meséli, lehet aerobikot, táncot, korcsolyázást „tanulni”, a fiúkhoz – mert ugye az lánytorna nem nagyon fekszik nekik – a Fradiból jön egy labdarúgóedző, Bajor László. Amúgy matek-informatika osztályba, „reálra” jár. Van rengeteg rajz, benne játékosan művészettörténet – nem egy „rossz” gyerek, amilyen kategória itt persze nincs – rajzban, formázásban, színekben éli ki kreativitását, tanul meg általa, s a szinte mindennapos dráma-játék által koncentrálni, odafigyelni, tanulni, kibontakozni, kis közösségben bizonyítani, belső, akár otthonról magával hozott  feszültségét oldani. Azaz: így lehet őt – „megfogni”. A drámát a fiúk is szeretik. Meg a bábozást, amelyhez az Andrássy úti Bábszínházból jön Krista Anita bábművész. Rengeteg a csapatmunka, csapatfeladat… „Kapunk egy feladatot, s el kell játszanunk! Például, hogy varázsló vagyok. Vagy állatorvos. Vagy boszorka! – Ehhez még „jogosítványt” is csináltunk, üstöt vittünk az osztályba, s mindenféle varázsigét találtunk ki!” – mesél Detti.
A csapatmunka, a múzeumok inter-aktív rendezvényeire járás – elsősorban a közeli Szépművészetibe –  Kató Ernőné Gali Ildikó igazgatóhelyettes, rajztanár szerint önismeretre, egymás kiegészítésére, odafigyelésre és a gyermekek „lágyítására” is szolgál… Akár csak a kőrengetegben az igazi kert, ahol mindenfélét lehet csinálni. Ez nem iskolaudvar – ez élő kert, amely a fű, fa, virág, s az itt lakó madarak szeretetére, gondozására sarkall. Van testvérkapcsolatuk határon túlról: az erdélyi Magyarlapádról egy iskola, s a kerület pedig vett egy tábort Szlovákiában, a felvidéki Rozsnyó mellett, ahol „beköszön” a természet az ablakon, amikor ott vannak.
Az igazgatóhelyettes szerint azért is jó lesz, hogy szeptembertől amúgy folyamatosságában indul-folytatódik itt helyben gimnáziummal, a 9. osztály-
lyal a 8. az alma materben, „mert 14 évesen még nem tudtuk, nem is igen tudhattuk, mi érdekelt bennünket… A mi gyerekeink sem tudják. De mi itt vagyunk velük tovább, megpróbáljuk a családdal együtt rányitni a szemüket a jövőre.” A gimnáziumi rész vezetője Dobi Éva igazgatóhelyettes lesz. Persze ebben a „gyermekhiányos” időkben máshonnét is fogadnak diákokat, de azért elsősorban a kerületet szolgálja majd a gimi. A folyamatosság, a folytonosság, a nyugodt átmenet egyébként fontos ebben a két éve felújított régi, Rottenbiller utcai  épületben, amelyet teljesen akadálymentesítettek. Varga Márta hetedik éve igazgató a jelenleg 370 gyerekes iskolában. Pedagógia-pszichopedagógia diplomás tánc-dráma szakos tanár – gyermekei a közeli Julianna református iskolába járnak, ahol ő kizárólag civil anyuka, soha nem tanár kolléga – állítja: még soha nem érezte azt, hogy az önkormányzat vezetését ne érdekelné, hogy mi van az iskolákban, az iskolában. Az igazgatónő elmondta: számára a saját, egykori VIII. kerületi, Somogyi Béla utcai iskolájának a felső tagozati emlékei a mérvadók valahol; két igen jó hírű fővárosi középiskolának is diákja volt – s akár el is kallódhatott volna. Ezért érzi úgy, hogy nem is a „mit”, hanem a „hogyan” a lényeg a tanításban. Az érzelmek, a derű. Az, hogy a portástól a takarító néniig mindenki „érezzen”, s aki ide betér, csak úgy – nemkülönben. Aki meg netán arra kíváncsi, hogy milyen a janikovszkys adventi karácsonyi vásár, az nézzen be december 19-én, kora délután…
 Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!