Darius




Nem, nem az egykorvolt Darius, Dareios perzsa királyról lesz szó. Aki „kincseiről” híres. Ő különben is a Kr. e. 522–486 között élt, nem a XX–XXI. században. Meg aztán – bár mindene megvolt, hisz’ az ókor leggazdagabb uralkodójaként tartották számon – mégis kétszer volt sikertelen a görögök ellenében: először a flottája semmisült meg, rá két évre az athéniak Marathonnál mértek rá csúfos vereséget… Az én Dariusomnak nincsenek kincsei, viszont „Kincses Kolozsvár” szülöttje – fiatalabb, mint gyermekeim.
Vagyis hát mégiscsak van kincse. A segítőkészsége. Brüsszelben jártam úgy két hónapja. A reptéri vonatról a belvárosba érve ott tanácstalankodtam délben: „merre?” A google-ról printelt térképem rossz, Brüsszel meg nem oly jótékony, mint London, ahol a metróban ott sorjáznak – „free” – a térképek. Pechemre, akiket kérdeztem, mind külföldi volt, vagy vidéki. Egyszer csak egy elnagyolt arcú, zöld szemű srác lépett hozzám kérdezve, mi az anyanyelvem? Mondtam, magyar. A zöld szemek felcsillantak: az övé román, szomszédok vagyunk! Félig franciául-félig angolul tárgyaltunk tovább. Neki az előbbi, nekem az utóbbi megy jobban… Szülővárosát Kolozsvárként, nem „Cluj-Napoca”-ként emlegette. A nem egészen gyenge román másodosztályban focizott, főiskolára járt, majd Brüsszelbe jött, mert így egy kicsit segíteni tudja nemrég kerekesszékbe kényszerült nyugdíjas bányász apját, munkanélküli anyját, két iskolás tesóját… A család sorsa a „szokásos”, akárha nálunk lenne… Festő-mázoló mellett dolgozik hol feketén, hol fehéren és folytatja tanulmányait is. De majd haza akar menni… Metróra ült velem – a jegyet nem engedte kifizetni – mert hogy az drága, két euró, neki meg úgyis van – át is szálltunk az ő térképe szerint, majd gyalog kísért a konferencia szállodájáig, ahova igyekeztem. A téma: 2010, a szegénység és a kirekesztés elleni év.
Nem, nem voltam bizalmatlan. Nem azért, mert fényes nappal és sok ember volt mindenütt. Hanem, mert valahogy sután kedves volt. Megköszönve a díszkíséretet, egy névjegyet adtam neki a szokásos dumával: ha egyszer Budapestre vetné sora… Pár napja megszólalt a telefonom: benne angolul-franciául Darius. Brüsszelből. Csak annyit mondott: volt szavazni, s örül, hogy négy magyar lesz az új román kormányban. Darius magyarok közelében élt, bár nem tud a nyelvünkön. De számára nem „bozgor mumus” az erdélyi, partiumi magyar. Nekem sem volt ellenérzésem románságával szemben. Ezt éreztük meg mindketten. Ott, az unió egyik székhelyén, közép-kelet-európaiként, s igen: szomszédként. Talán az Európai Parlamentben, s más parlamentekben sem másként kellene…

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!