Az év emberei 4.

Amikor a szerkesztőségi értekezleten idén ismét szóba került, ki is legyen az év embere, másodpercnyi tétovázás nélkül választottam Majtényi Lászlót. Pedig a kettőnk kérdezz-felelek kapcsolata csapnivalóan indult. Amikor 1995-ben ombudsman lett, és szerettem volna bemutatni nemcsak szakmailag, de emberként is, nemet mondott a felkérésre. Történt, hogy hallottam róla egy érdekes kis históriát. Ifjú titánként egy magyar tengerjáró hajón vállalt magasnak épp nem mondható matrózi állást – a Műegyetemen mellesleg tengerészeket tanított tengeri jogra akkor – csak hogy beutazhassa a világnak a számára a ’80-as évek elején még távoli álomnak számító tájait. S amikor erre rákérdeztem azt felelte: köszöni, de nem kéri az interjút. Mit tagadjam, nem esett jól, ám ha valaki nem akar beszélni a saját életéről, akkor az újságíró nem tehet mást: széttárja a karját és tudomásul veszi.
Ezt leszámítva persze mindig minden, a szakterületét érintő ügyben készségesen nyilatkozott. S rendre úgy, hogy nem lehetett nem méltányolni az érveit. Becsültem már következetes adatvédelmi ombudsmani állásfoglalásaiért is. Ám az ázsiója akkor nőtt igazán nagyra előttem, amikor a sokaknak visszatetsző rádiófrekvencia-botrányban előbb karakánul kimondta, hogy a Sláger és a Danubius helyére pályázó „túlajánlókat” ki kellene zárni, majd amikor a médiahatóság mégis másképp döntött, rögvest lemondott a posztjáról. Pedig az ORTT-nek még csak húsz hónapja volt az elnöke.
S hogy ez miért növelte meg előttem annyira a becsét? Tegyük fel: tévedett a pályázatokat illetően. De ha tévedett volna: akkor is! Azt tette, amit a szíve – fennköltebben: az erkölcse – diktált. Elvégre a polgárember, ha ad magára, ha ad az elveire, ha ad arra, hogy hiteles legyen, akkor nem mondhat le a vágyairól, a normáiról. Akkor sem, ha „csak” arra áhítozik, hogy eljusson a világ túlfelére. S akkor sem – akkor pláne nem! –, ha arra vágyik, hogy tisztességgel szolgálhassa a közjót, a demokráciát.
A vágyairól nem is mondott le Majtényi. Csupán az ORTT-elnöki székről. Egy interjúban nemrég így vallott erről: „A lemondásomat sem hőstettnek, sem balekságnak, hanem szimplán becsületes döntésnek tartom.” Na ezért.

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!