Az ünnepekhez közeledvén minden jobb (balos és jobbos) érzésű embernek
enyhülni látszott a szíve. Vélhetően így történt ez a kormány esetében
is, amikor a minap bejelentették, hogy 23 milliárd forinttal kívánják a
– közszájon forgó hírek szerint nem éppen ésszerűen és gazdaságosan
működő – BKV-t 2010-ben támogatni. Nem sok matematikai tudás kell
ahhoz, hogy ennek okán a (nem fizető korosztályt leszámítva) havonta
mintegy 1500 forinttal lesz olcsóbb a havi bérlethez hozzáférése a
fővárosban élőnek.

A majd nyolcmilliónyi vidéken lakó népekben joggal vetődik fel, hogy a kétmilliónyi pesti polgárra vetített 11ć500 forintos évi summa miért nem illeti meg az ő nádfedeles és piros cserepes házikókkal teli (szintúgy csak a példának okáért) cca tízezer lélekszámú falucskáját is. Esetükben ez a fejkvóta 115 millió forintot kóstálna a falucskának, és az előbbi példából eredően csupán a helyi vagy a környékbeli közlekedésre fordítódhatna. A tapasztalat szerint sok vidéki település önkormányzatának mindösszesen sem jut évi százmilliónyi kiadási keret. Nem kevesen vannak azon polgármesterek is, akiknek a BKV-nál kifizetett végkielégítés-csodák is nagyságrendileg meghaladják az éves költségvetésüket. Mindezen ügyben azonban az jól látszik az utóbbiak kárára, hogy ők bizony mostoha gyerekek kicsinyke hazánkban, mivel régiójukban vasúti szárnyvonalak megszűnéséről, autóbuszjáratok ritkulásáról és posták bezárásáról, csatornázatlan utcákról, munkahely hiányáról és még sorolhatnánk tovább milyen problémákról esik szó leginkább.
De már jön is Lucifer és bőszen zengi a fülembe: polgártárs, vedd ám figyelembe, hogy Pestre utazhat a vidéken élő is, másrészt Budapest az ország kirakata, amit nem lehet csak úgy falusi módra kezelni, és így tovább…
Bizonyára igaza lehet a szakembernek is, amikor a fenti okfejtésemet röviden spekulatív számvetésnek minősíti. Én viszont megengedhetőnek gondolom, hogy az ország polgárai sokféle adójuknak egyforma százalékát fizetvén az állam kasszájába, méltán számíthatnának közel azonos állami ellátásra is. A valóságban azonban mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. De lesz egyáltalán valaki, aki megéri a vidék és a főváros – mostaninál – arányosabb ellátási színvonalának kialakulását? Jó lenne részese lenni…
Németh István, Székesfehérvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!