A köztársasági elnök az őt fondorlatosan megválasztó párt eddigi
legokosabb irodafőnökének tanácsát nem fogadja meg. A tanács úgy szól,
hogy elnök úr forduljon az AB-hoz normakontrollért egy bizonyos törvény
ügyé-ben, különben a pártja fogja ezt megtenni.
Nos, az elnöknek van elég baja. Az még nem ütött rá eddig vissza, hogy egy NATO katonai létesítmény megvalósítását egy másik, de közeli helyen elfogadhatónak tartotta még a mostani polgármester közlekedésrendészeti intézkedése előtt. Amiatt is főhet a feje, hogy a legokosabbak, a Bölcsek Tanácsa mintha eddig nem produkált volna semmit. Azután: mennyivel jobb helyzetben lennénk, ha megvalósították volna az előrehozott választásokat. Az életünk nem a múltbeli, feltételezett döntési változatoktól függ, hanem attól, hogy mit akarunk a jövőben a múlt tanulságai alapján. Például: ne a BKV disznóságain rágódjunk, mert azok már megtörténtek, hanem a pozitív kifejlet módozatain kell érdemben gondolkodni, arra koncentrálni, dönteni, és azért, nem pártgondolkodás szerint, hanem a társadalom érdekében összefogni. Nem lehet sok jóra következtetni abból, amire az egyre inkább nyomuló jelenlegi ellenzék ígérgetéseiből következik. Végül: ha netán a választók eszementsége következtében Vona Gábor a miniszterelnöki, Morvai Krisztina a köztársasági elnöki székbe kerülne, az még talán a Fidesz-KDNP győzelménél is keservesebb jövővel „kecsegtetne” mindnyájunkat.
Kurucz Lajos, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!