Jeff Bridges még mindig izgul a forgatásokon

n Mibe került, hogy a Crazy Heart című filmet elvállalja?
− Amikor először elolvastam a forgatókönyvet, rögtön felejtősnek könyveltem el. Viszont mikor kiderült, hogy régi jó barátom, T-Bone Burnett csak akkor vesz benne részt, ha én is, igent mondtam. Ekkor nyilvánvaló lett számomra, hogy a zene első osztályú lesz, így egyértelmű volt, hogy én is részt veszek a buliban.
n Egy színész élete is van olyan nehéz, mint egy folyton turnézó zenészé?
− Bizony. A feleségem mondta, hogy az idén tizenegy hónapot töltöttünk külön. Ez kemény. Számomra ez a legnehezebb része a dolognak. De már harminchárom éve együtt vagyunk, és rengetegszer volt hasonlóban részünk, tehát most már rutinosak vagyunk benne, és tudjuk azt is, hogy mennyire számítunk egymásra. Oltári, ha az embernek ilyen társa van. De van hasonlóság a zenélés és a színészkedés között. Mindannyian ismerjük nem csak a bukástól való félelmet, hanem a sikertől való félelmet is, és azt, hogy mit teszünk magunkkal, ha sikeresek leszünk. Ha egyszer felértél a hegy csúcsára, csak egy irányba vezet az út. Lefelé. Ezzel hogyan birkózik meg az ember? A legtöbben úgy, hogy némák leszünk. Ez a stratégiánk. Lelassulunk. Tehát ehhez az érzéshez van közöm nekem is. Az ember már ahogy megszületik, kapcsolatba kerül ezzel az érzéssel.
n Milyen volt Colin Farrellel együtt dolgozni, együtt énekelni?
− Fantasztikus volt vele dolgozni. A filmekkel az a helyzet, hogy csak korlátozott idő áll rendelkezésre az elkészítésükhöz. Ennél pedig csak huszonnégy napunk volt, és ilyenkor tényleg olyan testvéreket keresel, akikkel szinte azonnal fel tudod venni a ritmust. Ha jól emlékszem, Colin nagyjából négy vagy öt napot forgatott, de igazán összehoztuk. Ugyanúgy állunk a munkához, és nagyszerűen kijöttünk. Élmény volt vele dolgozni. Felnézek rá! Először a Tigrisek földjén című filmben láttam, és azóta figyelemmel követem a karrierjét. Imádtam őt az Erőszakikban, állati jó film volt. Együtt énekelni egy színésztársaddal pedig nagyszerű lehetőség egy barátság kialakulására, persze, ha van összhang köztetek. Nálunk ez mind összejött.
n Ebben a filmben az ön által megformált szereplő mentora Colin Farrell karakterének, Tommy Sweetnek. Ön kinek volt mentora, és önnek ki volt a mentora?
− Nekem édesapám, Lloyd Bridges volt a mentorom. Nem úgy, mint a legtöbb színész, az én apám kifejezetten buzdított arra, hogy színész legyek. Imádta ezt a munkát. Emlékszem, amikor kissrác voltam, odajött hozzám és megkérdezett: „hé, nincs kedved játszani a Sea Hunt című filmben? Van benne egy kis szerep.” Tudja, ez egy tévésorozat volt a hatvanas években, amelyben édesapám is játszott. Én meg erre azt mondtam, hogy „hát nem is tudom.” Erre azt mondta: „Ha elvállalod, ki kell venni téged az iskolából. Kereshetsz vele egy kis pénzt is, és sokat játszhatsz.” Erre rábólintottam. Aztán emlékszem rá, ahogy leültetett az ágyára, és elmagyarázta, megtanította a színjátszás alapjait. És persze a bátyám is a mentorom. Ott folytatta, ahol apám abbahagyta. Karrierem egyik fordulópontja az Eljő a jeges című mozifilm volt. Akkor lehetőségem volt együtt dolgozni olyan nagy nevekkel, mint Robert Ryan, Fredric March és Lee Marvin. A legtöbb jelenetem Robert Ryannel volt, és rengeteget tanultam tőle a félelemről és a bizonytalanságról. Emlékszem egy jelenetünkre a kocsmában, amikor egymással szemben ültünk az asztalnál, és vártuk, hogy felvegyék a jelenetünket. Felemelte a két tenyerét, és az asztalon két izzadságtócsa virított. Én meg azt kérdeztem tőle: „Bob, ennyi tapasztalattal a hátad mögött te még mindig félsz, még mindig ideges vagy?” Azt mondta: „Ó, igen. Azt hiszem, akkor félnék igazán, ha már nem félnék.” Akkor értettem meg, hogy a félelem mindig velem lesz, és meg kell birkóznom vele. Teljesen reménytelen azt hinni, hogy ez valaha el fog múlni.
n Jövőre kerül a mozikba a Tron című sci-fi folytatása. Milyen érzés volt újra Kevin Flynn bőrébe bújnia? Utoljára 1982-ben formálta meg ezt a szerepet.
− Csodás volt. Összejönni ismét a régi haverokkal, Steven Lisbergerrel, a rendezővel, valamint Bruce Boxleitnerrel! Azt hiszem, ugyanazok az érzések bukkantak fel ismét, mint annak idején az első résznél. Hogy van egy gyermeki nézőpontja is annak, amit csinálok, eljátszani valamit és az ehhez hasonlók. Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem belebújni más bőrébe, és most itt ez a film, ahol egy olyan fickót kell eljátszanom, aki beszorult egy számítógépbe, és használhatja a mai világ összes modern technikai vívmányát. Ugyan ez igaz a folytatására is, kivéve, hogy mindaz a technológia, amit abban használunk és akkor nagyon modern volt, most ősrégi fekete-fehér tévéműsornak tűnik. Egyszerűen elképesztő, amiket ebben műveltek. Már alig várom, hogy láthassam az egészet összerakva.
n A film előzetese tényleg elképesztő. Amikor már a filmet forgatták, mennyit változott a koncepció?
− Ilyen előzetesek manapság már sokszor készülnek. A Cohen testvérek mesélték, hogy csináltak ilyet a Véresen egyszerű című filmjükhöz. Még mielőtt a filmet leforgatták, elkészítették az előzetest, mintha már kész lenne a film, és ezzel édesgették magukhoz a befektetőket. Nem tudom pontosan, mennyibe került, de elég drága volt. És mindazt a technológiát, amit a filmben fel akartunk használni, bemutattuk az előzetesben. Persze nem volt annyira tökéletes, mint amilyen a film lesz, de bepillantást enged abba a világba, amit majd láthatnak.
n Nehéz volt visszazökkenni ebbe a szerepbe ennyi év után?
− Inkább kihívás volt, hiszen bepillanthattam ebbe az újfajta szerepmegformálásba, és a kamera nélküli filmkészítésbe. Na, az kemény volt!

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!