Karácsony a nevekben
Az ünnepekről és az újévi mulatságokról jó pár földrajzi név is tanúskodik. Létezik például Karácsony-sziget, 1777. december 24. óta. Még Cook kapitány fedezte fel a déli tengerek egyik fenséges korallszigetét ezen a napon. Rögtön a karácsonyról nevezte el, hiszen a hajón már előtte is csak az ünnepről beszélgettek. Persze a szigeten korántsem karácsonyi a hangulat, inkább minden a nyarat idézi. Pálmafák hajolnak a víztükör fölé, a tenger hullámai megtörnek a zátonyokon. Fürödni szinte mindenütt lehet, szilveszterkor éppúgy, mint karácsonykor.
Nemcsak Karácsony-sziget, hanem Karácsonyföld is létezik. 1498-ban, amikor Vasco da Gama az Indiába vezető tengeri utat kereste – hogy a jól jövedelmező fűszerkereskedelmet a tengeren is űzhessék –, pontosan karácsonyeste érte el Dél-Afrika keleti partjait. A felfedezés napjáról Natalnak, vagyis Karácsonyföldnek nevezte el azt a vidéket. Ma is itt találjuk Kwazulu-Natal tartományt. A furcsa előnév, a Kwazulu onnan származik, hogy azóta közigazgatásilag összevonták a zulu törzs lakta területtel.
A Karácsony-hegység pontosan 1900 méter magas, és az antarktiszi Viktória-föld tengerpartján emelkedik. 1902 karácsonyán fedezte fel és mérte meg a magasságot a déli sarkvidék híres kutatója, Scott kapitány. Thaiföldön Szilveszter-pub várja a vendégeket. Errefelé a karácsonyt nem ünneplik, nincsenek is ajándékok. Szilveszterkor viszont annál nagyobb a mulatság, főleg a turisták kedvéért, hiszen az itteni időszámítás nem Jézus születéséhez, hanem Buddhához viszonyít. Az óévet akár a Szilveszter-pubban is megünnepelhetik, amely onnan kapta a nevét, hogy itt minden nap óriási mulatságok vannak, akárcsak szilveszterkor.
Várom továbbra is leveleiket, küldjék az editor@mediacom.hu elektronikus levélcímre.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!