Távkapcsoló

Csípem a tudományos ismeretterjesztő sorozatokat. Ezzel nem vagyok egyedül szerencsére, egy internetes felmérés szerint az emberek egyformán a legjobban szeretik ezeket és a vígjáték-,
illetve krimisorozatokat (ezek után jönnek csak a filmek, a sport, a hírek, talk- és valóságshow-k és legvégül a legkevésbé közkedvelt reklámok).
Nagy kedvencem a Másfél millió lépés Magyarországon, az …És még egymillió lépés, a Bolygónk, a Föld és az összes többi Richard Attenborough, a Panamericana – Élet  világ leghosszabb útján (egyik diplomamunkámat ebből fordítottam) és az összes Spiegel-dokumentumfilm, az Élet az anyaméhben, a Hogyan főzzük meg az életünket?, az Ember a magasban, vagy a Buena Vista Social Club, hogy csak néhány kedvencet említsek. Ide csatlakozik Juhász Árpád geológus által írt és rendezett Látlelet a Földről is, melyet szerencsére bármikor újra lehet nézni a TV2 honlapján. Ilyen címmel egyébként már létezik egy Attenborough-sorozat, 2000-ből, de hát ugye akár évente is lehet látleletet készíteni a Földről, mert annyi minden változik és olyan eszeveszett tempóban, hogy egy kéthetes nyaralás után jóformán haza se talál az ember.
A világjáró televíziós geo-
lógus Alaszkától az Atacama sivatagig, Izlandtól a Hima-lájáig járta be bolygónkat. Mindig is irigyeltem azokat, akiknek az a munkája, hogy körbeutazzák a világot, akárcsak Kiss Róbert Richard kollégámnak. A Spektrumon, Discovery Channelen futó amerikai ismeretterjesztő sorozatok bár olyan látványosak, mint a 24 egyik epizódja, kicsit túlságosan is szájbarágósak. Juhász Árpád sorozata jóval kevesebb technikával készült és a tempó is lassú mellúszásnak felel meg, igazán nem panaszkodhatunk, mert csodálatba ejtőek és megrázóak a felvételek, jól illik és nem is planetáriumian álomhozó az aláfestő zene. Ráadásul szinte testközelből élhetjük át a valódi, az élet rendezte kalandokat, például mikor egyszer csak egy közepes vízesés keresztezi a stáb útját. Talán csak azt sajnálom, hogy a geológus nem kért fel egy jóhangú színészt narrátornak, hogy még élvezetesebb legyen a kellemesen önironikus, csöppet sem tudományoskodó, mégis roppant bőséges és változatos kulturális, történelmi, helytörténeti, vallási és persze természettudományos ismereteket közvetítő szöveg.
A világ tehetősebb felén szokás az érettségi után vagy az egyetem alatt elküldeni a gyereket világot látni, akár egy teljes évre. Egy ilyen úton szerzett élmények életre nevelnek és egy életre szólnak. Nem csak függetlenséget, önellátóságot, hanem önismeretet is tanulhatunk, más színben láthatjuk saját dolgainkat, saját hazánkat is. Az idegen kultúrák, emberek megismerése türelemre és együttérzésre tanít. A sikkimi buddhista szerzetesek életének csendes folyását érezve talán mi sem rohanunk rögtön kávét főzni. Az út szélén egy szál tollasütővel boldogan játszó gyerekeket látva kicsit elgondolkodhatunk, vajon szüksége van-e gyerekeinknek arra a töméntelen kupac (műanyag) játékra, amit az idén karácsonykor is megkaptak. És mi magunk is elgondolkodhatunk, vajon hányszor választjuk a nehezebb, járatlan utat a könnyebb megoldások helyett.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!