Külföld
Európa-szerte és az USA keleti partvidékén is megbénította a
közlekedést a tél; teljesen leállították vasárnap a Csatorna-alagútban
az Eurostar szuperexpresszeket, mert a Párizsban rekedt utasokért
küldött mentesítő vonat is elromlott.
Kompromisszum született a washingtoni szenátusban: a demokrata szenátorok megadták a betegbiztosítást kiterjesztő egészségügyi reformcsomag felsőházi elfogadásához szükséges szavazatokat, de kikötötték, hogy az abortuszok támogatására nem használhatnak szövetségi pénzalapokat. Obama reformcsomagja 36 millió olyan amerikaira terjesztené ki a betegbiztosítást, akiknek eddig semmiféle biztosítása nem volt.
Az EU-hoz hasonló szövetség, „egységes gazdasági térség” létrehozása felé tett lépést Oroszország, amely Belarusszal és Kazahsztánnal írt alá egyezményt a vámunió bevezetéséről – jelentette be Medvegyev elnök; az örmény, a tádzsik, a kirgiz és a türkmén elnök megfigyelőként vett részt.
Meghalt Hoszein Ali Montazeri (87) nagyajatollah Kum városában, otthonában; ő volt az 1979-es iráni forradalom egyik teoretikusa, majd szakított Khomeinivel és az iráni ellenzék legtekintélyesebb vallási vezetője lett; Kumban rohamrendőröket vezényeltek az utcákra, attól tartva, hogy főpap temetése rendszerellenes demonstrációvá válhat.
Megnőtt az orosz–grúz feszültség miután a grúziai Kutaisziben felrobbantottak egy a ’90-es évek harcaiban megsérült világháborús szovjet katonai emlékművet, s a lezárt területen belül a robbanás beton és bronz törmelékei megöltek egy gyereket, és az édesanyját.
Koalíciós megállapodást kötött a román Demokrata Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség; Emil Boc miniszterelnök-jelölt véglegesített kormánylistáján az RMDSZ-nek négy vezető poszt jut: Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Borbély László környezetvédelmi, Cseke Attila az egészségügyi, Kelemen Hunor pedig kulturális miniszter lehet; a román parlamenti szakbizottságok meghallgatásain az új kormány valamennyi miniszterjelöltjét támogatták; az új román kabinet újraértékeli a verespataki aranybánya-beruházás tervét – ígérte Emil Boc. Tőkés László református lelkész bírálta az RMDSZ-t, amiért szerepet vállal az új román kormányban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő szerint a párt a kormányzati részvétellel kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalistáknak és a nagypolitikának.
Szavakra szétvágva, de előkerült az auschwitzi láger bejáratáról ellopott „Arbeit macht frei” felirat; Észak-Lengyelországban találta meg a rendőrség, amelynek tájékoztatása szerint nyereségvágyból követte el tettét az ügyben őrizetbe vett öt, 25 és 39 év közötti férfi; sajtóértesülés szerint egy megszállott gyűjtő volt a megrendelő.
Elindult a Szojuz TMA-17 űrhajó Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra, fedélzetén egy-egy orosz, amerikai és japán asztronautával.
Kínában 12 év börtönre ítélték a férfit, aki megölte Jünnan tartomány utolsó indokínai tigrisét; a védett állatot a húsáért pusztította el – falubeli társaival meg is ették. Még egy nagy port kavart ítélet született: 11 év börtönre ítélték „államellenes felforgatás” vádjával Kína egyik legismertebb ellenzéki személyiségét.
Csütörtökön több tucat feltételezett al-Kaida-tag halt meg a jemeni légierő támadásában, amikor a hadsereg a szélsőségesek egyik gyülekezőhelyére mért légicsapást. Az al-Kaida Arab-félszigeten tevékenykedő szárnyának két vezetője is meghalt.
Újabb püspök ajánlotta föl lemondását az ír papok pedofil ügyeinek eltussolása miatt. A 73 éves Jim Mo-riarty a második ír főpap, aki önkritikát gyakorolt. Egy föltáró jelentés megállapította, hogy a dublini érsekség még 20 éve is a pedofil ügyek eltitkolására törekedett. Az ír egyházi iskolákban és gyermekotthonokban három évtizeden át elkövetett szexuá-lis visszaélésekre már korábban fény derült, 46 pap közül tizenegyet már el is ítéltek.
Visszatér a Forma–1 világába Michael Schumacher. A német pilóta egyéves szerződést írt alá a Mercedesszel – adta hírül a Bild című német lap internetes kiadása. Schumacher 2006-ban vonult vissza, a német csapat egy év alatt hétmillió eurót fizet a hétszeres világbajnok visszatéréséért.
Karácsonyi miséjén a közjóért, az igazságosságért és a békéért való cselekvésre szólított fel a nemzetek valamennyi vezetőjét XVI. Benedek pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában, amelyet nem a szokásos éjfélkor, hanem este 10-kor tartott. A katolikus egyházfő az erőszakról való lemondást hirdette, bírálva az önzés jelenségét. A karácsonyi mise kezdetét incidens zavarta meg: egy svájci olasz – feltehetően mentálisan zavart – nő a korlátokon keresztül a pápához akart eljutni, s a tumultusban XVI. Benedek elesett, de felállt és folytatta a szertartást, mintha mi sem történt volna. A nőt őrizetbe vette a vatikáni csendőrség. Pénteken délben szolidaritásra és a válság közepette is békés együttélésre szólított fel a pápa; Urbi et Orbi, vagyis Rómának és a világnak szóló áldást is osztott és 65 nyelven, köztük magyarul üdvözölve a világ népeit a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről.
Belföld
Magyarországon nagy fennakadásokat okozott még vasárnap is a szombaton érkezett hó és a „szibériai” fagy, késtek a vonatok, százával hibásodtak meg a BKV buszai, s a hó súlya alatt lerogyott Budapesten a Millenáris Jégpálya alig két hónapja felállított sátra, de sérült nem volt. Utána meg a majd’ 30 fokkal melegebb idő Nyugat-Dunántúlon a hirtelen hóolvadással okozott gondot, különösen a Kis-Balaton térségében. Karácsony napján megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord is, 17-19 fok volt, dörgés-villámlás kísérte az esőt. A legmagasabb értéket a Baranya megyei Sellyén mérték: ott 21,8 fok volt, ami több mint öt fokkal haladja meg az eddigi csúcsot. Bezártak a hazai sípályák, mert a hó szinte teljesen elolvadt a rekordmelegben. Az egyik síelőknek szóló honlap, a sitv.hu úgy tudja, hogy a határ közeli osztrák, szlovák és szlovén pályákra sem érdemes kiutazni.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ellenszavazat nélkül támogatta, hogy Balajti László legyen a Nemzetbiztonsági Hivatal, illetve Dobokay Gábor a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója; a két jelölt 6 igent kapott, négy fideszes képviselő tartózkodott.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatását kutató nemzetbiztonsági vizsgálat lezárult, ám még mindig csak azt tudni, hogy nem jogellenes lehallgatással, hanem a kormányüdülő hangtechnikai rendszerével rögzítették a felvételt; de továbbra sem nyilvános, hogy ki és kinek a megrendelésére vette fel az MSZP frakcióülésén elhangzottakat.
Sztrájkot hirdetett keddtől a Kézbesítők Szakszervezete, hogy elérje: kapjon minden postai dolgozó 100 ezer forint egyszeri juttatást a Magyar Posta által értékesített ingatlanok bevételéből; ám végül a 11 ezerből kevesebb mint 100 – Budapesten kevesebb mint 10 – kézbesítő nem vette fel a munkát kedd reggel, így nem volt a szolgáltatásokban fennakadás.
Sólyom László a államfő megfontolásra visszaküldte a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt az Országgyűlésnek, valamint négy szorosan hozzá kapcsolódó jogszabályt is; a köztársasági elnök a Ptk. átfogó felülvizsgálat utáni elfogadását kérte a parlamenttől. Az Igazságügyi Minisztérium úgy látja, hogy alkotmányos az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló törvény, mert az államfő nem küldte előzetes normakontrollra.
Éles lőszert küldtek egy plüssmajomban elhelyezve ismeretlenek Nyakó Istvánnak, az MSZP szóvivőjének. Nyakó szerint nem ez az első fenyegetés, amit kap, de arra még nem volt példa, hogy éles lőszert küldtek volna neki.
Győrben meghalt egy új influenzával fertőzött kismama – három hét kezelés után. Gyermekét korábban császármetszéssel segítették a világra, a csecsemőt már levették a lélegeztetőgépről. Az új influenza szövődményeiben majdnem ötvenen haltak meg Magyarországon. Székely Tamás egészségügyi miniszter közölte, a lakosság 25-27 százaléka már megkapta a védőoltást a H1N1 ellen. Magyarországon még nem érte el tetőpontját az újinfluenza-járvány – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Montenegró és Ausztria is hasonló figyelmeztetést kapott.
Erdő Péter esztergomi érsek, bíboros, prímás a zsúfolásig megtelt budapesti Szent István-bazilikában tartott éjféli misét, ahol elmondta: a betlehemi történet a ma élőkre vonatkozik, a mostani ember életét változtatja meg, ezért öröm a karácsony. A győri karácsonyi istentiszteleten a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Ittzés János arról beszélt, hogy minden emberi békétlenségnek egyetlen oka van: az, hogy az ember nem békélt meg teremtőjével. A debreceni Nagytemplomban Bölcskei Gusztáv, a Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott: 2009 karácsonyán ha „csak egy kicsi hiányzik” az ünnepből, akkor azt nem egy „uzsorakamatot” hirdető cég hozhatja el nekünk, múló javakat kínálva. Isten az, aki egy kicsiny gyermeket küldve teszi teljessé az ünnepünket.
Gazdaság
Az Omninvest megkezdte az új influenza elleni vakcina exportálását, miután hazai 6 millió adagos vállalását maradéktalanul teljesítette, s meg is érkezett Albániába a H1N1 vírus elleni magyar gyártmányú oltóanyag első szállítmánya; 60-80 ország érdeklődik a Pilisborosjenőn előállított oltóanyag iránt; ezer adag külföldi gyártmányú, a legkisebbek oltására megfelelő vakcinát ajánlott föl egy gyógyszergyár az egyéves kor alatti, veleszületett betegséggel élő magyar csecsemők új influenza elleni oltására.
Feltöltötték a stratégiai földgáztárolót, így az E.ON 200 millió köbméterével is számolva már összesen 1,4 milliárd köbméteres földgázkészlet áll hazánk rendelkezésére.
Bajnai Gordon miniszterelnöktől kért levélben segítséget a Magyar Televízió sztrájkbizottsága: tegyen lépéseket, hogy a köztévé kapja meg a fennmaradásához szükséges forrásokat, mert „elfogadhatatlan”, hogy 200 munkavállalót bocsásson el az MTV vezetése a pótfinanszírozás fejében.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa idei utolsó ülésén az elemzők zöme által várt 50 helyett 25 bázisponttal, fél helyett negyed százalékkal csökkentette a jegybanki alapkamatot – 6,25 százalékra.
Megállapodott a BKV-buszok lecse-réléséről a kormány és a főváros – közölte Demszky Gábor főpolgármester; a szerződés szerint 2011-től 18 milliárd, az azutáni években 20 milliárd forintot fordítanak a buszok cseréjére.
Az unió mezőgazdasági miniszterei hozzájárultak, hogy Magyarország további négy évre meghosszabbítsa a földvásárlás állami támogatásának lehetőségét. Ez a birtokfejlesztési és a birtokösszevonási hiteltámogatás intézményének fenntartását jelenti – mondta Brüsszelben Gráf József földművelési miniszter. Szerinte négy év alatt mintegy 5-6 ezer támogatási kérelemre, és 12-13 millió euró támogatásra lehet számítani, ami kizárólag nemzeti forrásból származik, uniós pénz nem jön hozzá.
A MÁV várhatóan 40 milliárdos veszteséggel zárja az évet, jövőre 80 milliárdos hitelt kíván felvenni a pálya működtetésére, adósságtörlesztésre és személyszállításra, és több száz fővel tervezi csökkenteni a létszámot, elsősorban az adminisztráció területén.
Orbán Viktor Fidesz-elnök felkérésére elkészült a párthoz közel álló közgazdasági szakértők kiadványa a jövő évi költségvetés „trükkjeiről”, ők a 2010-es hiány várható túllépését 700 és 950 milliárd forint közé tették; Oszkó Péter miniszter az elemzői konszenzusra alapozva úgy vélte, tévednek; jövőre a csökkenésnél valószínűbb a stagnálás vagy az enyhe növekedés, így tartható lesz a 3,8 százalékos hiánycél. A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetésben az a kockázat, hogy a következő kormány nem tartja be, s visszautasította azt a vádat, hogy túl bizakodó a gazdasági előrejelzésük.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!