Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei szilveszteri lapszámunkban is különleges sztorikkal szeretnénk kedveskedni olvasóinknak, most is neves sportolókat, illetve sportvezetőket kértünk arra, hogy olyan történetekkel szolgáljanak, amelyek szinte hihetetlenek, és velük történt meg, vagy másoktól hallották. Idén Kulcsár Győzőt, a sokszoros olimpiai és világbajnok párbajtőrözőt kerestük meg, illetve Gáspár Tamást, a birkózó szövetség főtitkárát, világbajnokot, Gyarmati Andreát, az egykori csodálatos úszót, és emlékezetből idézzük fel Bay Bélának, a vívósport legendás kapitányának vadásztörténeteit. Valamint Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornásztól és Mucha Józseftől, a Fradi egykori kiváló védőjétől kértünk egy-egy sztorit.

 Gyarmati Andrea három szerepben

Gyarmati Andrea: „Az 1972-es olimpia után, az érmesekről kártyanaptárt készítettek, így rólam is. Lent voltam az uszodában, amikor odajött hozzám egy tíz év körüli fiú, és szépen megkért, hogy adjak neki egy kártyanaptárt, amin én vagyok. Adtam és alá is írtam, majd nem sokkal később visszajött, és még két darabot kért tőlem. Rákérdeztem: minek neked még két darab? A válaszán igencsak meglepődtem: tetszik tudni, két Gyarmati Andreáért kapok egy darab meztelen női kártyanaptárt. A másik történetem családi vonatkozású. Kisfiam, Móci három év körül lehetett, amikor karácsony előtt elmondta, hogy egy bácsi felvilágosította arról, ki hozza a karácsonyfát. Anyu, te vagy a Jézuska? – kérdezte. – Igen, Mócikám, én vagyok. Elgondolkodott, majd megszólalt újra. Mondd, anyu, te vagy a Mikulás is? Nem tudtam mást mondani: igen, kisfiam, én vagyok. Móci átment a másik szobába, és körülbelül tíz perc múlva igen gondterhelt arccal visszajött, s megállt előttem. Anyu, csak azt ne mondd, hogy te vagy a nyúl is. Mit tehettem, rábólintottam. Szemmel láthatóan igencsak elgondolkodott, majd ismét megszólalt: jól van, de ezt ne áruld el a nagyinak (Székely Éva olimpiai úszóbajnok – a szerk.) –, mert ezt ő biztosan nem tudja…”

 

Az első átverésshow

A hetvenes évek kőzepén még senkinek sem jutott az eszébe, hogy egyszer olyan műsor lesz a televízióban, amely ismert embereket fog becsapni. Talán Mucha Józseffel, a Ferencváros kiváló hátvédjével, a sokszoros válogatott labdarúgóval történt az első átverés. Aki így elevenítette fel a sztorit.
„Téli túrán voltuk Ausztráliában, nagyon jól éreztük magunkat, sok élmény-
nyel gazdagodtunk, és a bajnokságra hazaérve, első tavaszi mérkőzésünket Zalaegerszegen játszottuk. Akkoriban még úgy volt, hogy busszal egy nappal korábban mentünk le a mérkőzés helyszínére, ott tartottunk egy edzést, majd másnap délelőtt szabadprogram volt, ami abból állt, hogy mindenki a szállóban vagy a szobájában lebzselt. Egyszer csak megszólalt a telefon, és a vonal másik végén egy ismert népsportos újságíró mutatkozott be, aki arról kérdezett, hogy mi volt az ausztrál túrán. Bővebben ecseteltem neki, majd arra kért, hogy jöjjek le a hallba, hogy fényképet is tudjanak csinálni. Nagyon büszke voltam a felkérésre, mert akkoriban még nem voltam válogatott labdarúgó, és főleg azért, hogy nem a csapat menői közül választott ki valakit. Lementem a hallba, ahol a fotelekben ott ült Bálint Laci, Branikovics Laci és Szőke Pista az egyik sarokban. Elkezdtem sétálgatni le-fel, és kerestem az illető újságírót, közel öt perce bolyongtam már, és sehol senkit nem láttam, majd arra lettem figyelmes, hogy mind a három játékostársam pukkadozik a röhögéstől. Ekkor megszólalt Branikovics: téged nem keresett az újságíró? Ekkor fogtam fel, hogy egy tréfának lettem a szenvedő alanya.”

 

 Valakinek lesz egy jó fogása

Magyar Zoltán, a kétszeres olimpiai tornászbajnok a következő történetet mesélte el. „Imádok pecázni a Tiszánál. Van egy kis motorcsónakom, és két barátommal kimentünk a folyóra. Meg akartam őket ijeszteni, de végül is én ijedtem meg, mert egy hirtelen fordulatot csináltam a csónakkal, ennek köszönhetően leszakadt a néhány lóerős motorom, és elmerült a vízben. Ennek több hónapja, és heteken keresztül fenékhálóval is kerestük a kis motort, sőt a búvár haverok is besegítettek, de nem találtuk. Elképzelhető, hogy a sodrás elvitte, meg az is, hogy lehet, valakinek volt egy jó fogása. Mikor ez történt, az volt a szerencsénk, hogy folyással szemben hajóztunk, és a sodrás segítségével sikerült visszacsurognunk a stéghez. Ha netán megtaláljuk a motort, akkor többé nem fogom megijeszteni a barátaimat, mert ez igencsak sokba került nekem. Nem is az anyagiak miatt, hanem azért, mert azóta csak a partról tudok pecázni.”

 

 Tamás fiam, máskor ne verekedjél!

Gáspár Tamás: „Még ifjú birkózó koromban történt az eset, feldagadt arccal mentem edzésre, és akkori mesterem rám szólt, amikor a terembe léptem: fiam, ha verekedsz, akkor nem járhatsz a birkózók közé, mert egy sportolónak nem szabad visszaélnie az erejével. Hiába hebegtem, habogtam, mondtam, mester, nem verekedtem, a méhek csíptek meg. Ennél azért jobbat találj ki! Hol találkozol te méhekkel? – kérdezett rá. Az édesapám méhészetében neki segítettem, és mivel allergiás vagyok a méhcsípésekre, ezért deformálódott el az arcom, nem verekedtem, később akkor is jól jöttek a méhek, amikor nem is méhészkedtem. Ám ez az eset többször megismétlődött. Ilyenkor meg sem kellett szólalnom,  mert a főnök és a fiúk is kórusban mondták: tudjuk, a méhek. Van egy más jellegű történetem is. Egy nagyon kedves barátom meghívott disznóölésre, és ő maga vállalta  a böllér szerepét is, ám a haverom olyan kancsal, hogy hasonlóval  csak ritkán találkozni. Nekikészülődtünk, kezébe fogta a hatalmas kést, mi meg megragadtuk a szerencsétlen jószágot. Ekkor észrevettem, hogy egy kicsit furcsán fogja a bökőt, megkérdeztem tőle: ahova nézel, oda szúrod a kést? Igen, jött a válasz. Akkor várj egy pillanatig, mert helyet cserélek a disznóval…”

 

Egy igazi úriember

Kulcsár Győző: „Az 1970-es ankarai vívó-világbajnokságon történt a következő eset. A kardvívás helyosztóján az olasz Montano és az orosz-szovjet Rakita került egymással szembe. Mind a két versenyző temperamentumáról volt ismert, de főleg Montano tartozott azok közé, akik mindig, minden találatnál vitatkoztak a zsürivel, és ebbe a csatába általában beleszólt csizmaország vívókapitánya, Fini mester is, aki még Montanónál is hevesebb természettel rendelkezett, kritizálva minden esetben a zsűri döntését. Egy ilyen alkalommal be is rohant a pástra, elkezdte lökdösni az egyik oldalbírót. Majd beszállt Montano is, és a teremben tartózkodó rendfenntartókkal is összetűzésbe kerültek. Később még a nemzetközi szövetség elnöke is a pástra ment, megpróbálva lecsendesíteni a kedélyeket. Mi a lelátóról néztük az eseményeket, mert Pézsa Tibor már megnyerte a világbajnoki aranyérmet. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy egyetlen ember őrizte meg a nyugalmát a teremben, mégpedig dr. Baltazár Lajos, egy igazi úriember, aki a technikai zsűri asztalánál ült, nyakkendőben, öltönyben, és jegyzetelgetett. Szinte fel sem emelte a fejét. Ekkor egy felmosórongy csapódott a jegyzeteire, összefröcskölte az öltönyét, és az ingét. Na, ekkor Lajos bácsi felnézett, és ennyit mondott: No de kérem, ez nem megengedhető!”

 

Kikötötték a lelőtt szarvast


A legendás vívómester, dr. Bay Béla, aki még 90 éves korában is biztos kezű vadász volt, mesélte a következő sztorit. „A 60-as esztendők végén egy főelvtársról megtudtuk, hogy vadászni jön a mi területünkre, és az ottaniak ki is néztek egy gyönyörű szarvasbikát, amelyet neki szántak. Igen ám, de  egy nappal a nagy vendég jövetele előtt egyik vadásztársunk, aki erről mit sem tudott, elejtette azt a kapitális bikát. Mindenkiben meghűlt a vér, hogy ezek után mi lesz. Nem tudtak mit tenni, mert másnapra várták az illetőt: kikötötték a döglött szarvast úgy egy fához, hogy a feje teljes egészében, míg a szügyének nagy része tisztán látszódjon, mert csak olyan vadat szabad elejteni, amely tisztán látható. Amikor megérkezett a vadászni vágyó főmufti, cserkészés közben, szóltak: nézze, ott van egy szép szarvas. Le is lőtte. Majd megmutattuk neki, milyen csodálatos az a jószág, amit elejtett. Szerencsére nem vette észre a turpisságot. Mindenki fellélegzett.”

A másik történet, amelyet felelevenített, így hangzik. „Egy téli vadászat alkalmával a társaság este jókedvűen elfogyasztott egy vaddisznóvacsorát. Köztünk volt egy ismert orvosprofesszor is, aki jól beevett. Másnap szánra ülve mentünk arra a területre, ahol vadászni kívántunk. Szemmel láthatóan nem érezte jól magát a prof, izgett-mozgott a szánon, egyszer csak megszólalt: álljatok meg, ott annál az erdős résznél, láttam valamit. Leugrott a szánról a puskájával, becsörtetett az erdőbe, utána ment a vadászkutyája. Néhány perc elteltével egy lövés dörrent, és üres kézzel jött vissza a doktor úr. Elhibáztam, mondta, ám szemmel láthatóan megkönnyebülten ült vissza a szánra, ám a kutya sehol nem volt. Mindenki elkezdte cukkolni a professzort, csak nem a vizsláját lőtte le, mert a kutya csak nem került elő. Majd percek múlva megjelent a szájában egy elszíneződött alsónadrággal, ebből mindenki rájött, mire is lőtt a professzor úr…”

 

A történeteket összegyűjtötte Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!