Az al-Kaida terrorszervezet képezte ki és fegyverezte fel azt a nigériai férfit, aki karácsonykor Detroit felett megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet – jelentette ki Barack Obama. Egy szélsőséges iszlamista szervezettel és az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szomáliait lőttek meg rendőrök péntek este a nyugat-dániai Aarhusban, miközben a férfi be akart hatolni a Mohamed prófétáról készült karikatúrák egyik szerzőjének a házába – közölte a helyi rendőrség.
A jelek szerint a támadó csatlakozott az al-Kaida arab-félszigeti szárnyához, amely kiképezte, ellátta robbanószerekkel és arra utasította, hogy támadja meg az Amszterdamból Detroitba tartó gépet – mondta a Hawaiin tartózkodó amerikai elnök helyi idő szerint pénteken, rádiókban és az interneten sugárzott beszédében. Obama szavai szerint az Egyesült Államok „a gyűlölet és az erőszak nagyszabású hálózatával” áll háborúban. Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai vezetés nyíltan az al-Kaidát vádolta meg a merényletkísérlet végrehajtásával, eddig csak utaltak arra, hogy a merénylő kapcsolatban állhat a terrorista csoporttal. Az elnök hozzátette, hogy az együttműködés megerősítését tervezi a jemeni hatóságokkal.
A dániai támadónak agresszív szándékai voltak, egy kés és egy balta volt nála. Őrizetbe vették, később pedig vádat emeltek ellene kettős gyilkossági kísérlet miatt. (A férfi ugyanis nem csak a karikaturistát akarta megölni, de rátámadt a kiérkező rendőrök egyikére is. Ekkor a rendőrök rálőttek, s egyik kezén, illetve egyik lábán megsebesítették, de nincs életveszélyben.)
A dán hírszerzés adatai szerint a 28 éves férfi kapcsolatban áll egy szomáliai szélsőséges iszlamista szervezettel, az al-Shebabbal és az Oszama bin Laden vezette nemzetközi terrorhálózat kelet-afrikai szárnyának vezetői köreivel. Az al-Shebab szóvivője szombaton egy mogadishui sajtóértekezleten méltatta is a támadót. „Üdvözöljük ezt az akciót, melynek során egy szomáliai muzulmán fiú rátámadt a Mohamed prófétát megsértő ördögre” – mondta.
A rendőrségi közlés előtt nem sokkal médiajelentések számoltak be arról, hogy a négy éve a dán sajtóban megjelent 12 karikatúra egyik alkotójának, Kurt Westergaardnak az otthonába próbált meg behatolni egy férfi. Westergaard egyébként a Jyllands-Posten dán napilap internetes honlapján szombaton azt mondta: a támadó egészen közel járt ahhoz, hogy sikerüljön tette. A bejárati ajtó üvegtábláját betörő, s így a házba bejutó szomáliai férfi – aki csak törte a dán nyelvet – a „bosszú” és a „vér” szavakat kiabálta, s Westergaard csak annak köszönheti életét, hogy idejében beszaladt a lakásban kialakított, a betörőktől védő „pánikszobába”, s hívta a rendőrséget. De a férfi még oda is megpróbált utánamenni, az ajtót feszegetve.
A karikatúrasorozat a muzulmán világ féktelen dühét váltotta ki, és az elmúlt években a rajzok szerzőit többször is halálosan megfenyegették. A jelenleg 74 éves Westergaard készítette a muzulmánok körében a legnagyobb megbotránkozást kiváltó, Mohamedet egy pokolgép gyújtózsinórját rejtő turbánnal ábrázoló rajzot. 2006-ban két embert tartóztattak le, mert a karikaturista meggyilkolására készültek.
Nemzetközi konferenciát hívott össze január végére Jemen ügyében Gordon Brown brit kormányfő, aki szerint a jemeni „radikalizálódás” az egész világot fenyegeti. Londoni MTI-tudósítás szerint a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal pénteki bejelentésének megfelelően az értekezletet a január 28-ára korábban meghirdetett londoni Afganisztán-konferenciával párhuzamosan tartanák, tekintettel arra, hogy a két témakör „kapcsolódik egymáshoz”. Brown pénteken – még a Jemen-konferencia tervéről szóló bejelentés előtt – közzétett újévi üzenetében leszögezte: véleménye szerint térségi és globális fenyegetést jelent most már Jemen is, amely „a terrorizmus tenyészhelyévé és potenciális menedékévé vált”. A nemzetközi Jemen-konferencián azt vitatnák meg, hogy miként lehet szembeszállni a Jemenben folyó „radikalizálódással”. Az értekezlet céljai között szerepel annak meghatározása, hogy a jemeni kormánynak milyen terrorellenes intézkedéseket kell hoznia, és ehhez milyen összehangolt nemzetközi segítségre van szüksége. A Downing Street szerint a Jemen-konferencia tervét a Fehér Ház és az EU támogatja, és London igyekszik elérni Szaúd-Arábia, valamint a Perzsa-öböl menti államok támogatását is.
Brown a londoni miniszterelnöki hivatal honlapján megjelent írásában hangsúlyozta: az Afganisztánból mára „jórészt eltávolított” al-Kaida terrorhálózat hívei most Jemen – valamint a Szahel-övezet és Szomália – kormányzati ellenőrzés nélküli, vagy alig ellenőrzött vidékein fokozzák tevékenységüket.
A jemeni kormány üdvözli a januárra tervezett nemzetközi Jemen-konferencia ötletét – közölte szombaton egy kormányzati szóvivő. A konferencia fokozhatja a Jemennek nyújtott nemzetközi támogatást a fejlesztések fellendítése, illetve a munkanélküliség és a szegénység visszaszorítása érdekében, ami a leghatékonyabb módja a szélsőségesség elleni küzdelemnek – idézte a szóvivőt a Saba jemeni hírügynökség. A jemeni külügyminiszter hangsúlyozta szombaton, hogy a kormány meg fogja akadályozni külföldi „harcosok” beszivárgását az országba. Abu Bakr al-Kurbi elmondta: megdöbbentette a szomáliai iszlamista felkelők kijelentése, amely szerint „harcosokat” küldenének Jemenbe. Az al-Shebab szervezet pénteken felszólította híveit, hogy „keljenek át a tengeren” és csatlakozzanak a Jemenben zajló harcokhoz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!