Helyreállította a mobilozás a természetes állapotot

A filozófus szerint „az idő már nem tűnik tőlünk olyannyira függetlennek és abszolútnak, hanem sokkal inkább képlékeny valami”. S az elidegenedett, óriástársadalmi kommunikációtól a mobilfóniával visszatérünk az eredetihez, a személyeshez. Ennél talán csak a gondolatátvitel lenne jobb.
Máig is élénken él bennem a kép a ’90-es évek elejéről: áll a belvárosi bank előtt, az utcasarkon a makkos cipős, fehér zoknis vállalkozó. Telefonál – amit addig csak a munkahelyéről, a fülkéből vagy az otthonából tudott. A lábainál az aktatáska mellett egy hasonló méretű sötétszürke műanyag doboz, a tekeredős zsinórú kagylóval. Abba beszél, jó hangosan, fontoskodva. Ilyen volt akkor mobilozni. Látványos. Nem csoda, ha irigységet gerjesztett, s a készülék a pesti szlengben bosszúból a „bunkofon” becenevet kapta. Persze, sok víz lefolyt azóta a Dunán, s lássuk be, nagyot változott a világ – és mi is. Felnőttek a mobilozó nemzedékek.

Nemcsak életünk mindennapi része, de roppant személyes holmi is ez a szerkentyű. Hisz’ tárolja összes barátunk, ismerősünk, rokonaink, üzletfeleink elérhetőségét, a tőlük kapott és a nekik küldött üzeneteinket, az életünk szenzációit megörökítő képi információt. Kedvenc zenénk vagy hülyéskedésünk a csengőhang, ránk jellemző háttérképet töltünk reá. Segít elszigetelődnünk az éppen lehangolónak tűnő külvilágtól is – elég hozzá a headset. Hallgathatunk zenét, csevegehetünk, ügyeket intézhetünk akár a vonaton, a metrón. Ha letesszük valahová, könnyű megtalálni: elég valakit megkérnünk, hívjon fel minket, és a csegőhang már jelzi is, hol lapul a készülék, és hogy ki hív. Használhatjuk GPS-ként vagy határidőnaplóként. Praktikus ajándék, még akkor is, ha egy ismerős ifjú asszonyka élete első mobilját így köszönte meg a férjének: „milyen takaros elektronikus póráz!” De „még kifizethető” áron meglephetjük úgy két-három évente a legújabb ketyerével szeretteinket, akikkel a családbarát szolgáltató jóvoltából azután ingyen beszélhetünk. És igen, a mobil emberéleteket is ment, hisz’ kézügyben van, amikor gyorsan kell segítséget – mentőt, tűzoltót, rendőrt – hívni. Vagy akárcsak taxit egy kihalt környéken éjnek évadján – hogy hazajussunk…
Balázs Péter külügyminiszer a minap arról beszélt a Klubrádióban: manapság a diplomáciai ügyeket is közvetlenül, gyorsan és hatékonyan intézik mobiltelefonon; ő egy sor ország külügyminiszterével cserélt hívószámot, így bármikor egyeztethetnek vagy tisztázhatnak egy akut ügyet.
És ha már van mobilunk, beszélünk, üzeneteket is küldünk rajta, csak az utóbbiból egy év alatt a Földön úgy nagyjából kéttrilliót. A szolgáltatónak nagy üzlet. Nekünk életmód. Mondhatni, magánügy. A hátrányok közé tartozik, hogy a mobil nemcsak kultikus tárgy, de némelyeknél függőséget is okoz. Szerepet játszik a bűnözésben is: életveszélyes, ha – tiltás ide vagy oda – kézben tartják vezetés közben. Gyakorta ellopják, elrabolják, többnyire a gyerekektől, akik ilyenkor sírnak – és ez nagyon nem jó. Angliai tapasztalat, de nem sokban különbözik a hazai sem: megnőtt a gyerekek, fiatalok között az egymás sérelmére elkövetett lopások, kisebb rablások száma. S az utóbbiak egyharmadát az elmúlt években ott a fiatalkorúak, a felét 21 év alattiak követték el. Ahogyan nőtt a jólét, már nem a golyóstoll, a bicska, a zsebrádió volt a legnagyobb értékű holmi a gyerekeknél, hanem a mobil, annak a megszerzéséért pedig már erőszakosabb cselekményekre is hajlanak. A terroristák bombát robbanthatnak, a zsarolók zsarolhatnak, a fenyegetők fenyegethetnek vele. Igaz: a titkosszolgálati módszereket alkalmazni jogosultak bűnözőket foghatnak el a segítségével, és követhetik a gyanúsítottak mozgását a cellainformációk alapján – akár utólag is.
James E. Katz a New Yersey Állami Egyetem professzora így írt a mobilkommunikációs technológiákról: „A folyamatos kapcsolat kultúrájához a hely érzetének elvesztése és a végtelen szórakozás lehetősége társult: a diákok immár könnyen kommunikálnak az osztálytermen kívüli világgal, és szinte végeláthatatlan szórakozásba, kikapcsolódásba bocsátkoznak”. A szerző szerint a mobiltechnológia oktatási haszna egyfajta tutoriális segítségnyújtás; segít az éppen úton levő felhasználóknak definíciókat és hivatkozási információkat keresni az interneten. A mobiltelefon összekapcsolja a diákokat a tanárokkal, a többi diákkal, segít az óralátogatással kapcsolatos ügyintézésben, a találkozók időpontjainak átszervezésében, az órarendek és feladatbeosztások lekérésében, a feladatok megbeszélésében, a tanulócsoportok koordinálásában és könnyíti a tudományban és az életben felmerülő problémákkal kapcsolatos segítségkérést. S fokozta a tanárok biztonságérzetét, és javította a tanárok és a szülők, kollégák, iskolák közötti kommunikációt. A szerző  szerint a mobilkommunikációs technológiák hozadéka egy olyan „nyüzsgő, élénk zűrzavar”, amit úgy tűnik, a fiatalabb tanárok könnyebben fogadnak el, mint idősebb kollégáik. S az erőszakkal teli korban „a szülők ezt a technológiát biztosítókötélnek érzik maguk és gyermekeik között”.
Nos, ami a mobilvilágban cseperedő fiataloknak természetes, az az idősebbeknek nem feltétlenül az. Az Információs Társadalom- és Trendkutatásért Alapítvány Az öregedő társadalom kihívásai című kutatásának beszámolójából derül ki, hogy e korosztályban a mobiltelefon használatában nagy a különbség az aktívak és inkatívak között. „Az inaktívak főleg beszélgetnek rajta, röviden, lényegre törően, elsősorban őket hívják és nem ők hívnak, ritkán SMS-t váltanak. Az aktívak viszont a beszélgetéseken kívül rendszeresen SMS-eznek, sokan fényképeznek, néhányan neteznek is, és persze gyakrabban is beszélnek rajta; nemcsak a családot hívják, hanem barátokat, kollégákat is – ők a társasági élet egyik alapvető eszközét látják benne”. A mobiltelefon a még dolgozóknak többnyire nélkülözhetetlen, aki pedig már nem dolgozik, azok közül néhányan tudnának nélküle élni, „csak a gyerekek miatt van”, maguk nem vettek volna. Ám egybehangzóan állítják: a mobiloknak kevesebb funkcióját használják, mint amennyit azok tudnak. Sőt, nem is tudják, mi mindent tud a telefonjuk, nem is érdekli őket – amire szükségük van, azt használják, s ez elsősorban a beszélgetés. És egyöntetűen
úgy vélik: az időseknek egyszerűbb, kezelhetőbb, tartósabb készülékekre lenne szükségük.
Ami a köznapi szemlélő számára „felszínes”, az Nyíri Kristóf akadémikus, Széchenyi-díjas filozófus szerint korántsem az; valójában visszatérés az ember eredeti kommunikációjához. A filozófus az akadémia és a T-Mobil együttműködésében egy évtizede tartó társadalomtudományi mobilkommunikációs kutatásokat koordinálja. S pár hete arról beszélt, hogy a mobiltelefon megváltoztatta az időhöz való viszonyunkat. „A mobil előtti időkben a megbeszélésünk, a másokkal való programegyeztetésünk abszolút érvényes volt a megvalósulás pillanatáig. Az óra uralmának engedelmeskedtünk, találkozásainkat, az emberi érintkezéseket az abszolút idő keretei szabták meg. Mióta mobiltelefont használunk, állandóan hívjuk egymást és folyamatosan, menet közben változtatjuk a programot. Ez bizonyos lazaságot is eredményez, Mivel állandóan a menet közbeni átütemezés életformáját éljük, az idő már nem tűnik tőlünk olyannyira függetlennek és abszolútnak, hanem sokkal inkább képlékeny valami” – fejtette ki. S úgy vélekedett: a mobiltelefonnal visszatérünk a természetes emberi kommunikációs gyakorlathoz. „Eredetileg kis csoportokban éltünk, az eredeti emberi érintkezés állandó szemtől szemben való kommunikálás volt. Egyenes kommunikatív hozzáférésünk volt azokhoz, akiket ismertünk, együtt éltünk velük… Az óriástársadalmakban kommunikációs elidegenedés zajlott le, e sok évszázados, évezredes folyamatnak vetett véget a mobiltelefon megjelenése, ami helyreállította a természetes állapotot, amikor mindig elérhetjük ismerőseinket, és kommunikálni tudunk velük” – vélekedett.
És ebben nincs is okunk kételkedni. Sőt! Gondoljunk csak bele, milyen nagyszerű lehetőség, hogy globalizálódott világunkban bármikor beszélhetünk, akivel szeretnénk, akkor is, ha épp a világ túlfelén van. Még ha ez más is kissé, mint az eredeti természetes kommunikáció volt, azért ugyanis akkoriban nem kellett díjat fizetni a szolgáltatónak. Már csak azt kellene megoldani, hogy a mobil ne csak a szavakat, a képeket, a klipeket továbbítsa szeretteinkhez, de az illatokat, az ízeket, a simogatásokat is. Ám nem vitás: előbb-utóbb ezt is megoldják; beláthatatlan jövő áll még a mobiltechnológia előtt.
Egészen addig, amíg fel nem váltja majd a még korszerűbb és talán teljesen ingyenes telepátia.

(vasvári)
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!