Az afgán parlament heves ellenállásába ütközött a második elnöki
mandátumát kezdő Hamid Karzai elnök szombaton, a törvényhozás ugyanis
elutasította az államfő által javasolt miniszterjelöltek hetven
százalékát. A parlament a 24 jelölt közül 17-nek a kinevezését vetette
el titkos szavazáson. Ez súlyos kudarc az államfő számára.


A miniszteri jelölések elfogadása vagy elutasítása azon kevés területek egyike, ahol a kabuli törvényhozás valódi hatalommal bír a végrehajtó hatalmi ág felett. A jelöltek támogatásáról olyan időszakban döntött a testület, amikor Afganisztánban drámai mértékben terjed az erőszak és a korrupció.
Az elutasított jelöltek között volt Karzai két szoros szövetségese, valamint az energiaipari miniszternek jelölt Iszmail Hán korábbi befolyásos hadúr is, aki egykoron a megszálló szovjet csapatokkal, később pedig a vallási fanatikus muzulmán tálibok – 2001 végén megdöntött – rendszerével szembeni gerillaháborúban szerzett magának nevet a nyugati Herát tartományban. Jóllehet több más jelölttel együtt Hán az előző kormánynak is tagja volt, újbóli jelölését sokan vitatták; az elnök bírálói szerint Hán jelölése rávilágít arra, hogy Karzai milyen mértékben ki van szolgáltatva a „kiskirályoknak”. A parlament elutasította az igazságügyi, a kereskedelmi, gazdasági, közegészségügyi és távközlési tárca élére javasolt személyeket is. Karzai nem jelölt senkit a befolyásos külügyminiszteri tisztségre, amire magyarázatot sem adott.
Az államfő a parlamenti szavazás után új jelöléseket akar előterjeszteni, ennek időpontja azonban még nem ismert.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!