„Így nem mehet tovább” – ezzel a mottóval indította útjára a brit
Konzervatív Párt választási kampányát szombaton David Cameron, a toryk
vezére és miniszterelnök-jelöltje, aki szerint az 1997 óta kormányzó
Munkáspárt ígéretei „porrá omlottak”.

Londoni MTI-tudósítás szerint Oxfordban tartott kampányindító beszédében Cameron felelőtlen gazdaságpolitikával és „régi vágású, balos, osztályharcos aspirációkkal” vádolta a Labour-kormányt, kijelentve, hogy ez nem folytatható. Nem folytatható az a régi stílusú politika sem, „amely egyesítés helyett megosztja az országot” – tette hozzá. A konzervatív veze-
tő azt javasolta a választóknak, hogy legyen 2010 „a változás éve”, mert szavai szerint „egyvalami teljesen biztos: ez így nem mehet tovább”.
A brit gazdaság valóban az utóbbi fél évszázad legmélyebb recesszióját élte át az elmúlt másfél évben. Az idei harmadik volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a brit statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését. Nagy-Britanniában tavasszal vagy kora nyáron esedékes a parlamenti választás; ennek időpontját még nem tűzték ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!