(Állam)főkortes

Mert mi másnak lehetett volna hallani a „megújulás” nyomatékos ismételgetését, az „új irány” sürgetését, mi több: az „újjáépítés” szükségességének említését, hiszen a jobboldali propagandagépezet sulykolja megállás nélkül, hogy ez egy tönkretett, lerombolt ország. S hogy a maradék kétségünket is eloszlassa, Sólyom hangsúlyosan szólt nemcsak „a változás lehetőségéről”, hanem még azt is állította, hogy „a változás szükségét mindenki érzi”. Ez nem túl tapintatosan kizárja a „mindenkiből” azokat, akik csak azért is a folytatásra kívánnak voksolni, tehát kitartanának a mostani kormányzópárt mellett. Esetleg csupán azért, mert egyszerűen nem kérnek abból a változásból, amelyre a mai ellenzék győzelme esetén lehet számítani. Netán írjuk mégis Sólyom javára, hogy ő legalább nem rótta meg – egy jobboldali vezércikkszerző módjára – „megrögzött ostobaságukért” azokat, akik „elutasítják a változás reményét”?
Inkább egy főkortes, mint egy államfő szavait hallhattuk pénteken, s a hírközlők pontosan értették az elnöki beszéd lényegét, amikor rendre a fentieket emelték ki belőle. Nyilván merő véletlenségből a jobboldali ellenzék vezére is éppen a „megújulás” kulcsszót emlegette a maga újévi videoüzenetében, s Orbán is a „változás” nagy lehetőségére hívta fel a figyelmet. Némely rosszmájú internetes fórumozók találgatták is, hogy netán a pártelnök fogta az államelnök tollát, bár akadt, aki sértő módon csupán Fidesz-szóvivőt képzelt a Sándor-palota beszédírójának.
Távol álljon tőlem hasonló tapintatlan kötözködés, ám meglehetősen zavaró a legfőbb közjogi méltóságtól olyasmiket hallani, ami ennyire visszhangozza az egyik politikai oldal véleményét. Még akkor is, ha a közvélemény-kutatások ennek az oldalnak a fölényes győzelmét jósolják. Hogy mennyire elképesztő volt az újévi elnöki üzenet hangvétele, s kivált, ami belőle a híradásokba bekerült, ahhoz elég elképzelnünk egy képtelenséget: vajon hagyta volna az európai fociszövetség mérkőzést vezetni azt a bírót, aki teszem azt a Lyon–Debrecen meccs előtt kifejti egy lapnak, hogy úgyis a francia csapat fog nyerni?! Ez persze nyilvánvaló volt, hiszen az első találkozót a Lyon sok góllal nyerte, s nem akadt épeszű néző, aki kétkedett volna az állításban. De aki játékvezető ezt kimondta volna, örökre búcsút vehetne sípjától.
Egy köztársasági elnöktől nem lehet elvenni „sípját”, akkor sem, ha immár ismétlődően az egyik politikai oldalnak „fújja”. Hovatovább a felülemelkedés szándékáról sem árulkodva, sutba dobva a pártatlanságot. Hangsúlyt adva a jobboldali ellenzék kulcsszavainak, s voltaképpen ugyanazt a – jobboldali cikkírók által lelkendezve emlegetett – „reményt” kapcsolva a „változáshoz”, Sólyom és mentegetői már hiába is utalnak az elnöki beszéd egyéb részeire. Noha például az sem éppen elfogulatlan megfogalmazás, hogy „korrupcióban fuldoklik ma az ország”: és tegnap, a legutóbbi jobboldali kormány alatt mentesek voltunk tőle?! Ezt csak az ellenzéki média olvasói hihetik, egy pártatlan államfő aligha. Az pedig éppen ettől az elnöktől felettébb érdekes okfejtés, hogy hazánk békességét „csak új alapon lehet elérni és megteremteni”, s ehhez „az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség”. Jómagam volnék tűrhetetlenül pártos, ha megpendítem, hogy netán korábban is lehetett volna államfőileg kifogásolni az évek óta tapasztalt „régi típusú” ellenzékiséget és nem csupán a mai kormányerőktől várni majdan decens viselkedést?! 

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!