A varázsfuvola, mese nélkül

És a mitikus hármasok: a három fiú és a három hölgy valami angyalian szép ruhában, földöntúli, sorsszerű lényük hangsúlyozásaképpen? Ugyan! A három hölgy nem csak gyönyörűen énekel, hanem igen szép is, a legfrissebb divat szerint öltözködik, mintha csak most vették volna testhez álló ruhájukat valamelyik divatszalonban. A fiúk rövid nadrágban egy focilabdával, meglehet, az Almássy térről szaladtak egyenesen ide a Vígszínházba, no nem mindjárt a színpadra, hanem előbb a nézőtérre. Ahogy egy hagyománytörő, korszerű előadáshoz illik – s Marton László rendezése természetesen ilyen –, ők a nézőtér különböző sarkaiból szaladnak föl a színpadra, s nagy buzgalmukban segítenek félretolni a függönyt. Ahol is mit lát a néző: bizony valamilyen szobát, nagy ablakkal, holmi erdő meg vadak helyett, s persze az ágyat, amely meglehetősen hangsúlyos helyet kap az előadásban, de nem a bútordarab alvási funkciója miatt. Itt ezen az ágyon hever-fetreng-rángatózik Tamino herceg, amikor a függönyt a fiúk széttolják: a gyermeknézők azt hihetik, hogy ennyire kifáradt a kígyóval folytatott küzdelemben, de a felnőttek mindjárt rájönnek a dolog nyitjára, hiszen a három szép hölgy félreérthetetlenül és sokáig simogatja…
A rendező – együtt Michael Levine díszlettervezővel – olyan  Varázsfuvolát varázsolt a Vígbe – hogy miért nem maradhatott az Operában, azt bizony csak találgatni tudjuk –, amely lényegében semmiben sem hasonlít az előző előadásokhoz, a folytonosságot „csak” Mozart zenéje képviseli, s Fischer Ádám karmesteri irányításának köszönhetően a néző-hallgató teljességgel elmerülhet ebben a pompás, szívet-lelket gyönyörködtető és frissítő, töprengésre késztető és emocionálisan megrázó muzsikában. Amiben persze oroszlánrészük van az énekeseknek – az egy héttel ezelőtti előadáson mások mellett Kolonits Klára, Fodor Gabriella, Rácz István, Nyári Zoltán, Haja Zsolt énekelték a főbb szerepeket –, s egyáltalán nem az ő hibájuk, hogy a nézőtéren nem a halhatatlan, s mindeneket túlélő zenei anyag  megformálása a fő téma, hanem a színpadra állítás. Merthogy itt nincs mese, ez a ráció birodalma. Dehogyis birodalom, napjaink lakóháza, napjaink számítógépe – Tamino azon mutatja Papagenónak, hogy a hegyeken túl is vannak még országok –, napjaink mobiltelefonja, hiszen az Éj királynője hogyan is léphetne másként kapcsolatba  a daliás herceggel, akinek köznapi ruhája mindenre emlékeztethet csak éppen fejedelmi származására nem. S kell-e mondani ezek után, hogy Papagenónak, a madarásznak nincs kalitka a hátán?! Mi, nézők-hallgatók, vagyunk itt a hősök, a bosszúállók, a keresők, az ösztönlények, a szellem emberei – ezt sugallja szinte minden percben a színpadi megvalósítás, úgy távolít a mesétől, hogy közelít a ma emberéhez, s lendületes, pergő, fiatalos, minden operai  statikusságtól mentes előadást láthatunk. Ami az előnye, abból fakad a hátrány is, hiszen a mesében minden lehetséges, még az is, amit bizony a nagy betűs valóság, a színpadkép által sugallt mai élet realitásai kevésbé engednek meg, így aztán olykor ellentmondásokra bukkanhatunk.
És hát persze az ágy! Egy előzetes nyilatkozat szerint ennek az operának a nyolcévestől a nyolcvanévesig mindenki számára van mondanivalója. Így igaz, s a magyar nyelvű előadás – kivált a szövegbetétek miatt – valóban előmozdíthatja, hogy az egészen ifjak minél többet megértsenek a dalműből. De hát ágy itt, ott és amott: s bizony nem lesz könnyű válaszolni unokáimnak, ha netán majd megkérdezik, de „Józsi nagyapa, a három néni miért simogatja oly sokáig Taminót, s Papageno miért dobja melltartóját a földre a lepedő mögül, az ágyon térdelve?” Hm, hm, hát igen, azt hiszem, inkább a Taminóra váró próbák szép és hatásos színpadi megoldását igyekszem majd elmagyarázni. De a legfontosabb, amiben bízhatok, az éppen a zene, Mozart sokat szidott – méltán? méltatlanul? - szövegírója, Emanuel Schikaneder mondatja Paminával és Taminóval, hogy „A zene hatalma révén örvendve vágunk át / A halál sötét éjszakáján.” A halálos beteg Mozart állítólag azt kérte, játsszanak neki a Varázsfuvolából, aztán nekivágott a vaksötétnek. Még szerzőjét is elbűvölte a muzsika, amelynek kimeríthetetlen gazdagsága elbírja a legkülönfélébb értelmezéseket, kísérleteket, korszerűsítéseket. Itt a látvány ezer alakba öltözhet, de csak szolgálólány, az úr, a fejedelmek fejedelme – az a zene.

(martin)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!