Az ember természetéből fakadóan kíváncsi és szeretné tudni, mit hoz a jövő. Régóta tudjuk, hogy az univerzumban történt dolgok befolyással vannak életünkre, gondolkodásunkra. A numerológia ősi tudománya elénk tárja, hogy nagy vonalakban mit hoz a jövő. Aki nem hiszi, lapozzon, ez csak játék, mint maga az élet, éppen ezért halálosan komoly dolog. Igazolásképpen érdemes visszaszámolnunk, hogy megbizonyosodjunk erről. Nem boszorkányság, papírt, ceruzát, elő! Kell ehhez egy táblázat, ami tartalmazza minden zodiákus jegy úgynevezett planetáris számát.

A személyes évet úgy tudja kiszámítani, hogy veszi a kívánt év számát, hozzáadja a születési hónapjának planetáris számát, majd a születése napjának a számát. Az így kapott szám számje-gyeit összeadja, egészen addig, amíg egy egyjegyű számot nem kap. Ez a szám megmutatja, hogy az adott évben események jellegét. Pl.: születési  napom febr. 15. (Vízöntő, planetáris száma 8) ha meg akarom nézni az idei évet, akkor 2+0+1+0+8+1+5=17=1+7=8  a személyes évem 8-as.

Akkor nézzük meg, mi vár idén, vagy mi történt eddig!
Ha a személyes év 1-es:
Az egyén életében a szellemi síkon érezhetők a legnagyobb változások. Ebben az évben jól megalapozhatjuk egzisztenciánkat, amely kihat az elkövetkezendő kilencéves ciklusra. Az idén kötött barátságok, ismeretségek hoszszabb ideig fennmaradnak. A kínálkozó lehetőségeket, mint új munkahely, vállalkozás, utazás, lakásváltoztatás jó lehetőségét nem szabad elszalasztani. Óvakodnia kell, hogy túlzottan agresszív, önző és nagyravágyó legyen abban az évben.
Ha személyes éve 2-es:
Ez az anyagi gyarapodás időszaka. Előnyösebb munkakör kialakulását is jelezheti, ami az előző év sikeres munkálatainak az eredménye. Ez az év nem az új dolgok elindításának az ideje, hanem már meglévő ügyeink továbbvitele, más tervének a megvalósítása. A másoktól járó pénz megkapása, követeléseink behajtásának ideje. Részletkérdésekben adódhatnak nehézségek, mind a családi életben, mind a munkahelyen, de nem szabad, hogy ezek a problémák elvegyék önbizalmát. Kerülje a túlzott kritizálást, és kicsinyeskedést. Legyen nagyvonalú. A pénz, az energia, minél jobban „ontja”, annál több folyik vissza belőle.
Ha a személyes év 3-as:
Érzelmi életében lehetnek változások. A közösségi élet, a másokkal való találkozás ideje. Az egyén személyes vonzereje a kilencéves ciklusban a legjobban ekkor nyilvánul meg. Kifejezőkészsége is adottságainak és lehetőségeinek megfelelően alakulhat. Megmutatkozhat művészetekben, irodalomban, bármilyen közéleti szereplésben. A szerelem eljövetelének a legkedvezőbb időszaka. Esküvő, nászút, hosszabb utazás ideje. Ha ritkán is adódik, hogy nyaraljon ebben az évben, ne hagyja ki! Óvakodjon a nívótlan baráti társaságoktól és összejövetelektől!
Ha a személyes év 4-es:
Az önfejlesztésre, a tanulásra, a szakmai tudás fejlesztésére alkalmas időszak. A takarékosság ideje. Nagyobb változtatásoknak, új  állásnak, kapcsolat megszakításának igen kedvezőtlen időszaka, mert sokáig nem kaphat munkát vagy megfelelő partnert. Ez az év a szellemi gyarapodás ideje, de ha házépítést tervez, annak az elkezdésére is kedvező.
Ha személyes év 5-ös:
Ebben az évben ne kezdjen új vállalkozásba, hosszú lejáratú  kölcsönt se vegyen fel, hosszú távú kapcsolat kiépítése sem alkalmas. Bármikor váratlan esemény történhet, ezért ne vállaljon semmilyen hosszabb elkötelezettséget. Ebben az időszakban tárgyalóképessége, szexuális vonzereje kiemelkedően jó, sikerekre számíthat, de nem valószínű, hogy a kapcsolat harmonikus és tartós lesz. Ha váratlanul elbocsátanák munkahelyéről, az élet jobb helyre sodorhatja, de önként felmondania nem szabad.
Ha s személyes év 6-os
Érzelmi élete kerül előtérbe. A legalkalmasabb párválasztásra, házasságkötésre. Akik sokat csalódtak embertársukban, ilyenkor szánják rá magukat egy kis háziállat beszerzésére. Itt az ideje környezete csinosításának, a felújítás munkálatainak is. Vigyázzon, mert idén sokat költhet! Fölösleges adósságba verheti magát, ha nem megfelelően költekezik.
Ha személyes száma 7-es:
Itt az ideje régen dédelgetett komoly tárgyú munkák megírásának, a tudományos kutatásoknak. Szerelmi kapcsolatot is jelez az év. Ez az év hajlamossá teheti az egyént régi sérelmek miatti bánkódásra. Engedje el és bocsásson meg, ellenkező esetben betegségeket idézhet elő magának. A szerencsejátékosoknak nem kedvez az év, de örökség vagy ajándék lehetősége fenn áll.
Ha a személyes év 8-as:
Itt a pénzkeresés, az elmúlt hét év gyümölcsének betakarítása. Mindig a legmagasabb pozícióban lévő személyekkel tárgyaljon! Tűzzön ki nagy célokat, és nem várat sokáig az eredmény! Azoknak a hölgyeknek, akik jó partit akarnak, idén kell megtalálniuk életük párját. Peres ügyek tárgyalásának nem kedvez ez az év.
Ha személyes év 9-es:
Elérkezett az idő, hogy mind fizikai, mind szellemi téren lomtalanítsunk. Amit az elmúlt évek alatt nem állt módunkba befejezni és elintézni, most sikerülni fog. A rendteremtésen kívül elérkezett az idő régi ügyeink és kapcsolataink felszámolására és testünk méregtelenítésére, vagy egy fogyókúra megkezdésére. Nemcsak megunt ruhadarabjainktól kell megszabadulni, de a rossz fogak eltávolítására is a legkedvezőbb az alkalom. Semmiféle új tevékenység beindítására nem kedvező, mert előre láthatatlan akadályok gátolhatják a sikert. Új baráti kapcsolatok kialakulásának kedvező alkalom, mert az elkövetkező kilencéves ciklusnak is elő kell készíteni a talajt.


Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!