Az enyhére fordult és csapadékos időjárás miatt a hétvége első napján
növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága az országban; több
helyütt áradnak a folyók, vagy őrzik a korábban elért
vízszintmagasságot.

 A Fehér-Körös vízszintje Gyulánál folyamatosan, óránként 3 centiméterrel emelkedett, szombatra már átlépte a másodfokú készültségi szintet. A Fekete-Körös a határ menti Antnál ugyan harmadfok mellett, 746 centiméteres vízállásnál tetőzött, de az alsóbb szakaszon, vagyis Remeténél még mindig áradt. A Kettős-Körös vízszintje is áradást mutatott Békésnél, ahol elrendelték a harmadfokú készültséget. Stagnált ugyanakkor a Sebes-Körös és a Berettyó vízállása, mindjét folyón továbbra is másodfokú volt a készültség, míg a Hármas-Körös vízoszlopának magassága Gyománál nem, de Szarvasnál még emelkedett. A Tisza ezen mellékfolyóin másodfokú az árvízvédelmi készültség. Kisebb mértékben, de tovább emelkedett a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén a belvízzel elöntött területek nagysága: az elmúlt naphoz képest több mint kétezer hektárral növekedve meghaladta a 25ć700 hektárt. Az igazgatóság működési területén 21 szivattyútelep működik, a belvíz elleni védekezés megkezdése óta mintegy 25 millió köbméter vizet emeltek át a fő befogadókba.

Egyébként mind a tíz belvízvédelmi szakaszon másodfokú készültség van érvényben.
A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a vízszint emelkedése miatt másodfokú készültséget rendelt el a Hortobágy-Berettyón szombaton. Borznál tegnap reggel 304 centiméter volt a vízállás, a folyó még mindig áradt. A Hortobágy-Berettyó torkolati árvízkapujánál csökkent a vízszintkülönbség 41 centiméterre, de az árvízkapu még mindig zárva volt. A Berettyón, Szeghalom térségében továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A vízállás 446 centiméter, a folyó lassan apad. A Tisza Tiszafüred-Rakamaz közötti szakaszán elsőfokú a készültség, Tokajnál lassú apadás tapasztalható, a vízállás 674 centiméter. A térségben hat védelmi szakaszon van belvízvédelmi készültség. A 17 üzemelő szivattyútelep naponta összesen 1,9 millió köbméter belvizet emelt át a befogadó csatornákba.
A Felső-Tisza-vidéki Környezet- védelmi és Vízügyi Igazgatóság információja szerint az elmúlt napokban hullott csapadékmennyiség hatására újra árad a Tisza felső szakasza, árvízvédelmi készültség azonban egyelőre nincs a folyón. A Tisza a határszelvényben apadt, Tivadartól lejjebb kismértékű áradás tapasztalható, a védvonalak mentén készültséget egyelőre nem tartottak. A Túr az újabb kisebb árhullám érkezését követően a legalacsonyabb készültségi szint közelében tetőzött, s megkezdődött lassú apadása. A nyíregyházi vízügyi szervezet közlése szerint a Szamos is áradt, azonban a szombat reggeli vízállás az első fokú készültségi szint alatti volt. A Kraszna vízállása emelkedett, Ágerdőmajornál kismértékben áradt a folyó, itt elsőfokú volt árvízvédelmi készültség. Egy szakaszon másod, a Szamos-Krasznaközben pedig elsőfokú belvízvédelmi készültséget tartottak; több mint 6 ezer hektárnyi földterületet borított belvíz.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Sajó teljes hosszára szombaton.

MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!