Nem kell kiadni a lapok informátorait

Az Emberi Jogok Európai Bírósága december derekán úgy döntött, ahogyan a szabadságjogokat eltökélten védő nemzetközi bíróság korábbi ítéletei alapján feltételezték: nem rendelkezett a kártérítésről, ám kimondta, hogy sérti a szabad véleménynyilvánítás jogát a brit ítélet. Azaz: a lapoknak jogukban áll titokban tartani az informátor személyét és nem kell kiadniuk a nyomára vezető dokumentumokat.
A história alighanem precedensértékű és tanulságos lehet az EU valameny-
nyi tagországa számára.
Mi a hazai joggyakorlat a hasonló ügyekben? Mit mondanak erről a magyar jogszabályok?
Dr. Sarkady Ildikó médiajogi szakértő válaszolt a kérdéseinkre. Mint hangsúlyozta, a december 15-i, az informátor védelme kapcsán hozott strasbourgi ítélet megerősítette az unió több tagállamában – jellemzően a kontinentális jogrendszerű országokban, például Franciaországban Németországban és hazánkban is – folytatott joggyakorlatot, amely szerint az informátort védelem illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a jogvitás, jellemzően polgári peres ügyekben a felek bármelyike által megszerzett és a per nyertességét elősegítő bizonyíték – ez lehet tanúvallomás (azaz informátortól származó értesülés) vagy dokumentum is – felhasználható és nem kötelező ezeket felfedni; erre a bíróság sem kényszeríti a feleket.
– Kevés olyan EU-tagállam van, ahol a sajtó- vagy médiatörvény az információ és az informátor védelmét jogszabályba is foglalná. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy az 1986-os sajtótörvény – nem a médiatörvény, mert az ebből a szempontból is mostohábban bánik az újságírókkal! – rögzíti az efféle információ- és informátorvédelmet. Az újságíró eszerint jogosult titokban tartani az információforrását, és az informátor kérésére köteles is titokban tartani a személyét. Polgári jogi esetekben, amilyen a brit bíróság előtt, majd Strasbourgban is tárgyalt ügy volt – ami érinti az úgynevezett imázspereket, azon belül a peres felek személyiségi jogait, továbbá az adatvédelmi jogot és a versenyjognak az üzleti titokra vonatkozó rendelkezéseit – a bíróságnak mérlegelnie kell az adott ügy valamennyi tényállási elemét és az összes érintett jogterület szabályait. De az informátor védelmét érintő nagyon ritka esetekben a magyar bíróságok mindig a sajtótörvény alapján hoznak döntést, ahhoz tartják magukat, és nem kötelezik az újságírót vagy a sajtóorgánumot az információforrás felfedésére.
A büntetőügyekben más a helyzet; ott a bűncselekmény súlya is számít. Az ilyen perekben rendre azt mérlegeli a bíróság, hogy mihez fűződik nagyobb érdek: az esetleg a társadalomra nagyon veszélyes bűncselekmény felederítéséhez vagy a szabad véleménynyilvánításhoz; egy nemzetbiztonsági ügyben bizony elképzelhető, hogy fel kell fedni az informátort. Ám a magyar jognak megvannak az eszközei arra, hogy az ilyen estekben is védelmet kapjon informátor; például titkosíthatják a dokumentumokat, zárt tárgyaláson vagy névtelenül tehet vallomást a tanú. A strasbourgi ítéletet viszont nem büntetőügyben, hanem polgáriban hozták; ha precedensértékű, akkor is csak a polgári perekre vonatkozóan szolgálhat példával.
Mi tehát Magyarországon jogalkotási szempontból kifejezetten jól állunk; semmifajta adósságot nem kell törlesztenünk. Sőt, az Emberi Jogok Európai Bírósága ezzel az ítéletével „ráerősített” a magyar és a kontinentális joggyakorlatra. És ezzel persze a hazai sajtótörvényre is, amelyről manapság már kezdünk megfeledkezni – méltatlanul. Ez az alkotmány mellett az egyik igazi biztosítéka a szabad véleménynyilvánítás alapelvének, amit a strasbourgi bíróság hangsúlyoz, és amit a magyar Alkotmánybíróság is elismer. Sőt azt mondja: a szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapelv, amelynek kitüntetett szerepe van és csak rendkívüli esetben korlátozható. Manapság, amikor nagyon is sokszor hivatkozunk a biztonságra, a közérdekre, akkor nagyon fontos, hogy ezt az alkotmányos alapjogot az Emberi Jogok Európai Bírósága mindenek fölé helyezi – vélekedett.

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!