„Ha a léleknek éppoly könnyű volna parancsolni, mint a nyelvnek, akkor
minden – akár választás, akár erőszak révén – hatalomra jutott vezér
(szolgálóival együtt) sokáig

biztonságban uralkodhatnék. Azonban lehetetlen, hogy az emberi lélek és tudat teljesen másvalakinek a joga alatt álljon.

Azt a jogát, vagyis azt a képességét, hogy szabadon okoskodjék és bármiről ítélkezzék, senki sem ruházhatja át másra, s erre nem is kényszeríthető. Innen van tehát, hogy önkényuralomnak tekintjük az olyan kormányzati hatalomgyakorlást, amely az emberi lélekre és tudatra is kiterjed, s hogy az államhatalom láthatólag jogtalanságot, jogbitorlást követ el polgáraival, népével szemben, amikor elő akarja írni, hogy ki-ki mit fogadjon el igaznak, s mit vessen el, mint hamisat. Mert a szabad gondolkodás és véleményalkotás mindenkinek egyéni jogához tartozik, amelyről senki le nem mondhat, még ha akarná sem.” (Baruch Spinoza holland materialista, panteista filozófus, 1632–1677.)
Bármennyire is úgy látszik, hogy az államban a végrehajtó hatalomnak – kormányfőnek és kormányának – a joga szinte mindenre kiterjed, s hogy gyakran (illetve előreláthatólag) a jog és az erkölcs kizárólagos értelmezőiként viselkednek, azt azonban mégsem érhetik el, hogy az emberek ne a saját gondolkodásmódjuk szerint alkossanak maguknak (két választás között szerzett tapasztalataik alapján) véleményt dolgaikról, s ehhez képest ne ilyen vagy amolyan indulat támadjon bennük a hatalmon lévők személyét és politizálását illetően.
Igaz ugyan, hogy a kormányzati hatalom birtokosainak joga van mindenkit ellenfélnek (de nem ellenségnek!) tekinteni, aki nem ért velük egyet. Az is lehet, úgy vélik, hogy „hatalmas támogatottságuk” örve alatt joguk lesz erőszakosan uralkodni, akár a legcsekélyebb okokból meghurcolni politikai riválisaikat. De ha így lesz, szinte bizonyos, hogy a világon senki (köztük pl. a hitelező, a befektető ) sem fogja azt állítani, hogy mindez a józan ész ítélete alapján történhet meg.
Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy mindenki ura a maga gondolatainak, akkor látnunk kell azt is, ami ebből következik: az államban mindig csak szerencsétlen kimenetelű lehet az a kísérlet, amely az embereket, noha különböző és ellentétes nézetűek, arra akarja szorítani, hogy csupán a kormányzó hatalom előírásai szerint éljenek és beszéljenek. Az államnak végső célja nem az uralkodás, sem pedig az embereknek félelemben tartása és másnak joghatalma alá való rendelése, hanem ellenkezőleg. Minden ember megszabadítása a félelemtől, hogy amennyire csak lehetséges, biztonságban éljen, azaz, hogy jogát a létezésre és boldogulásra önmagának és másnak kára nélkül a legjobban érvényesítse. Az állam célja tehát nem lehet más, mint a szabadság. A modern állam működtetéséhez az szükséges, hogy a határozathozatal egész hatalmát a választásra jogosultak valamennyien gyakorolják választott s általuk rendre beszámoltatott képviselőik útján, a folyamatosan ülésező országgyűlésben, illetve a helyi önkormányzatok közgyűlésein.
Demokráciában, jogállamban mindenkiben tudatosodnia, illetve tudatosítani kell, hogy a választópolgár a maga elhatározásából „csak” a közvetlen cselekvés, nem pedig a gondolkodás és ítéletalkotás jogáról mondott le. Ezzel az elhatározással vágjunk neki 2010-nek és az utána következő három (és nem hét!) szűk esztendőnek.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!