Csernus Mariann imádja a jó humort

z Négy szerepet is játszik, az Arzén és levendulában lesz az ötödik…
– Ahelyett, hogy ülnék a fenekemen nyolcvanegy évesen, mint nyugalmazott vámtisztnek a nyugalmazott felesége, pici családi házban, körülöttem tyúkok kapirgálnának, unokák játszogatnának, és én boldogan nézném a tévét, ehelyett tévém nincsen, mert utálom, négy darabban játszom, az ötödikben próbálok, majd elkezdek a hatodikban is próbálni. Hatkor kelek, hogy levigyem sétálni a pulit, éjjel persze nem aludtam, mert százhúsz papírzsebkendőt csöpögtettem tele náthával vagy influenzával. Próbáltam, majd hazaértem, újra elvittem a kutyát sétálni, adtam neki jó kis husit, én meg ettem a kétnapos kelkáposzta-főzelékemet, és most itt beszélgetek magával. Hát kellett ez nekem?
z Szerintem valószínűleg kellett. Az a gyanúm, hogy gyűlölné, ha otthon kellene ücsörögnie.
– Én azt biztosan nem is tudnám csinálni.
z Az Arzén és levendulában abszolút főszerepet játszik. Azon két idős asszony egyikét alakítja, akik azzal szórakoznak, hogy megmérgeznek embereket.
– Mert az a véleményük, hogy a szegény öregeknek meg kellene adni a békés nyugalmat. Így aztán szerepem szerint én vagyok az, aki belekeverem a ribizkeszörpbe az arzént, a ciánt és a sztrichnint. És megitatjuk a sok szegény, kicsi öregembert, hogy ugyan már, szenderüljenek álomba. Aztán elássuk őket a pincében.
z De ez mégis bohózat.
– Hát persze. Ezt a darabot 1949-ben láttam először a Művész Színházban. Gobbi Hilda játszotta frenetikusan azt a szerepet, amit most Béres Ilona.
z Ritkán látni humoros szerepben, szépen beszélő, tragikus színésznőnek szokták tartani.
– Nézze! Változatlanul műsoron tartom a Vizsolyi Biblia című estem, ami két óra hosszú, ’82 óta csinálom. Az ajtó című Szabó Magda- darabban negyvenöt oldalnyi szöveget nyomok le.
z A Psyché című Weöres-monodrámát már nem játssza?
– Ne őrjítsen meg! Elmondhatom én azt, hogy ma vagyok tizenhat éves, mit kérhetek barátom, születésnapomra tüled?
z Színészként, főleg önálló esten, mindent el lehet játszani.
– Na persze. De az embernek azért van annyi önkritikája, hogy egyszer csak, bizonyos korban ezzel leálltam, ötszázszor adtam elő. Életem egyik legnagyobb öröme volt, mert Weöres Sándorral negyven éven át barátságban voltam.
z Önnek a civil életben kiváló humora van. De nem emlékszem, hogy színpadi alakítása miatt halálra röhögtem volna magam.
– Nem ilyen szerepeket játszom. Utoljára talán a Tisztújításban, 1957-ben röhögte a közönség halálra magát rajtam. Palóc tájszólással beszéltem.
z Játszotta például Mirigyet a Csongor és Tündében, ebben a szerepben miért nem lehetett az alakításán nevetni?
– Az én elképzelésemben Mirigy megnyomorított lelkű, megkeseredett, alávaló teremtés. Olyan öregasszony, aki mindenkinek betart.
z Mondok még egy példát. A Macskajáték kétszereplős változatában Orbánnét adta. Ez jelentős tragikomikus szerep. Az ön szerepfelfogása szerint viszont alig lehetett nevetni.
– Nem tudom már, melyik oldalát fogtam meg Orbánnénak. Örkény pedig nincs humor nélkül. Most majd az Arzén és levendulában igyekszünk, hogy röhögjön. Imádom a jó humort.
z A Nemzeti Színház örökös tagja, miközben nem a Nemzetiben játszik. Ez nem furcsa helyzet?
– 1950-ben, huszonkét évesen szerződtem a Nemzetibe. Aztán lett egy új Nemzeti, de mi a Hevesi Sándor téri épületből már nem nagyon akartunk elmenni. Bessenyei, Agárdy is örökös tagok voltak, de már egyre kevesebben vagyunk. Fogyunk.
z Ez megviseli?
– Ne hülyéskedjen! Bizonyos korban már tudomásul kell venni, hogy az élet nem végtelen. Akár ilyesmin is sokat viccelődöm.
z Könyvet írt a lányáról, megírta azt is, hogy öngyilkos lett. Ezt is tudja fekete humorral kezelni?
– Na, ezt nem tudom. Az másképpen épült be a szervezetembe. Állandóan úgy itt van velem, ahogy a szívem, vagy a májam. Ez nem feldolgozható. Áll előttem az időben, és látom a pillanatot, amikor elhatározza, hogy kiugrik a vonatból.
z Keményebb lett azóta?
– Mindig elég kemény voltam. Vannak persze lágy dolgaim is, ha például anyámra gondolok, rögtön ömlik a könnyem.
z A kutyamániában is lágyság van.
– 1959-ben kaptam az első pulit Mészáros Ágitól. Aztán jött Pamacs, Csutak, Suba, és most van Zsiga. Egy kolléganőm hozta három és fél éve azzal, hogy „hallom meghalt a pulid, teneked kutya kell.” Hát mondom, „kell nekem ennyi évesen egy Puli”? „Kell neked”, felelte, és itt hagyta Zsigát.
z Az az érzésem van, hogy mindig rohan valahová, pedig csak nem kell örökösen sietnie.
– Nem. Ha az utcán látna, hogyan megyek, azt gondolná, hogy tizennyolc vagyok, nem nyolcvanegy. A kutyával napi három, négy órákat megyek. Megyek. Megyek. Sokat vagyok levegőn. Hetente kétszer most is leúszom az egy órámat. Három hónapig az Őrségben, a házamban tudok leereszteni. Ott tudok ülni, a tölgyfa asztal tetején elaludni. Miközben a színházban imádom a fiatalokat, nagyon szeretek velük együtt lenni.
z Nincs az az érzésem, hogy társasági ember.
– Az nem vagyok, de a színházban csapatember vagyok. Időnként idegrohamot kaptam Somlyó György mellett, amikor azt mondta, hogy holnap jönnek tízen, és felsorolta, hogy kik. Ilyenkor hatkor keltem, bevásároltam, megfőztem, utána este felszolgáltam, és ehhez még jópofát is kellett vágni. Néha éjjel tizenkettőkor megkérdeztem, hogy „nem akartok még egy kávét?” Amíg főtt, elaludtam a konyhaasztalon.
z Most még egy lemezt is csinált.
– Ez az ötödik. Volt egy olyan ötletem, hogy mi lenne, ha a Csongor és Tünde valamennyi szerepét én mondanám el. Fölvették, megvan. Számomra ez nemcsak színdarab, hanem filozófiai zsenialitás, Vörösmarty lelkének a mélye, egy embernek a véleménye életről és halálról.
z Alapjában véve ritkaságszámba menően jól érzi magát a bőré-ben?
– Megvan a véleményem a saját bőrömről és a többiekéről is, sőt az egész ország bőréről is. De ugyanakkor nem adom föl, mert ilyen vagyok.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!