A duplán jelölt Meryl Streep és a közönségkedvenc George Clooney lehet a nagy nyertes az idei, 67. Arany Glóbusz gálán, de ott van az élmezőnyben egy régi motoros, Clint Eastwood is, akinek filmjében Morgan Freeman alakítja Nelson Mandelát.


Az idén több független film is versenyez a Hollywoodi Külföldi Újságírók Szövetségének elismeréseiért. Ricky Gervais lesz a házigazdája a 160 országban, 300 millió nézőnek sugárzott, Los Angeles-i idő szerint ma délután 5 órakor kezdődő gálának. A brit komikus nem csak azzal rémítette meg a közönséget, hogy kijelentette, improvizálni fog, de figyelmeztette a sztárokat is: nem kímél senkit, aki nem figyel.

Arany Glóbusz-gála az ötvenes évek végén egyszerű sajtófogadás volt, és a szobrocskákat is újságírók adták át. 1958-ban az első tévés közvetítés óriási sikere után minden évben sztárokat kértek fel a feladatra, és mára az Oscarral vetekedő élő show-műsorrá nőtte ki magát a rendezvény. A nagytestvérnél azonban jóval oldottabb a légkör: amikor épp nem bojkottálnak, széksorok helyett asztaloknál foglalnak helyet a vendégek, és korlátlan az alkoholfogyasztás, ami időnként nem kis kalamajkát okoz. A sztárok is oldottabb hangulatban fejezik ki köszönetüket, Mickey Rourke, akit tavaly A pankrátor főszerepéért tüntettek ki a szobrocskával, minden idők legprofánabb beszédét adta elő az élő közvetítésen, amiért persze inkább a producerek pirultak, mint az egykori nehézfiú Rourke.
Már korábban kiderült, hogy az idén a kiváló filmes, a többi között a Nagymenők, az Aviátor, A tégla és más legendás alkotások mögött álló rendezőzseni, Martin Scorsese kapja a Cecile B. DeMille életműdíjat. Scorsese ezzel olyan kiválóságok nyomába lép, mint Alfred Hitchcock, Sidney Poitier, Sophia Loren, Sean Connery, Barbra Streisand, Anthony Hopkins, Gene Hackman, Harrison Ford, Robin Williams és Steven Spielberg.
Az idén nem csak a meghívottak, de a szobrocskára jelöltek asztalai-nál is olyan nagy nevek foglalnak majd helyet, mint Julia Roberts, Meryl Streep, George Clooney, Morgan Freeman, Penelopé Cruz, Marion Cotillard, Jeff Bridges, Colin Firth és Sandra Bullock.
George Clooney tavalyelőtt is elvitte a legjobb színésznek járó díjat az Arany Glóbusz-gálán a Michael Clayton főszerepéért, ám ez cseppet sem rontja az esélyeit az idei újabb győzelemre. Egek ura című filmjét imádták a nézők, és Clooney nagyot alakított a hozzá igazán közel álló, időnként rezignált, de a szerelemnek mégis áldozatul eső agglegény szerepében. Egy korábbi díjnyertes film, Sophia Coppola Elveszett jelentése juthat eszünkbe még a legjobb filmnek is jelölt Egek uráról, mely az emberi lélek társas magányának rejtélyes és szövevényes viszonyait bogozgatja. Rendezője a csupán 32 éves Jason Reitman, a magyar származású Ivan Reitman komédiagyáros (Szellemirtók, Ovizsaru) fia, a keserédes drámák ifjú mágusa, akinek nevéhez olyan kitűnő munkák is kapcsolódnak már, mint a Juno vagy a Köszönjük, hogy rágyújtott.
Esélyes még a díjra A bombaszakértő című iraki háborús film, mely egy háborús újságíró személyes tapasztalatai alapján készült, ám teljes egészében kitalált történet. Kathryn Bigelow – aki nem mellékesen James Cameron rendező volt felesége, és a legjobb rendezőnek járó szoborért folyó versenyben most riválisa is – feszültséggel teli filmje a Velencei Filmfesztiválon már Gucci-díjban részesült. A legjobb filmnek járó Arany Glóbuszért továbbá az Avatar című gigantikus költségvetésű, ám a várt sikert kevésbé hozó, James Cameron rendezte sci-fi, Quentin Tarantino tavalyi sikerfilmje, a Becstelen Brigantyk, valamint a Precious című családi dráma indul. A Sundance fesztiválon nyertes kis független film, melyet kizárólag afroamerikai színészekkel forgattak és egy színes bőrű fiatal lány hányattatott életét mutatja be, eddig elsősorban a kritikusok körében aratott nagy elismerést, a főszereplő fiatal lányt, Gabourey Sidibét  pedig igazi őstehetségnek tartják, nem véletlen a jelölése a legjobb színésznő díjára.
Érdekesség, hogy szinte minden egyes legjobb filmnek jelölt alkotás rendezője is pályázik az Arany Glóbuszra, csak Clint Eastwood a „kakukktojás”, akit A legyőzhetetlen rendezéséért jelöltek a díjra, ám a filmet nem emelték ki a legjobb öt közé.
Az Oscarral ellentétben az Arany Glóbusz- gála külön kategóriában értékeli a vígjátékokat és a zenés filmeket. A díjra jelölt négy film és egy musical – a Daniel Day Lewis főszereplésével készült Nine – közül az idén kettő is egy szupersztár, Meryl Streep nevéhez köthető: az Egyszerűen bonyolult és a Julie & Julia – Két nő, egy recept is esélyes a győzelemre. Nagy valószínűséggel Meryl Streep el se tudja kerülni, hogy ne kapja meg a legjobb vígjátékszínésznő díját, hiszen mindkét főszerepéért jelölték.
Szintén kétszer jelölték díjra a tavaly hosszabb kihagyás után visszatérő Sandra Bullockot, ám őt két külön kategóriában. A The Blind Side című, amerikai futballról szóló filmjével a drámai, a Nász-Ajánlattal pedig a vígjáték és zenés film kategóriában viheti haza az Arany Glóbuszt. A legjobb drámai színésznő díjáért olyan kiválóságokkal versenyez, mint Helen Mirren (The Last Station), Emily Blunt (Az ifjú Viktória királynő) és Carey Mulligan, az Egy lányról című remek dráma ifjú főhősnője.
A drámai színészek között is erős a mezőny az idén, George Clooney riválisai Jeff Bridges, aki egy újra magára találó alkoholista countryzenészt alakít a Crazy Heart című drámában, Morgan Freeman Nelson Mandela szerepében (A legyőzhetetlen), valamint Colin Firth, aki az A Single Man főszerepéért Velencében már elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, és Tobey Maguire, aki a Brothers című drámában szeretett bele Afganisztánban eltűnt katona testvére feleségébe, akit Natalie Portman játszott.
A zenés filmek és vígjátékok kategóriájában az Oscar-díjas Daniel Day Lewis mellett Robert Downey Jr., Guy Ritchie új Sherlock Holmesszát és Matt Damont tartják esélyesnek, aki Az informátor! főszerepéért több mint 15 kilót hízott, de mostanra már mindet leadta, hogy beleférjen a szmokingjába. Damont emellett A legyőzhetetlen ambiciózus rögbicsapat kapitányának szerepéért a legjobb férfi mellékszereplő díjára is jelölték.
Az Arany Glóbusz a televíziós sorozatsztárok és producerek számára is piros betűs nap, a legjobb drámai sorozat díjára sokadszorra jelölték a Dr. House-t, a Mad Men – Reklámőrülteket, valamint a Dextert is. Hugh Laurie már kétszer megkapta a legjobb drámai sorozatszínész díját és egyszer jelölése díj nélkül maradt. A rajongók bízhatnak benne, hogy az idén beváltja az újabb jelölést is szoborra. A mentalista főhőse, Simon Baker szintén sokadik jelölését kapja, akárcsak Michael C. Hall, a szimpatikus sorozatgyilkos, Dexter megformálója. A vígjátéksorozatok tekintetében sincs új a nap alatt az idén, A stúdió és az Office a fő befutók, és mindkét sorozat fél stábja jelölt egy-egy díjra.
Az idegen nyelvű alkotások tekintetében sajnos az idén sem vagyunk érintettek, egy olasz, egy francia, egy spanyol, egy chilei és egy német film versenyez a hollywoodi külföldi sajtó elismeréséért. A csillogó filmes gálák szezonja hamarosan folytatódik, alig több mint két hét múlva, február 2-án már az Oscar-jelölésekért izgulhatunk.


Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!