A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) stabilitásának az volt a
feltétele az elmúlt két évtizedben, hogy önálló maradt, soha nem tette
mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét – fejtette ki
szombaton Kolozsváron Markó Béla, a szövetség elnöke, az RMDSZ
megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Emil Boc román miniszterelnök üzenetét az RMDSZ-szel kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Olteanu olvasta fel. A kormányfő hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, kiegyensúlyozott politikát folytatott, és jelentős szerepet játszott a romániai társadalom demokratizálásában.
Bajnai Gordon miniszterelnök felolvasott üdvözletében megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar román együttélés új korszakáról, közös kormányülésekről. Az RMDSZ kompromisszumkészségére Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke is felhívta a figyelmet. Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke a Fidesz és a KDNP nevében kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-nek lesz ereje a jövőben is párbeszédet folytatni a román többségi társadalommal, felvállalni a nemzeti egység ügyét az európai normák betartásával. Csapody Miklós az MDF nevében elmondta: az RMDSZ olykor a románokkal viaskodva vagy együttműködve, hol ellenzékben, hol kormányon mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében cselekszik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!