Kommentár

Szlovákiába készül – Pozsony még tavalyi kérésére – a Velencei Bizottság, az Európa Tanács független tanácsadó szerve, hogy vizsgálja a nyelvtörvényt. Évtizede ugyanők mondtak véleményt a magyar státustörvény ügyében. Vagyis mérvadó európai állásfoglalás várható ebben a kritikus kérdésben is, s csak remélni lehet, hogy ez segíti az áldatlan vita lezárását, méghozzá nekünk kedvezően. Végtére is, egyik szomszéd ország külvilági megítélésének sem tesz jót ez a szomszédsági marakodás, amelynek  csak mindkét oldal nacionalistái a haszonélvezői. Akik mintha egymásnak adogatnák fel a labdát.
Amint tette például péntek este is a jobboldali országos tévécsatorna monológja, vélhetően nagy örömöt okozva Slotáék köreiben. Már az is meglehetősen sajátos szóhasználat, hogy a trianoni tragédiáért –  többször is hangsúlyosan említve – az „euroatlanti integráció” volna felelős, mert annak legfőbb tényezői mintha szemben álltak volna egymással az első világháborúban. Az sem meglepő, hogy a monologizáló az általa várt „kétharmados nemzeti többség” első kötelméül szabja a trianoni évforduló júniusi napján, nem máskor, megszavazni a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot megadó alkotmánymódosítást. Csak így, sebtében, amint összeül az új parlament, csak semmi lacafacázás, szakértői vizsgálat, bizottsági meghallgatások. S nehogy már azzal törődjünk, mit szólnak hozzá a szomszéd népek, vagy éppen az „euroatlanti integráció”, amelyhez ugyan mi is tartozunk. A tett halála az okoskodás, hangzik egy ennél híresebb monológban is.
Viszont talán mégsem kellett volna a slotai véleményt alátámasztani egy budapesti tévében. Mert nekik, a szlovák, román meg a többi szomszédsági nacionalistáknak a kedvenc érve a magyar kisebbségek autonómiatörekvésével szemben, hogy az első lépés lenne a szeparatizmus, vagyis az elszakadásuk felé. S hogy Budapestről már megint feldarabolni készülnek a szomszéd államokat. Márpedig monologizálónk éppen ezt sürgette, hiszen szerinte immár érvényesülnie kellene a Lex Koszovónak, s evégett Clinton amerikai exelnököt is idézte, aki szerint egy kisebbségnek joga van elszakadni a vele rosszul bánó többségtől. Történetesen a „koszovói precedenst” kedvtelve emlegetik a szlovák nyelvtörvény szorgalmazói is, akik az asszimilációt szeretnék felgyorsítani éppen e Lex láttán.
Ezzel a Lex Koszovóval csak az a gond, hogy a volt jugoszláv tagállamban jó kilencvenszázalékos albán többség óhajtott kiszakadni a vele valóban csúnyán bánó Szerbiából. A trianoni határok túloldalán viszont korántsem ilyenek a népességi arányok. S minél inkább monologizálunk budapesti képernyőkről a kívánatos szeparatizmusról, annál jobban érzik szükségét szomszédsági – és ott: többségi – nacionalisták a Trianon óta tagadhatatlanul nem eredménytelen asszimilációs politikának, meg a belső telepítési arányok minél gyorsabb módosításának. S minden helyi magyar törekvés meggyanúsításának, pláne, ha nemes egyszerűséggel leárulózzuk a szomszéd országban akár kormányzati együttműködésre is hajlandó magyar vezetőket. Talán, kilencven évvel Trianon után már rá lehetett volna jönni, hogy nem feltétlenül a harcias budapesti monológok alakítják a kárpát-medencei fejleményeket.

A.J.  

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!