Egzotikus tájakon: Tirana (IV. rész)

A török időkben az iszlám követői voltak az albánok, aztán Enver Hodzsa deklarálta, hogy Albánia ateista ország. Manapság a lakosság nagy része ateista vagy iszlámhívő. Tiranában hivatalosan háromszázezren élnek, szerintem lehetnek ötszázezren legalább. Albánia teljes lakossága 3,7 millió, a területe harmada Magyarországénak. A kedvenc szórakozás az izgalmas albán televíziós vetélkedők nézegetése – ne becsüljék le, láttam ilyet, remek –, és a foci. A Sheraton VIP-szintjének kávézója a központi stadionra néz, meccsek idején biztos nehéz lehet beférni ide. A szuperligának nevezett első osztályban 12 csapat játszik.
Szombaton, focimeccs előtt szerettem volna megnézni néhány híres albán kastélyt. Taxist fogadtam, és egy szállodai alkalmazott segítségét kértem, aki elmondja a sofőrnek albánul, amit én neki angolul. Bár egyik sem értette, miért érdekelnek öreg, romos épületek, azért elmentünk az 1300-ban épült tiranai kastélyszerű épület mellett, és kirándultunk a Petrela várba. Ez utóbbi úgy félórányi autóútra van Tiranától, és azért érdekes, mert az ötödik században épült, legalábbis az alsó része. Amint megláttam, tudtam, hogy már az első ember, aki erre járt, nyilván itt akarta álomra hajtani a fejét, mert ideális erre a hely. Egy hatalmas, ég felé törő szikla tetején némi zöld gyep, az ellenségnek itt esélye sincs, hogy éjszaka megtámadjon.
Az albán turisztikai ipar még kicsit fejlesztésre szorul, taxis barátunk kanyargós, rossz úton próbált a csúcsra juttatni. De láttam, már szélesítik a szerpentint. A háttérben gyönyörű hegyek, legelésző kecskenyájak. Idilli látvány. Aztán a kastélynál már szinte semmit sem látni, legalábbis ott, ahol megállhatott az autó. Felvezető lépcsőket, információs táblákat, szuvenírboltokat hiába kerestem. A csalitosba becsörtetve oldalról végre lefotóztam a kastélyt. Állítólag néha étteremként használják. A hírt hallva mindjárt éreztem, hogy szomjas vagyok. A szikla oldalában, az út végén van egy kis település. Romantikus, kihalt, de egy boltot azért találok. Az öreg bácsi és a barátja néz rám meglepődve, mintha nem látott volna még turistát. Helyi tejet kínál, végül vizet veszek. A palack közepén egy nagy jégdarab. Mire leérünk a völgybe, elolvad, így felfrissülhetek, miközben a Mercedes-taxink elszáguld az aranyos kiskecskék mellett.

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!