Többféle nyugdíjrendszer létezik. Ezek igaz- ságosságán lehet
vitatkozni, egy azonban – véleményem szerint – igaz. Akkor igazságos a
nyugdíjrendszer, ha az adott ország gazdasági teljesítményével
párhuzamosan működik, vagyis, ha jól megy a gazdaság, akkor abból a
kitermelt többletből, amihez a nyugdíjasok is hozzájárultak aktív
korukban, az aktívak és nyugdíjasok egyaránt részesülnek – az együtt
sírunk és nevetünk elvét követve.
Amikor a Bokros-csomag jövedelemcsökkenésének életszínvonal-csökkentő hatásait az egész ország megszenvedte (megjegyzem a jelenlegi reáljövedelem-csökkenés nem éri el azt a mértéket), egyes források szerint a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal csökkent. Feltehetően ezt szándékozott a Horn-kormány kompenzálni azzal, hogy 20 százalékos nyugdíjemelésről hozott törvényt. Nagyon jól emlékszünk arra, hogy az Orbán-kormány első intézkedései közé tartozott e törvénynek a módosítása, amivel a nyugdíjasok zömének nyugdíját vágta meg 8 százalékkal. És egészen 2001-ig, a kétszámjegyű infláció körüli mozgása következtében, éppen csak a reálérték közelében mozgott a nyugdíjemelés, és aztán a választás évében, mivel az infláció drasztikusan csökkent (elsősorban a monetáris lépések miatt, amelyek a kétéves költségvetés osztogatásait és hibáit leplezték, melynek felelőse érdekes módon Járai Zsigmond mindkét esetben), reálértékben kedvezőbb lett a 2002-s nyugdíjemelés. Ekkor indult be az igazi ígéretlicit, amit 2001–2002 fedezet nélküli osztogatása után a Medgyessy-kormány még jól megfejelt, a többi között a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésével. Szintén emlékeztetek: 1998-ban a kampány során a Fidesz tartós 7 százalékos GDP-növekedést ígért. Egy olvasói levélbe nem fér bele annak vizsgálata, mennyire volt megalapozott a 13. havi nyugdíj, egy azonban biztos: 2002-től fokozatosan való bevezetése után még 2009 első félévben is megkaptuk, ami napi megélhetésünkön nem sanyarított, hanem javított. A nyugdíjrendszer rendezése igen bonyolult feladat, hiszen millió szempontot kell figyelembe venni. Ezért hajtották végre az előző kormányok (2 Gyurcsány és 1 Bajnai) az ún. nyugdíj-felzárkóztatási programot, ami ebben az évben fejeződik be. Baráth Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Intézet főigazgatója több fórumon kifejtette, hogy a szűkös fiskális lehetőségek ellenére a költségvetésben megvan ennek a fedezete, aminek köszönhetően magam is plusz négy- százalékos emelésben részesülök, de az érintettek közel kétmillióan vannak.
Orbán Viktor egyszer már elszólta magát, amikor a svájci indexálás rendszere volt, hogy más rendszerben gondolkodnak. Népszerűsége azonnal érzékelhetően megcsappant. Valószínű Gyurcsány is többek között azért távozott, mert többször megígérte a 13. havi nyugdíj megmaradását. Így is ördögöt fabrikált belőle a Navracsics–Semjén páros. De a jelenlegi rendszer biztosítja a reálérték megőrzését, és a GDP 3 százalékos növekedése után az inflációt
meghaladó értékű növekedést garantál. Ergo nem szükséges változtatni a jelenlegi aktív nyugdíjasokra vonatkozó rendszeren. A Fidesz eddig még nem ígért semmi pluszt, és ezt be is fogják tartani.
Kiszivárogtak olyan hírek, hogy a Fidesz a svéd modellt szeretné követni. Aminek azért érzem valóságalapját, mert azonnal elkezdtek magyarázkodni. No meg ismert a Fidesz nyugdíjas-empátiája, ami nem sokat változott a jelek szerint. És amiben kevesebbet ígérnek, mint a jelenlegi gyakorlat: „a nyugdíjak értékállóságának megőrzése” (Varga Mihály), ugyanis csak az inflációkövetést garantálja. Márpedig 2011-től elkezd szárnyalni a magyar gazdaság a Fidesz gazdaságpolitikája következtében, amiről vajmi keveset tudunk még. De kedves a profi politikus (ugyanis az iskolapadból a parlamenti padsorba ült át) Szíjjártó Péter kabinetfőnök kijelentése is, aki szerint a „Gyurcsány-korszak tönkre tette a nyugdíjasokat, döntéseivel háborút indított az idősök ellen”. Az ifjú titánnak a közgazdaság terén még nem eléggé leülepedett a tudása. A 13. havi nyugdíj visszavonását ugyanis már nem Gyurcsány lépte meg, ezért hangzatos minősítése a tönkretételről csúnyácska hazugság. Pedig állítólag ehhez csak Gyurcsány ért. De egye fene, fiatalság, bolondság. Mindenesetre én azt kérem ezúton a nagy jövő előtt álló kabinetfőnöktől, hogy bennünket nyugdíjasokat, tegyenek úgy tönkre a 13. havi nyugdíjjal, miként azt a Gyurcsány-korszak tette 2004-2009 között. Aztán ha majd a Fidesz elhúzására kerül sor, egye fene, vonják vissza a 13. havit.
Tősér István, Miskolc
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!