Hagyhatnánk egymást élni

Jó, gondolom, ez a szám ebben a helyzetben pont megfelel annak, hogy én mindig mindenre válaszolok, de azért hülye is vagyok, feltételezem, a komolyként nyilvántartott s vélhetően valóban vakbélműtétre hajazóan komoly imázsú közszereplőket fejenként százhetvenszer hívják. Ez van most kérem. Csakis azért jelent ez nekem némi problémát, mert már én unom a japánlánydugós cuccot, ne is mondják, tudom, hogy nem én vagyok az első, egyszerűen nem akaródzik a magam által tervezett jelmezt végső elfoszlásig használni, egy ideje öltöznék én már átfelé, ha szabad így meghágnom a nyelvet. Egyébként pedig az pattog a fejemben, hogy egy hölgy nagyon kedvesen felhívott a rádió-ban és azt kérdezte tőlem, hogyan fér össze bennem a sok hülyéskedés és az, hogy néha komolyan is megszólalok, írok ezt-azt, például itt. Válaszoltam, mert az a szakmám, hogy azonnal válaszolok mindenre s még nagyjából át is gondolom azt, de nekem is hasznos a plusz ráfordított idő. Annyi minden van egy emberben. Egy helyzetben. Sok emberben pedig még több. Abban a helyzetben például, amelyben a BKV van, pont elég kavargó szempont van ahhoz, hogy algoritmizálhatatlan legyen... nemhogy a végkifejlet, de a következő pillanat is. Azt hisszük, hogy vagy egyik félnek, vagy a másiknak van igaza? Nem lehet mindkettőnek? Nem tévedhet részben mindkettő? Nem lehet, hogy érthető, elfogadható álláspont az, hogy emberek nem akarnak és nem is tudnak kevesebb pénzből megélni, de az is érthető, ha valahol nincs pénz, sőt, az is megérthető, hogy mindenkit irritálnak az ottani ügyek s az is tudható, hogy ez nagyrészt egy ilyen ország, tudva, de nem megengedve a vadhajtásokat? Hogy lehet jól dönteni sztrájkoló kontra megállóban fázó utas, gazdag kontra szegény, élősködő kontra gazdaállat, tolvaj kontra áldozat kérdésekben? Hogyne, értem én: az utóbbi két kategóriában magabiztosan döntöttek máris. De ezt azért csak azok mondják ki hangosan, akik maguk sohasem csaltak adót, nem tettek szert előnyre, ha tehették. Mert az, aki csak azért nem tolvaj, mert még nem látott maga körül nyitott erszényt, az ne háborodjon fel azon, ha más lop. Egyáltalán: azon túlmenően, hogy folyton fákra húzkodnánk fel embereket, mi a francot csinálunk itt, ebben az országban? Mikor rajongunk, építünk, mikor vállalunk felelősséget, mikor mondjuk azt, hogy valami fáj nekem, de megértem, mikor bocsátunk meg végre valamit, bármit? Meg kellene tudnunk bocsátani a buszsofőröknek, ha reggel elkésünk, még akkor is, ha egyébként elmerengünk azon, hogy egy bohóc hogyan tudna sztrájkolni. Csak úgy... hagyhatnánk egymást élni, ha másért nem azért, hogy mások is hagyjanak bennünket. Különben együtt fulladunk meg ebben a végtelenül hülye országban.

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!