Juszt László lenyomta Mónikát és Joshi Bharatot


Juszt László és Szilágyi János voltak Magyarország legnépszerűbb talkshow-vezetői 2009-ben a UPC megbízásából készült idei páneurópai kutatás eredménye szerint, melyben több mint 1200 magyar tévénézőt kérdeztek meg arról, ki a kedvenc hírolvasója, sportriportere, talkshow-vezetője és show-műsor házigazdája. A kedveltségi rangsorban csak Juszt és Szilágyi után következik Joshi Bharat és Erdélyi Mónika.
Az eredmény engem nem kicsit lepett meg, már a nézettségi adatok alapján erősen kilóg a lóláb. És egyébként is hogyan veheti fel a versenyt egy nem is mindenhol fogható csatornán (az ismétlést leszámítva) hetente egyszer sugárzott, többnyire érdekes, de mindenképpen értelmes párbeszédekből álló társas beszélgetős műsor (Halló, itt vagyunk!), és egy korábban az M2-n éjfél közeli időpontokban, hétköznaponként futó, most már szintén az ATV-n látható, komoly vendégekkel készített mélyinterjúkból álló értelmiségi műsor (Magánbeszélgetések) a két nagy kereskedelmi csatorna naponta és orrba-szájba nyomott, az átlagnéző színvonalát mindig alulról megközelítő gigatalkshow-ival? Talán csúsztattak a megkérdezettek, mert atomciki bevallani, hogy Maunika alatt vasalják a nejlon- otthonkát vagy Joshi Bharattól kapnak ezoterikus mentálhigiénés tanácsokat? A Dallasszal is így volt anno, senki sem nézte, mégis mindenki tudta, mit mondott oda előző este Jockey a csaprészeg Samanthának...
De ha már így alakult, csak lelkendezni tudok, hogy két régóta a pályán lévő és mindvégig kitartóan magas szakmai színvonalat képviselő tévést szeretnek jobban az emberek, mint az álproblémákat dagasztó, lefizetett szellemi segédmunkásokat egymásnak heccelő két botcsinálta lélekbúvárt. Azért a nemenkénti megoszlás szerinti eredmények kicsit árnyalják a képet, a férfiak jobban csípik Mónikát és még Kálmán Olgát is Joshi Bharatnál, akit a rajongó női hölgyek mindjárt az abszolút verhetetlen Juszt László mögé rangsoroltak… Méltán szerepel a listán Ókovács Szilveszter, a Hír Tv legtehetségesebb és legkorrektebb műsorvezetője is.
A szórakoztató show-műsorok esetében nem durrant nagyot a felmérés. Az ország legkedveltebb show-műsor-vezetője Fábry Sándor lett, második helyen pedig az ex-RTL klubos Vágó István végzett. Ámbátor a női válaszadók épp fordított sorrendet adtak meg. Még szép, nekünk nem is illik érteni, nem hogy ízlelgetni a szamárral kombinón meghágatós meg az altesti kiválasztás végtermékeivel ízesített poénpralinékat. A legjobbak között van Sebestyén Balázs, Jáksó László, a popdarálós Kovács Áron és Tilla is, aki talán azért nem olyan népszerű már, mint korábban, a Megasztáron kívül sajnos nem tudtak neki eddig jó munkát adni a TV2 producerei. Mily páratlan váratlanság, még Dömsödi Gábor és Hajdú Péter is felért a legjobb tíz közé. Úgy látszik, az ATV nekik is szerencsét hoz.
A kutatásból az is kiderült, hogy mind a férfiak, mind a nők körében Erős Antónia a legkedveltebb hírolvasó – mint már évek óta –, Szellő Istvánt megelőzve. A második „udvarhölgy” D. Tóth Kriszta – számomra Krizsó Szilvia mellett ő a királyi adó leghitelesebb tévés személyisége.
Az ország kedvenc sportriportere a TV2 korábbi show-mestere – jelenleg MTV-s – Gundel Takács Gábor lett a második helyre utasított Szujó Zoltán előtt. Na most ezt tényleg nem vágom, hát hol marad Faragó és Hajdú B.? Talán, ha az ATV is a vb-közvetítések jogára ácsingózó, csuda tudja miért ilyen szupertitkos pályázók között lenne, és felkérné kettejüket kommentátornak…


Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!