Nyitrai Kata, az MTV-n februárban induló, Női szemmel című műsor
házi-asszonya szerint Magyarországon sokszor a társadalom terhére
vannak a többgyermekes anyák és családok. „Mikor a harmadik gyerekem
után visszamentem a Magyar Televízióhoz, számos dolog megváltozott
körülöttem. Saját bőrömön tapasztaltam, milyen a kicsikkel boltba
menni, étterembe járni, élni próbálni. A legtöbb helyről kinézik a
kisgyermekes anyákat, az embereket zavarja a hangoskodásuk. Külföldön
több helyen is úgy  éreztem, egészen máshogy állnak ehhez a helyzethez,
szeretik és figyelnek a gyerekekre és ez nagyon meg tudja határozni a
mindennapokat. Hiszek a szavak erejében, szerettem volna, hogy a
nyilvánosság előtt beszélgessünk arról, hogy milyen ma Magyarországon
nőként, anyaként, munkavállalóként élni” – mondta Nyitrai Kata.

 „Azt gondolom, hogy ha a nők, a családok boldogok, akkor az egész társadalom jól működik. Az egyik legfontosabb célom a műsor indításával, hogy megváltoztassam azt a sztereotípiát, hogy ha női műsor van a tévében, mindenki arra gondol, hogy már megint főzésről, divatról, vagy gyereknevelésről lesz szó. A Női szemmel nem felületes, csevegős műsor. Minden adásban három vendéggel  beszélgetek, akik közül ketten hétköznapi nők, anyák, akik az életükről, döntéseikről mesélnek, például, hogy miért vállaltak egy, vagy éppen hat gyereket, illetve  egy-egy szakértőt is fogadok a stúdióban.  Bár nem zárom ki, hogy meghívjak férfi szakértőket is, a nőket részesítem előnyben. Jelenleg pozitív diszkriminációval dolgozom, pontosan azért, hogy ellensúlyozzam a férfiak túlsúlyát a médiában” – magyarázta. „Itthon nincs tisztázva, mit értünk feminizmuson, én mindenesetre nem tartom magam feministának. A skandináv országokban például semmi szükség nem lenne erre a műsorra, Magyarországon azonban úgy érzem, hiányt pótlunk majd. Szeretnék változtatni a hazai konzervatív szemléleten és ha valaki ezt feminista hozzáállásnak bélyegzi, azt természetesen vállalom” – tette hozzá. „A műsorban többek között beszélgetünk majd a nők munkahelyi esélyeiről, a női-férfi szerepekről, arról, hogy milyen ma ötvenesnek, hatvanasnak, vagy épp nagymamának lenni… Nagyon szeretném, ha a nézők ezeket a beszélgetéseket otthon a családban, barátokkal folytatnák tovább.”
Nyitrai Katát két dolog érdekelte igazán kiskorában: a világmegváltás és a költészet. „Volt iskolatársaim a mai napig azt hiszik, hogy leragadtam a gyerekkori álmaimnál. Az  életem azonban némiképp megváltozott, ma már szerkesztéssel, forgatókönyvírással, televíziózással foglalkozom. Magyar-történelem szakon végeztem, bár  sokáig kacérkodtam a jogi pályával is. Olykor eszembe jut, hogy sokkal hasznosabb lett volna a jogi diploma, de mindig az irodalomhoz húzott a szívem. Mikor gyerekként beküldtem  verseimet egy pályázatra, Kopper Judit szerkesztő figyelt fel írásaimra a Magyar Televíziónál és Szamárfül címmel készített egy műsort műveimből. Tizennyolc éves koromban, hirtelen  ötlettől vezérelve, egy utcai telefonfülkéből hívtam fel Juditot és beajánlottam magam gyakornoknak a televízióhoz” – nevetett. „A Közművelődési Szerkesztőségben főztem  kávét, bontogattam leveleket az egyetem alatt, majd végigjártam a szamárlétrát. Húsz éve televíziózom, de nagyon ritkán szerepeltem a képernyőn. Jobban érzem magam a  kamera mögött, ahol kevésbé adom ki személyemet a nagyvilágnak. Az intimitásom megőrzése, főként a családom miatt, mindig fontos volt számomra. A Női szemmel kapcsán is sokáig vívódtam, mielőtt elvállaltam a műsorvezetést. Amiért mégis a képernyős munka mellett döntöttem, az a mostani életemnek köszönhető, ahogy próbálom egyeztetni a női, anyai, munkavállalói, alkotói  szerepeimet és fontosnak tartom megmutatni magunkat, női, emberi arcunkat. Hitelesen pedig csak olyan személy tudja ezt megtenni, aki maga is nap mint nap átéli a problémákat” – érvelt.
Nyitrai Kata kulturális, oktatási műsorokban dolgozott, öt évig egy gyermekműsor főszerkesztője volt. „Nem akarok más irányba tekintgetni. Nagyon szeretek mélyen, őszintén beszélgetni, úgy érzem, hamar meg tudom teremteni az oldott hangulatot, amelyben könnyebb egymásra figyelni. Sokszor észre sem vettük vendégeimmel, hogy kamerák vesznek körül. Azért hívom meg beszélgetőpartnereimet, mert rájuk vagyok kíváncsi; nem fogom magam az előtérbe tolni. Úgy érzem, mostanra tudtam felvállalni az életem a kamerák előtt. Ahogy a főcímben is látható lesz, reggel bezsúfoljuk magunkat az autóba a gyerekekkel, egy vágás után már értekezletet tartok a stábnak. A következő másodpercekben egy hastánc-
órán vagyok, ahogy az minden kedden történik és péntek esténként pedig a pókerasztalnál ülök. Csak ha én is vállalom, hogy megmutassam mindenkinek, hogyan élek, mik a hobbijaim, hogyan gondolkodom a világról,  akkor várhatom el másoktól, hogy őszintén, felvett szerepek nélkül beszélgessenek velem.”
A műsornak hamarosan elindul a honlapja, melyen szakértők válaszolnak a kérdésekre, emellett egy játékban is részt vehetnek a nézők, ahol témákat, vendégeket  ajánlhatnak. A Női szemmel jövő hónaptól szombatonként, huszonöt percben jelentkezik az m1-en.

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!