A Fidesz legutóbbi választmányának ülésén, mint egy jelen volt mondta, a pártelnök felszólalásakor „megállt a kés a levegőben”.

Az Index hírportál úgy értesült, Orbán nem korlátozta magát a Fidesz 176 egyéni jelöltjének ismertetésére, hanem ennek kapcsán nagyon is szubjektív megjegyzéseket tett. Noha a párt ifjúsági szervezete vezetőinek már korábban beígérték az állami karriert, Orbán állítólag azt mondta: Zsiga Marcell Fidelitas-elnökségi tag nem azért lett jelölt, mert fidelitasos, hanem annak ellenére. A jelen levők szerint ez  utalás volt egy másik fidelitasos vezető korábbi megjegyzésére, ami szerint a választás után nagy űr keletkezik a szervezetben, mivel fontos állásokat kell betölteni. (Zsigán kívül más fidelitasos vezetőknek egyelőre nem néz ki az előrelépés.) A konkrét ügyek aggasztják Orbánt, aki ott  nemcsak a Fidelitast osztotta ki, hanem volt néhány keresetlen szava Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterhez is, mert következetesen távol marad a párt választmányi ülésekről.

(Lázár egy nyilatkozatában mintegy visszaüzente: nem vett és nem is fog részt venni ezeken az üléseken.) Úgy tudjuk, Orbán akkori idegességének igazi oka a termen kívül volt. Akkor tudhatta meg a készülő – azóta ismert – közvélemény-kutatások eredményét. A Fidesz és az MSZP arányában nincs változás, a Jobbik viszont ismét erőre kapott: még nem kevés voksot elcsábíthat a Fidesztől. Ez olyan erőviszonyok lehetőségét vetíti előre, amelyekben nem tűnik a politikai előrelátás csimborasszójának az ő korábbi megjegyzése: kioszt két pofont a Magyar Gárdának, mint Horthy Miklós a nyilasoknak, és ezzel hazazavarja őket. A legutolsó közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy a „Gárda pártja”, a Jobbik erőből folytatja a nyomulást, s szemmel láthatóan nincs anyagi zavarban.
Persze az, hogy honnan van a pénz a drága Vona-kampányra, sokak fejében megfordult. Az Állami Számvevőszékében is, amely súlyos hiányosságokat talált, és ezekért feljelentést tett az ügyészségen. Nagy késéssel most a Jobbik közzétette költségvetését, amely inkább tűnik „fictionnak”, mint annak, ami. Kiderül belőle, hogy 2009-ben a pártbevétel 2 millió 94 ezer forint volt, „és a kiadások éppen 3 ezer forinttal rúgtak többre”. „A párt bevételei minden évben belföldi magánszemélyektől jöttek össze.” Kissé nehezen hihető, ám nem is egy belföldi magánszemély neve ugorhat be az embernek – asszociációként – ennek hallatán. Ismeretes például a párttal kapcsolatban álló biztonsági cég, vagy cégek neve, amelyek a nézetazonosság okán nyilván baráti áron végzik a munkát. Vagy beugorhat – az ember nem ura saját asszociációinak – annak neve, aki a Magyar Nemzettől és a Hír Tv-től kissé még jobbra álló médiabirodalmat épített ki és azt áldozatosan fenn is tartja. (E médiabirodalom nemrég barátian elengedte az Echo Tv-től Pörzse Sándort, aki a Jobbik képviselőjelöltje lesz.) Vona Gábor egyébként a minap kijelentette, egyetért Széles Gábor vidékfejlesztési programjával. Akár csak Széles, ő is azt kívánja, hogy a családi birtokok és középgazdaságok hálóját építsék ki. (Egyikük sem mutatja meg az utat e cél felé.) Széles nevének ilyetén említése sokaknak feltűnhet épp úgy, mint az, hogy a Jobbik feltette honlapjára Bács megyei képviselőjelöltjének levelét Font Sándorhoz, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnökéhez. Gratulált neki a Magyar Hírlapban kifejtett elképzeléseihez, amelyek szinkronban vannak a Jobbik programjával. „Talán képviselő úr is azok közé tartozik, akikről Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta: jobbikosok, csak még nem tudnak róla.”  Érdekes az is, hogy gazdasági szakértőként, a pártkabinetek fő koordinátoraként csatlakozott a Jobbikhoz Pősze Lajos, a Szerencsejáték egykori vezére, akinek még az MDF idejéből származik kapcsolata Töröcskei István bankárral. Tapogató szinten tehát mintha folyna valamiféle részleges, szakértőinek is nevezhető együttműködés előkészítése a Jobbik részéről a Fidesz-KDNP establishment, illetve általában a hagyományos jobboldal azon szeletével, amely erre hajlandó.
Közben Vona pártjának megyei listáin szereplők képet adnak a „kemény mag” sajátos nézetrendszeréről. Egri képviselőjelölt lett Sneider Tamás, aki immár a Jobbik alelnöke és a hungarista Magyar Önvédelmi Mozgalom egyik alapítója. Ő volt korábban, mint „Roy”, a legnagyobb hazai szkinhed szervezet alapító vezetője. Képviselőjelölt Gerecz Attila is. Önéletírásából idézünk: „Személyes elhivatást érezve fontosnak tartottam az emberek felvilágosítását a politikai párt aktivistájaként... Aktív részvételemmel folytattuk a közös harcot, a védekezést, a döntően cionista kézben levő köztévék és kereskedelmi csatornák által ontott hazugsághadjárattal szemben, és a mögötte megbúvó szándékos nemzetrombolás ellen. 2006 óta a nemzeti oldal összes nagyobb rendezvényén részt vettem, parfümömet könnygázra cserélve, mert ez kijárt a demokratikus eszközöket használó, hazánkat és nemzetünket védő hazafiaknak.” A képviselőjelöltek között ott van Szabó Gábor is, aki a párt egyik csillaga, és sok mindenki máshoz hasonlóan a Károli Egyetemről indult. „Egyetemünkön … előadást szerveztem társaimmal, többek között vendégünk volt a palesztin nagykövet, Pongrácz Gergely, a Corvin-köz egykori parancsnoka, Lovas István újságíró, a jobboldali sajtóklub részéről Molnár Tamás és Tóth Gy. László, Csath Magdolna egyetemi tanár, Járai Judit újságíró, Tőkéczki László politológus, Chrudinák Alajos újságíró, Csurka István pártelnök, Demeter Ervin, volt titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, Tőkés László református püspök és Nagy Ferenc rockénekes.” Természetesen megtaláljuk a jelöltek között Samu Tamás Gergőt Békés megyéből, aki nemrégiben figyelmeztetett: „Reméljük, egy kicsit elgondolkoznak azon, mi vár rájuk, ha a Jobbik hatalomra kerül. Mert akkor … az itt álló gárdisták a magyar csendőrség gerincét adják. Akkor ezek a gárdisták közhatalommal lesznek felruházva. Ezek a gárdisták úgy masíroznak majd Sarkad utcáin, hogy fegyvert hordanak az oldalukon.”

B.B:

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!