Joe Biden amerikai alelnök Bagdadban iraki vezetőkkel tárgyalt szombaton, hogy megpróbálja elhárítani a fenyegető belpolitikai válságot, amelyet az váltott ki, hogy a központi választási bizottság kizárt a márciusi választásokból több száz, a korábbi állampárthoz kötődő jelöltet. Núri al-Máliki miniszterelnök hűvösen reagált Biden közbenjárására.



Mivel a szóban forgó Baasz Pártnak főleg szunnita tagjai voltak, Washington attól tart, hogy a szunniták az ellenük irányuló támadásnak tekintik a kizárásokat, és tömegesen távol maradnak majd a szavazóurnáktól. Márpedig az amerikai vezetés meg akarja akadályozni, hogy az Irakban kisebbségben lévő szunniták ismét – mint 2005-ben is – úgy érezzék: a többségi síiták kiszorítják őket a politikai életből. A szunniták akkor kiábrándultságukban nagy számban csatlakoztak a koalíciós erők elleni fegyveres lázadáshoz. Az Egyesült Államoknak pedig három éven át tartó küzdelmébe, több milliárd dollárjába és több száz katonája elvesztésébe került, hogy úgy-ahogy összebékítse egymással a két muzulmán felekezet tagjait. A szunniták annak ellenére is neheztelnek az egykori  Baasz Párthoz köthető 511 jelölt kizárása miatt, hogy a választási bizottság állítja: a kizártak között ugyanannyi síita van, mint szunnita. Igaz, a síita jelöltek kizárólag nem vallási listákon akarnak indulni.
Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Tony Blinken kijelentette Bagdadban, hogy Washington nem a választások eredménye miatt aggódik, hanem a jelöltek kizárásának mikéntje miatt. „Ha az a látszat keletkezik, hogy a jelöltkizárás módja nem átlátható, nem pártatlan és nem hiteles, akkor bizonytalanság fogja körüllengeni a választásokat. Különösen az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján azonban azt mondom, az irakiak egyre inkább képesek politikai vita keretében elsimítani nézeteltéréseiket” – mondta. A washingtoni Fehér Ház leszögezte, hogy Biden azért utazott Bagdadba, hogy „tanácsot adjon”. Tette ezt nyilvánvalóan azért, nehogy a szuverenitás kérdésében érzékeny iraki vezetők zokon vegyék küldetését.
Núri al-Máliki miniszterelnök hűvösen reagált Biden érveire. „A törvényt az alkotmánynak megfelelően alkalmazták, az összes választási listára egyformán” – idézte a kormányfő szavait a miniszterelnöki sajtóosztály közleménye.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!