Keresd a nőt!

A világ egyik legjobb hetilapja – a maga csúfondáros stílusában a minap még a német Der Spiegel is elismerte ezt –, a londoni The Economist nevezi így azt a folyamatos munkaerő-piaci átalakulást, amely a jelek szerint rövid időn belül eléri a háromszázmilliós Egyesült Államokat. Arról van szó, hogy – ha az előrejelzések nem tévednek –, akkor a közeli jövőben az amerikai munkavállalók között többségben lesznek a nők, vagyis arányuk meghaladja az ötven százalékot. Az igazság az, hogy ez csak első pillantásra igazán nagy meglepetés: a szomszédos Kanadában a munkavállalóknak már csaknem 51 százaléka tartozik a gyengébbik nemhez, s tavaly, az év derekán,  ugyanebben a viszonylatban 49,9 százalékot jegyeztek föl a washingtoni statisztikusok. Ha igaz, ez fordul át – vagy talán már meg is történt? – többségi arányba. Akkor tehát hurrá?
Megszokhattuk már, hogy a gyengébbik nem olykor igen erős a politika világában, hiszen Margaret Thatcher és Madelaine Albright után most Angela Merkel és Hillary Clinton mássza fáradságosan a nagypolitikai csúcsokat, bár éppenséggel akadt már erre is példa. Igaz,  megközelítőleg sem volt akkora befolyása a szociáldemokrata és ellenzéki Kéthly Annának a nemzetközi viszonyokra, mint az előbb fölsorolt hölgyeknek, egykor mégis az a mondás járta, hogy a magyar parlamentben ő volt az egyetlen férfi… Arra is akad példa, hogy nagyvállalatokat hölgyek irányítanak: az idézett londoni hetilap erre az amerikai Pepsi Colát és a nukleáris energiával foglalkozó francia Arevát emlegeti. És persze az is tény, fél évszázaddal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy hatalmas térség – Észak-Amerika – munkaerőpiacán több hölgy dolgozzék, mint úr, mint ahogyan azt is hitetlenkedve fogadták volna, hogy némely államok parlamentjében a képviselő asszonyok aránya megközelíti vagy akár eléri a negyven százalékot. Pedig ez történt például Észak-Európában, ahol – mint köztudott – a lányok-asszonyok az elmúlt évtizedek folyamán meredeken növelték arányukat a helyi parlamentben, s így például Svédországban és Norvégiában már meghaladják a negyven százalékot, Dániában és Hollandiában pedig a harmincötöt.
Az is köztudott, hogy mi nem dicsekedhetünk ilyen arányszámokkal, Nálunk jó, ha a kilenc százalékot eléri a parlamentben hölgyeink aránya, s az igazán befolyásos politikus asszonyok számát egy kezünkön meg tudjuk számolni; ami pedig a honi munkaerőpiacot illeti, férfi társaim
jelentős többséget élveznek, nagyjából kétmillióan vannak, 300 ezerrel többen, mint szeretett hölgyeink.
Tehát akkor ismét a megszokott képlet: kis magyar földdarabunkon megint elmaradunk a globális és korszerű irányzattól? Miközben egyetértek azzal, hogy az amerikai ötven százalék lehetősége önmagában is jelzi, az egykori hátrányos megkülönböztetések fölött végképpen eljárt az idő, s az elszánt feministák – ha ezt Simone de Beauvoir megérhette volna! – igazán örülhetnek, magam annak szurkolok, hogy a trend egyszer azért álljon meg, mármint Észak-Amerikában meg a világ többi fejlett részén. Úgy fest, az óvatosság több szempontból is indokolt: a tüzetesebb elemzés azt is kimutatja, hogy a női többség kialakulása összefügghet az általános gazdasági válsággal. Nagyobb arányban szűntek meg ugyanis munkahelyek olyan ágazatokban – például a feldolgozóiparban, az építőipar különféle területein vagy akár az informatikában, mint azokban a szektorokban, amelyekben inkább a hölgyek viszik a prímet, például a szociális ellátásban, az oktatásban, a textiliparban és több szolgáltatási ágazatban. A válság miatt egyébként, ha távolról is, de hazánk követi az észak-amerikai irányzatot, mert a közelmúltban nagyobb arányban veszítettek munkahelyeket férfiak, mint nők. Tehát visszafogottságom egyik oka kétségkívül az, hogy nem örülök a válságnak. Tartózkodásomat az is magyarázza, amit a The Economist egy angliai fölmérésből idézett: eszerint a szülők hatvan százaléka egyetért abban, hogy nincs elég idejük gyermekeikkel foglalkozni. Lelkesedésem  korlátai tehát nagyon is régimódi elgondolásokból fakadnak: akár tetszik, akár nem, életünk bizonyos funkciói nem ruházhatók át, s bizony hölgyeinkre otthon is szükség van, a családban, a konyhában, a gyermeknevelésben.  Örömmel keresem s találom meg „a nőt” a munkaerőpiacon, de nem biztos, hogy növekvő arányuktól boldogabbá válik világunk.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!