Elszalasztott lehetőségek

A második ciklus nagy hibája az volt, hogy nem használta ki az alkotmány korhoz igazodó, előrelátóan demokratikusabb irányba való átalakításának lehetőségét, aminek problémái manapság elég markánsan jelentkeznek. A harmadik ciklus olyan lehetőséget szalasztott el rövid távú választótoborzó érdekből, hogy célirányosan leplezetlen protekcionizmust vezetett be a kétéves költségvetéssel. A negyedik ciklus a voluntarista túlköltekezéssel tévedett akkorát, aminek levét issza az egész ország, ugyanis az ellenzéknek olyan magas labdát adtak, amit – annak ellenére, hogy ők is elkövették kormányzásuk utolsó két évében – azóta is le-lecsapnak, pedig hol van már az a labda. A jelenlegi ciklus a megfontolatlan reformjaiban tévedett, bár amikor már az államcsőd küszöbén álltunk, a jelenlegi kormány jól lavírozott a zátonyok között. Ismeretlen vízen, ugyanis a válság hullámai, elfedik a rejtett zátonyokat. Nem tartom véletlennek Tony Blair véleményét (Népszabadság 2010. 01. 08. A próbatétel ideje): „A világ állandó mozgásban van. A kihívások hatalmasak. Ráadásul a legtöbbjük esetében a helyes rövid távú taktika szöges ellentétben áll a hosszú távú politikával.” Az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke üstökön ragadta korunk problémáját. És érzékelhető ebből a kiragadott mondatból, hogy a válság a Fidesz beállításával szemben nem magyar specialitás, hanem univerzális gond. Ennek értelmezése persze politikai érzelemtől függően, különböző módon értelmezhető. Minálunk nagyon nehéz dolognak tűnik az a próbálkozás, hogy mások fejével is gondolkodjunk. Különösen a demagógiát sulykoló, gondolkodásra nem késztető kommunikáció következtében. De azok után, hogy rendkívül felületesen próbáltam a „tévedésekre” utalni, kettészakadt országunk oldalainak – véleményem szerinti – legnagyobb tévedéseire hívnám fel a figyelmet.
A nyolcvanas évek végén nemzeti konszenzus született abban a témában, hogy a szocialista tervgazdálkodást, a piacgazdaságnak kell felváltania. Azok, akik arról papolnak, hogy nem történt valódi rendszerváltás, olyan kapitális marhaságokat beszélnek, ami vígjátéki kategória. A gazdaság vezető szerepe vitathatatlan, így ha a gazdaságban megtörtént a paradigmaváltás, a személyi dolgok már elhanyagolhatóak. Ezeket firtatni botorság. Ezért mondta Antall József a hőbörgőknek: tetszettek volna forradalmat csinálni. De ennek a stupid gondolatnak, ami egyébként a neonácizmus egyik táplálója, ma is vannak hívei. Tudom, húsz év történelmi léptékben nem nagy idő. Azonban manapság kommunistázni, enyhén szólva furcsa, mert nincs tényalap erre. Nem úgy, mint a neonácizásra. De ha így megyünk tovább, megjelenik majd a szélsőbal is, és akkor Isten óvja demokráciánkat. A jelenlegi két oldal tévedését abban látom, hogy az említett gazdasági primátus tekintetében nem helyén kezelik a társadalmi tudatot. Az MSZP úgy vélte, hogy közgazdasági téren olyan szinten áll a köztudat, hogy megérti a szükségszerű lépések elkerülhetetlenségét. A Fidesz ezzel szemben közgazdasági analfabétának nézi az országot, és jeles szóvivőivel, akik bennem Zoro és Huru-asszociációt keltenek, kommunikációjukban sokszor olyan közgazdasági nonszenszeket állítanak, ami valóban kacagtató időnként. Mire alapozom ezt? Arra, hogy amikor közgazdasági témáról beszélek Orbán-hívőkkel (szándékosan nem a jobboldali jelzőt használtam), ismereteik, érveik, tudásuk többnyire megakad a szervilis médiák szólamainál. Ez könnyű, mert nem kell gondolkozni, csak elfogadni. És mi viszi előre az életünket? Ahogy én látom: hit az Istenben, és gondolkodva tenni sorsunk alakításáért. És akkor Isten is segít rajtunk. Ez a kör, amit nehéz négyszögesíteni.
Demokráciánk jövője a mindenkor hatalmon lévők kezében van. Ezért jó lenne, ha a politikai ambíciók mellé a felelősség is bekerülne szótárukba!
Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!