Távkapcsoló

„A Duna Televízió tradicionális, evangéliumi sorozata olyan műsor, amely érzékenyen figyeli történelmünk és életünk eseményeit” – írta a tévéújság a Beavatás című műsorról. Az evangéliumi szellemiséget nekem azért nehezemre esett felfedezni benne, a kissé kenetteljes hangvételen és az időnként bevágott egyházi zenén kívül kevés szakrális elem akadt a műsorban. A konszolidált polgári lakóházbelsőben, meghitt félhomályban fényképezett műsorvezető Czakó Gábor író, publicista, Antall József tanácsadó testületének egykori tagja. A Kis Herceget és Adyt idézte, majd saját családjának történetéből is adott egy kis ízelítőt. Témája a gyökértelenség volt, hogy senki sem kötődik az itteni földhöz, a gyerekeknek nincs osztályterem, ami önállóságra nevel – vagy gyökértelenségre? Arra is panaszkodott, hogy a gyerekek tévén nevelkednek, „nem tanulnak meg rendesen beszélni, beszédzavarosak lesznek”, és persze a számítógép is előkerült, mint ördögi találmány a gyermeki lélek megfertőzésére és örök kárhozatba taszítására. „A függő mind a semmiben él, nem jelent számára semmit sem az otthon, sem a haza, sem a nagymama emléke” – ecsetelte.
„Vajon hová jut így a világ?” – kérdezte Czakó. Minden tiszteletem mellett, amióta világ a világ, az idősödő emberek hajlamosak félreverni a vészharangokat és azon sápítozni, hogy változnak a dolgok, és persze a számukra nem kellemes, néha ijesztő módon. Akkor is ezt tették, mikor az utakon megjelentek az első autók, vagy a fiatalemberek hosszú hajat növesztettek. A világ állandó változásban van, és ezek között persze vannak igazán aggasztó folyamatok is. Mélyen egyetértek azzal, hogy nem jó, ha egy gyerek napi négy órán át megbabonázva bámulja a tévét, és persze az sem mindegy, mit néz (egyébként ezt mindig is imádtam, mikor egy tévéműsorban agitálnak a tévézés ellen), vagy hogy barátságok, szakkörök, hobbik helyett csak a számítógépében talál barátot. A szülőknek és a pedagógusoknak roppant fontos feladata, hogy felvegyék a versenyt és értékes alternatívákat kínáljanak a gyerekeknek a könnyen fogyasztható és kéznél lévő időtöltésekkel szemben. Ez igenis működik, és lehet úgy is a modern világban értelmesen élni, hogy nem dobjuk ki a tévét (részemről ez meg aztán tényleg képmutatás lenne).
De a gyökértelenséget, akárcsak a magát gyökértelennek valló, és emiatt sokáig ostorozott Kertész Imre, én sem csupa negatívumként élem meg. Az ember ösztönösen keresi a kapcsolódási pontokat a világhoz, mely ma már olyannyira tág és közben egyre elérhetőbb bárki számára, hogy természetes, ha nem egy helyen éljük le az életünket, ha világot látunk, ha barátaink, rokonaink a föld számos országában élnek. De azt is hiszem, hogy mindenkiben él a vágy, hogy az ősökhöz, a saját gyökereihez is megtalálja az utat, vagy akár a hazájához, ámbátor a jelen politikai és társadalmi helyzetben ez érzelmileg is sokkal problémásabb kapcsolat, mint amilyen lehetett a földhöz, kis vidéki közösségekhez kötődő, nem is olyan régi felmenőink számára.
A Beavatás múlt heti részével kevésbé tudtam azonosulni. „Farsangkor vidulni szoktunk, ezért hoztam önöknek néhány rémmesét. Az bennük a rém, hogy igazak” – vezette fel Czakó a történetet, mely így indult: „Szarkafia László kissé átfagyva érkezett szépasszony szalonjába szokott esti időtöltéséből, a Kossuth téri tüntetésből, hol is harsány »Mondjon le!« kiáltásokat hallatott két teljes órán keresztül, miközben erősen rázta a szabadon választott Országgyűlés épületét ölelő demokratikus vasrácsot.” Majd egy kis példabeszéd következett I. György királyról, aki kerítést szeretett volna palotája köré, mert zavarták a járókelők. Mire minisztere azt mondta, három koronába kerülne: az írbe, a skótba és az angolba.
Ez után jött Balla adjunktus és Szőke adjunktus frappáns párbeszéde arról, hogy „azért rosszabbak a mai gyerekek a régebbieknél, mert őket már azok a tanárok tanították, akiket mi oktattunk.” Ez legalább némileg önkritikus vélemény. Aztán egy kis tanmesét hallhattunk az egyszeri fiatalról, aki egy buliban ivott és füvezett is, majd kórházba kellett vinni, mivel hogy egy vibrátor került a végbelébe. A roppant szellemes főorvos meg megkérdezte tőle: kivegyem, vagy elég, ha csak elemet cserélek? Lám, ide vezet, ha valaki iszik és füvezik. „Hovatovább nem lesz politikai-lag korrekt, ha tudni fogom, fiú vagyok-e vagy lány” – vezette fel Czakó a következő történetet, amely egy nővé operált férfiről szólt, aki férjhez ment, majd elvált, mert leszbikus lett. „Most kezdi el szeretni a nőket, amikor már nincs mivel?” – hangzott az újabb vaskos csattanó. „Áldott, víg farsangot kívánok” – köszönt el a műsorvezető kenetteljesen. Nehezemre esik az evangéliumi szellemiséget felfedezni, mikor azon élcelődnek, hogy valakinek problémái vannak a nemiségével. A tévéújságban megelőlegezett tradicionális látásmódot annál inkább felismerni, amennyiben az intolerancia és az ezzel párosuló, akármilyen burkolt formában is, de rosszindulat és káröröm jellemzi a műsorkészítőt. Ezt pedig az evangélisták is bizonyosan kikérnék maguknak.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!