Külföld



Hillary Clinton segélycsomagokat adott át a haiti földrengés
túlélőinek; Barack Obama elnök közölte, hogy az USA történelme egyik
legnagyobb mentési műveletét hajtja végre; mexikói javaslatra
összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, vizsgálja meg a Haitin
uralkodó helyzetet; Port-au-Prince-ben, Haiti fővárosában ezernyi
kövekkel, késekkel, jégcsákányokkal és kalapácsokkal felfegyverkezett
fosztogató esett egymásnak, hogy megkaparinthassa a leomlott házakban,
üzletekben maradt holmit; a haiti kormány szerint akár 200 ezer ember
is meghalhatott; az EU több mint 100 millió euró gyorssegélyt juttat a
földrengés sújtotta Haitinek.



Két nappal azután, hogy Észak-Korea „szükség esetére” háborúval fenyegette meg Dél-Koreát, vasárnap Kim Dzsong Il megtekintette a hadsereg, a haditengerészet és a légierő közös hadgyakorlatát, s közölte: fejleszteni kell az ország fegyveres erőit.

Irakban ismét halálra ítélték Vegyi Alit, Szaddám Huszein ex- diktátor unokatestvérét, aki ötezer kurd haláláért felelős; ő adott utasítást a Halabdzsa elleni 1988-as gáztámadásra.

XVI. Benedek pápa a második katolikus egyházfő a római nagyzsinagógába látogatott 24 évvel elődje, II. János Pál történelmi jelentőségű első pápai látogatása után – taps fogadta; hangoztatta reményét, hogy a látogatással hozzájárul a katolikusok és a zsidók egyetértéséhez és barátságához; megállt az 1943. októberében elhurcolt ezernél több római zsidó emléktáblájánál s az 1982-ben elkövetett terrormerénylet helyszínén.

A Golden Globe-gálán a háromdimenziós szuperprodukció, az Avatar kapta a legjobb filmnek, és készítője, James Cameron a legjobb rendezőnek járó díjat; az életműdíjat Martin Scorsesének ítélték.

Ukrajnában elnökválasztás volt vasárnap; több mint 3000 külföldi megfigyelő  ellenőrizte a választások tisztaságát; a voksok több mint 35 százalékával az ellenzéki Viktor Janukovics és több, mint 25 százalékával Julija Timosenko kormányfő jutott a második fordulóba; az eddigi elnök, Viktor Juscsenko az ötödik a szavazatok mintegy 5 és fél százalékával. Juscsenko azért még az utolsó pillanatban kitüntetést rendelt el egy egykori náci ukrán katonai vezetőnek.

Letöltötte csaknem 30 éves büntetését és hétfőn szabadult törökországi börtönéből Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg a néhai II. János Pál pápa ellen; testvére szerint fenyegetett Agca élete, mert azt ígérte: ha kiszabadul, feltárja merényletkísérletének hátterét és Rómába – Vatikánba – akar utazni egykori áldozata sírjánál tiszteletét leróni.

Túllépte az EU lakossága a félmilliárdot január 1-jén; a 27 tagországban 501,26 millióan éltek – közölte a francia statisztikai hivatal; a bevándorlás 1,9 millióval, a természetes szaporodás 1,2 millióval emelte a lélekszámot.

Jakab Zsuzsanna személyében magyar igazgatót választottak az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO európai regionális irodájának élére; ő jelenleg az EU Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központjának igazgatója, új megbízatása februártól öt évre szól.


Belföld

Vasárnap estére megállapodott a kollektív szerződésről a sztrájkot hirdető 14 szakszervezet és a BKV menedzsmentje, és hétfőtől visszaállt a forgalom rendje; Kocsis István vezérigazgató azt mondta, találtak „technikát”, amellyel teljesíthetik a szakszer-vezetek követeléseit és a BKV is képes tartani az üzleti modellben rögzített kiadásokat; a többi – eddig nem sztrájkoló – szakszervezet szerint az új változat kedvezőtelenebb annál, amit ők már elfogadtak, ezért nem írták alá a kollektív szerződést. A bérletulajdonosok háromnapnyi „grátisz” plusz utazási jogot kaptak kárpótlásul a sztrájkért – noha ez a BKV szerint napi ötvenmillió forintjukba kerül.

Több mint válságkezelés címmel indított kéthetes lakossági tájékoztató sorozatot a kormány, hogy ismertesse az elmúlt egy év döntéseit, amelyek  révén például stabilizálódott a forint, csökkentek a kamatok, a banki ügyfelek nagyobb biztonságban vannak, mint egy éve, és jelentősen erősödött a közbiztonság – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő.

Sólyom László államfő Fehérgyarmaton felavatta a Szatmár-Beregi Natúrparkot, az országban már az ötödiket; a 108 ezer hektáros természetvédelmi park 67 település összefogásával jött létre.

Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerint ha a svéd modell lenne érvényben, akkor nem lenne nyugdíjkorrekció, átlagosan 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak, jövőre nyugdíjprémiumra sem számíthatnánk, s „koldusnyugdíjat” adna a Fidesz a nőknek; az MDF tudatta: a hosszú távú stabilitás programja jegyében támogatná svéd modell, az egyéni nyugdíjszámlás rendszer majdani kidolgozását és bevezetését; az MSZP levélben tájékoztatja a nyugdíjasokat a pártok által kínált különböző lehetőségekről – jelentette be kedden Lendvai Ildikó; Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető reagált: a szocialisták „azzal házalnak”, hogy a Fidesz veszélyezteti a nyugdíjakat, holott az elmúlt 8 évben éppen az ő „kudarcos kormányzásuk” veszélyeztette leginkább a nyugdíjasokat.

A Legfőbb Ügyészség vizsgálja, miért nem készítette el a Jobbik 2003 őszi párttá alakulása óta a pénzügyi mérlegbeszámolóit, holott erre évente lenne köteles – tette közzé az információt a HVG internetes oldala.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa javasolta a fővárosi parkolási rendelet módosítását, mert szerinte a piros vagy kék „mikuláscsomag” bizonytalan módszer a pótdíjfizetésre kötelezett autós értesítésére, elfújhatja a szél, eláztathatja az eső és bárki akár szórakozásból is eltávolíthatja; azt is javasolta, a fizetésre szabott időt akkortól számolják, amikor a megbírságolt autós bizonyíthatóan tudomást szerzett a büntetésről.

Idén 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban, amikre a tavalyinál 4 milliárddal több, összesen 13 milliárd forint jut – tudatta Herczog László munkaügyi miniszter; a cigánytelepek rendbehozatala, az ár- és belvízvédelmi megelőző munkák mellett új lehetőség a közmunkára az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság 70 millió iratának digitalizálása.

A Sláger Rádió pert nyert nem jogerősen, első fokon az ORTT frekvenciapályázat ügyében; a Fővárosi Bíróság kimondta: alaki érvénytelenség miatt nem fogadhatta volna be az ORTT az FM1 Konzorcium pályázatát, az eredeti állapot helyreállítását célzó kérelmet a bíróság elutasította, akár a Danubius hasonló perében; a felperes Slágernek kell állnia mintegy 8 milliós perköltséget.

Április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök, a második fordulót pedig április 25-én tartják – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken. A bejelentéssel hivatalosan is megkezdődött a 78 napig tartó választási kampány.

Megépülhet Szerencs határában a szalmatüzelésű hőerőmű, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa környezetvédelmi kifogásait. A BHD Hőerőmű Zrt. egy 50 megawatt teljesítményű erőművet épít, bár a projekt megvalósítása ellen a Tokaj-hegyaljai borászok és civil szervezetek tiltakoztak.


Gazdaság


George Osborne, a brit konzervatív árnyékkormány pénzügyminiszter-jelöltje szerint be kellene vezetni globális szinten a bankadót – a „biztosítási illeték” védené az adófizetőket a jövőbeni válságok költségeitől.

Időben indul a kecskeméti német Mercedes gyár építése, így már 2011 végén kigördülhet onnan az első új típusú Mercedes Benz A vagy B osztályú autó; a 800 millió euróból épülő gyárban évi 100 ezer Mercedes készül majd.

Magyarország kizárólag a piacról is képes fedezni külső finanszírozási igényeit; „már nincs szükségünk az IMF-pénzre” – nyilatkozott Oszkó Péter pénzügyminiszter a Financial Timesnak; a lap idézte Irina Ivasenkót, az IMF budapesti irodájának vezetőjét: „nyilvánosan üzenjük az ellenzéknek… nem fogadható el olyan gazdaságpolitika, amely a hiány megkétszereződéséhez vezet, mivel ez veszélyeztetné a költségvetés fenntarthatóságát”.

Már ez év végére elkészülhet, és 2011 közepétől teljes kapacitással évi 6-6,5 milliárd köbméter földgázt szállíthat a Magyarországot és Horvátországot összekötő gázvezeték – közölte a két kormányfő zágrábi tárgyalása után Bajnai Gordon miniszterelnök.

Megfordult az áremelkedés trendje; ha kevéssel is, de szerdától két forinttal olcsóbb – 315 forint – a 95-ös benzin, és hárommal – 294 forint – a gázolaj literje.

A fogyasztói árak 4,1 százalékkal nőttek, míg a reálkeresetek 2,4 százalékkal maradtak el tavaly az első 11 hónapban az egy évvel korábbihoz képest, közölte KSH.

Egy év alatt 37 százalékkal csaknem 30 ezerre emelkedett a fizetésképtelenné vált, s emiatt eljárás alá vont cégek száma Magyarországon. Az úgynevezett BAR-listás személyek – akik a bankok „rossz adós” listáján vannak tartozásaik miatt – száma az egymilliót is meghaladta.

Az idei év első felében 10 százalékot szárnyalhat a forint, júniusra elérheti a jelenlegi, az euróhoz viszonyított 270 forintról a 245-ös szintet, miután a magyar eszközök az egyik legvonzóbb feltörekvő piaci eszközöknek számítanak Anne Benoit, a Bank of America Merrill Lynch deviza- és hitelpiaci stratégiájáért felelős vezetője szerint; úgy véli, a forint felértékelődése növeli a Magyar Nemzeti Bank mozgásterét: a jelenlegi 6,25 százalékról 4,5-re vághatja az alapkamatot. A régiós devizák az év második felében indulhatnak gyengülésnek, amikor az Európai Központi Bank megkezdi a kamatemelést – a hazai fizetőeszköz év végére 275-ig gyengülhet.

Az autós világpiac élére tornázta fel magát 2009-ben Kína: összesen 13,7 millió személygépkocsit adtak el a hatalmas ázsiai országban.

Malőr a hatos lottó sorsolásán: a sorsolódob zárszerkezete elromlott így kipotyogtak belőle a számokat rejtő gömbök; új számkészlettel és a tartalék sorsolódobbal folytatták.

Az Ecostat prognózisa: Magyarországon társadalmi, szociális és bizalmi válsággal is szembe kell nézni a következő években; egyedi terápiát javasol az ország számára, amivel rövid idő alatt csökkenthető a gazdaság magas anyag- és energiaigénye, a megtakarítások révén javítható a foglalkoztatás, és új növekedési pályára állítható a magyar gazdaság.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!