Futács Márkó Jegenye a csatársorban

Mikor és hol ismerkedett meg a focival?
– 12 évesen az általános iskolában kezdtem rendszeresen játszani, majd a II. kerületi VSE-be kerültem, ahol Andrus József, az egykori válogatott kapus volt az első edzőm, innen a Ferencvároshoz igazoltam, ezek után jött Franciaország, a Nancy, és innen múlt év nyarán kerültem Németországba, a Werder Bremenhez.
Minek köszönhette franciaországi szerződtetését?
– Pontosan nem tudok rá választ adni, a Ferencváros junioregyüttesének mérkőzésén 16 éves koromban figyelt fel rám egy gall játékosmegfigyelő, és ezek után a Sochaux-ba hívtak, ahol nem éreztem jól magam, és ugyanennek a megfigyelőnek a segítségével jutottam el Nancyba, ahol próbajátékon vettem részt, és ennek köszönhetően ott maradtam. Hála istennek jól ment a játék, juniormeccseken sorozatban lőttem a gólokat, ám a nagycsapat keretébe nem sikerült bejutnom, tehát gyakorlatilag majdnem ugyanazt az utat jártam be ott, mint a debreceni válogatott Rudolf Gergely, akinek nagyon sokat köszönhettem, mert segített nekem a beilleszkedésben, akkor még egy évig ott volt.
És a következő lépés Németország volt. Oda hogy jutott?
– Egy Franciaországban élő menedzser hívta fel a figyelmét rám a brémaiaknak, akik eljöttek két meccsre is, megnéztek, szerencsére azokon a találkozókon jól ment a játék, gólokat is sikerült rúgnom.
Ezek után gondolom, próbajátékra hívták Németországba.
– Bármily furcsa, nem kellett próbajátékra mennem, hanem azonnal leigazoltak, s két és fél éves szerződést kötöttek velem.
Minek tudható be ez a bizalom?
– Állítólag az a két találkozó, amelyen láttak, megfelelő referencia volt a számukra.
Eddig hányszor szerepelt a Werder első csapatában?
– Nagyon nagy a versenyfutás a csapatba kerülésért, számos külföldi válogatott játékossal rendelkezünk, igencsak internacionális a társaság nálunk. Eddig 30 percre kaptam bizalmat, és ennek köszönhetően német szuperkupagyőztesnek mondhatom magam.
Most már két külföldi országban is tapasztalatokat szerzett mind Franciaországban, mind Németországban. Hol keményebbek az edzések?
– Németországban merőben más stílusban történnek a dolgok, mint Galliában. Jelenlegi csapatomnál nagy hangsúlyt fektetnek a kemény, rakkolós, ugyanakkor pengés módira, tehát igencsak vegyes a stílusunk a franciákkal ellentétben, ahol sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, mint itt.
Igen fiatalon, 16 évesen szakadt ki a hazai környezetből. Nehezen ment az átállás?
– Eleinte nem találtam a helyemet főleg amiatt, hogy nem beszéltem franciául, de szerencsére az angol nyelvet már megtanultam idehaza, ezért sikerült kommunikálnom a társakkal, és a beilleszkedésnél Nancyban, mint korábban említettem, nagy segítségemre volt Rudolf Gergely.
És Németországban?
– Szerencsém volt, mert a játékostársak nagyon kedvesek, és segítőkészek talán abból kiindulva, hogy profi világba csöppentem, és a profik merőben más gondolkodásmóddal rendelkeznek, mint mondjuk abban az iskolában, ahová Franciaországba kerültem. Ahol bizony katonás rend volt, meg volt határozva, mikor kell enni, mikor kell felkelni, mikor kell lefeküdni, ám ez nem volt hátrány.
Mindig a csatárposzt vonzotta?
– Amikor lementem a második kerületi csapathoz, akkor bizony kilógtam a társak közül a magasságommal, és talán ennek köszönhetően a kapuba állítottak rögtön.
Hogy lett ebből csatár?
– Korábban az iskolában meg a barátok között mindig kint fociztam, meg kell hogy mondjam, nem szerettem a kapusposztot, egy kicsit unalmasnak tartottam, és főleg azt, hogy nemegyszer kellett a hálóba nyúlnom a labdáért.
Sportolt valaki a családban?
– Sportos a családunk, édesanyám, Deák Mónika sokszoros válogatott kosaras volt az MTK-ban. Édesapám is rendszeresen sportol, mostanság teniszezik.
Mi az elvárás a Brémával szemben, hiszen az egyik legpatinásabb ottani klub, ahol már magyar játékos is megfordult?
– A Werdernél nem lehet más a cél, mint hogy kivívja a nemzetközi kupákban való indulás jogát. Eleinte nagyon jól ment a csapatnak, sajnos a bajnokság őszi befejező szakaszában kétszer megbotlottunk.
A nevét igazán a hazai drukkerek az U20-as világbajnokságon ismerték meg. Előtte hányszor szerepelt az utánpótlás-válogatottban?
– Sajnos nem voltam szem előtt, ezért igazán csak a világbajnokságra való felkészülés során kapcsolódtam be a válogatott munkájába. Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem a bronzérmes csapatnak, és hogy egy olyan nagyszerű közegbe kerülhettem, mint  amilyen ezeké a fiúké.
A vébén megsérült. Komolyabb volt a baj, mint gondolták?
– Achilles-ín-problémám volt, ami nem gyógyult olyan gyorsan, mint ahogy várták, és vártam. Talán emiatt sem lehettem ott az olaszok elleni győztes győri találkozón.
Hogyan ítéli meg csapatunk olimpiai szereplésének lehetőségét?
– Győrben, az olaszok elleni sikeres találkozón az a csapat adta a gerincet, amelyik kint volt Egyiptomban. Erről az jut eszembe, hogy:  hej, ha én is köztetek lehetnék... Bízom benne, hogy mind a Brémában, mind a magyar csapatban sikerül előbb-utóbb gyökeret vernem.
A jelenlegi csatárok között a legmagasabbak közé tartozik, nemcsak magyar viszonylatban. Előny ez vagy hátrány?
– Úgy érzem, hogy a magasságom ellenére elég gyors vagyok, és súlyomnak és erőmnek is köszönhetően fel tudom venni a versenyt a hasonló alkatú védőkkel, azaz nem tudnak könnyen elsodorni. A magasságom a fejeléseknél kifejezetten előnyt jelent. Természetesen nagyon sok tanulnivalóm van még. A bal lábam a jobb, de szerencsére gyerekkoromtól kezdve, főleg a francia iskolában nagyon sok időt kellett fordítanom arra, hogy a jobbra se csak támaszkodjam.
Milyen esélyt ad magának, hogy bekerüljön a Werder csapatába?
– Amint azt már említettem, természetesen sokat kell még tanulnom, mert nagyon erős a keretünk, de tagja vagyok annak a szűk társaságnak, amelyből az edző válogat. Bízom benne, hogy előbb-utóbb nemcsak egy-egy mérkőzésre, vagy néhány percre kapok majd lehetőséget.

Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!