Antal Attila korábbi BKV vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettesre – értesült az atv.hu rendőrséghez közeli forrásokból.



Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők – a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós – felelősségét is vizsgálja, olvasható a portálon szombaton megjelent cikkben.  Az atv.hu úgy tudja, hogy hétfőtől már az ügyészség folytatja a történtek felgöngyölítését, amit az indokol, hogy az ügynek komoly politikai szála van. A hírportál „vezető szocialista körökből” arról értesült, hogy a párt vezetése már a hétvégén leül Hagyó Miklóssal megtárgyalni a kialakult helyzetet. Az atv.hu információi szerint Demszky Gábor főpolgármester már a héten értesült arról, hogy a korábbi BKV-vezérigazgató terhelő vallomást tesz Hagyó Miklósra, ezért is nyilatkozta a sajtónak, hogy ő korábban figyelmeztette Hagyót arra, hogy amit tesz, nem helyes. A BRFK sajtósa, Tafferner Éva a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyilatkozni arról, hogy tervezik-e Hagyó meggyanúsítását, vagyonának zárolását vagy előzetes letartóztatását.

MTI-bp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!