Budapesten szombaton átlagosan 22 centiméternyi hó esett, ám ettől a
város különböző részein akár öt-hat centiméteres eltérés is lehetett.
– Elsősorban az ország nyugati és középső részén, hullott nagy mennyiségű csapadék, délen eső, havaseső, azután ott is hó.
Néhol – például a budai hegyekben – a laza szerkezet miatt a 20 centimétert is bőven meghaladta a friss hóréteg vastagsága – mondta tegnap lapunknak Vadász Vilmos meteorológus. A mai, vasárnapi kilátásokat illetően közölte, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejezése szerint vasárnap ismét sok hó várható. A legkevesebb az ország északnyugati vidékein, a legtöbb – akár a 30 centimétert is elérő vasatgságú – pedig az északkeleti megyékben. Az ország középső részén újból akár 10-20 centiméternyi is hullhat.
– Tízévente egyszer fordul elő, hogy 24 óra alatt annyi hó essen, mint most a fővárosban – közölte Polyánszky Zoltán veszélyjelző meteorológus az MTI érdeklődésére szombat délután. Felidézte: a 24 óra alatt leesett legtöbb hó rekordja 1999-ben volt, amikor 28 centimétert mértek, a 48 órás rekord pedig 38 centiméter.
A szombat hajnalban kezdődött havazás fennakadásokat okozott a fővárosi közlekedésben, 15-20 percet késtek a BKV járatai és a MÁV fővárosi vonalain közlekedő vonatok. A Mávinform bejelentette: nem kell helyjegyet és pótjegyet venni a Budapestre érkező és az onnan induló InterCity (IC) vonatokra szombat éjfélig, aki pedig ezeket korábban megvette, annak kezelési költség levonása nélkül visszatérítik az árát.
Szombaton délután fél hatig nem tudott indítani és járatokat fogadni a Ferihegyi repülőtér a nagy hó miatt. A járatok egy részét törölték, a többi többórás késéssel, fél hat után tud elindulni.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy átlagos szombathoz képest tíz százalékkal több riasztás futott be hozzájuk, de minden beteghez el tudtak jutni.
Pest és Nógrád megyében több helyen akadtak el járművek a nagy hó miatt. A hegyvidéki utakon több autóbusz és nehézgépjármű akadt el, illetve csúszott árokba. Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé az elakadt kamionok lehetetlenné tették a közlekedést, ezért a az M2-esen a rádi emelkedőnél folyamatosan megszűrte a forgalmat a rendőrség: a rádi emelkedőnél megállították a kamionokat és a teherautókat. A váci közlekedőket tovább engedték, ám a Rétság, illetve Parassapuszta felé menőket egy pihenőbe terelték.
Elakadt autók akadályozták a forgalmat a Dobogókőre vezető úton is, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton azt kérte, hogy senki ne induljon a településre autóval.
Az országban nincs elzárt település, járhatatlan útról pedig az MTI egyetlen tudósítója sem számolt be. A hó miatt nehezebb a közlekedés Nógrád, Komárom-Esztergom és Heves megye egyes részein.
A Magyar Tűzoltó Szövetség a hozzájuk befutott segélykérések kapcsán jelezte: a tűzoltók városon belül alapvetően csak akkor tudnak segíteni az elakadt autósoknak, ha a jármű akadályozza a forgalmat, más esetekben, például, ha valaki nem tud kiállni a garázsból, viszont nem.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a tegnap délutáni műszakban 94 szóró munkagéppel és 1170 hómunkással folyamatosan végzte az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon, közjárdákon, közlépcsőkön a hó eltakarítását és a síkosságmentesítést. A BKV fődiszpécsere jó néhány autóbuszszakaszt jelzett – elsősorban a budai hegyvidéken, illetve a külső városrészekben –, ahol fennakadások, rövid ideig tartó leállások voltak, melyeket az FKF Zrt. dolgozói rövid időn belül megszüntettek. Tudatták, a mellékutcákat borító vastag hóréteg eltakarítását csak a fő- és közösségi útvonalak megtisztítását követően, a havazás megszűnése után körülbelül 6-7 órával tudják megkezdeni. Kérték a járművezetőket, hogy a fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek; kérték a magánház tulajdonosokat, a társasházak üzemeltetőit, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól és síkosságmentesítsék a gyalogos balesetek elkerülése érdekében, de a havat ne a már letakarított úttestre tolják.
Az FKF Zrt. a téli időjárás miatt hómunkásokat vesz fel ma is, a 6.00–14.00 óráig tartó 8 órás munkavégzésre 3200 forintot fizet a társaság. Jelentkezni a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet, melyek címei megtalálhatók a társaság honlapján, a www.fkf.hu címen.
A havazás miatt szombat délelőtt átmenetileg bezárták, majd a nagy igény és az érkező tömegek miatt újra megnyitották Siófok kijelölt jégpályáját. Az intenzív havazásnak köszönhetően egyre több pályát nyitnak meg a hazai sícentrumok, vasárnapra már mind a hat síközpont nyitva lesz. Bánkúton reggeltől három felvonót is üzembe helyeznek. Kinyit vasárnap a Dobogókő síközpont is a Pilisben, szombaton nehezen lehetett odajutni.
MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!