Nyílt levél Schmitt Pálnak, a Fidesz európai parlamenti képviselőjének,
az Európai Parlament alelnökének, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének.
Tisztelt Schmitt Pál! Megkaptam szórólapját és a mellé csatolt Fidesz garancialevelet. Köszönöm, hogy aggódik értünk, értem nyugdíjasért, de tudja kérem, ez a levél csak 12 évet késett. Amikor a Fidesz megnyerte a választásokat 1998-ban és „harcostársaival” első ülésüket tartották a parlamentben, gyorsan rendezték a nyugdíjasok nyugdíjemelését, semmibe véve az előző kormány ígérvényét sőt rendeletét, az 1999. évi nyugdíjemelést 9 százalékkal megkurtították, összességében mintegy 50 milliárd forinttal. (Amennyivel most az Alkotmánybíróság megrövidítette a jövő évi költségvetést.) Akkor ön nem aggódott értünk, nem féltett bennünket, nyugdíjasokat, pedig ezzel nekem, ha jól számolok, mostanáig kb. 1 millió forintos kárt okoztak. Ezzel a gesztussal megköszönték sok nyugdíjasnak, hogy a Fideszre szavaztak és gyorsan berekesztették az ülést és „megérdemelt” nyári szabadságra mentek. Önök örök ifjak mindig szívükön viselték az öregek sorsát.
Ha emlékezetem nem csal, még az első ciklusban, amikor a nyugdíj témát tárgyalta a T. Ház, Orbán úr nem titkolta ellenszenvét irányunkban, amikor megjegyezte, hogy a nyugdíjasok ne vegyék el a fiataloktól a munkalehetőséget, inkább éljék fel a kis vagyonkájukat. Hát igen, lassan, lassan megtettük, és érdekes, közben Orbán Viktor a IX. kerületi, Mester utcai lakásból a tehetősek, mondhatnám a gazdagok társaságába küzdötte fel magát.
Az önök elképzelése a svéd modell , melynek alapján egyrészt a nyugdíjkorhatárt kitolják, másrészt csökkentik a járulék összegét, harmadrészt attól tartok hogy befagyasztják a nyugdíjakat. Így hoznák egyenesbe a költségvetést és vagyonadó-ingatlan adó miatt kiesett részt csak megfizetnék a nyugdíjasok, hogy a vagyonosak ne szenvedjenek kárt. Tehát nem kérek aggodalmából, nem kérem a védelmét és garanciáját. Gondolom, ismeri a régi slágert, mely így szól: „Nem tudok hinni magának, mert megcsalt...”, és csalódni egyszer is elég önökben.
Varga István, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!